- Miért nem beszélgetsz vele többet? - nézett szánakozóan barátnőm.
- Miért kéne? - törölgettem tovább a fagylaltos kelyheket.
- Hiszen oda-vissza vagy érte, nem ? - vette ki a kezemből az üveg darabot.
- Mi a garancia arra, hogy én tényleg őt kedvelem? - fordultam végre Jun felé.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ez az ipar. Színészkedni tudni kell... - sóhajtottam egy nagyot.
- Most viszont itt van a lehetőség megismerni az igazi Chan-t. Igaz én gyermekkorom óta ismerem, de én nem mondhatok el róla mindent
- Ezt hogy érted? - támaszkodtam meg fél kézzel a pulton, és Jun szemit kezdtem fürkészni.
- Saját magadnak kell kiismerned őt, és nem nekem kell kitaposnom az előtted álló utat
- De ez nem csak az egyik féltől függ te is tudod...
- Egy próbát mindenképp megér, hidd el nekem - tette egyik kezét a vállamra ,majd oda sétált az emlegetett manóhoz.
Igaza volt Junnak, csak meg kell ismerni őt. Emlékszem középsuliban állandó szereplője volt az álmaimnak. Annyi beszélgetést vezettem le vele, annyi emléket szereztem... Felvidított csak egy mosolyával, a hangja egy teljesen új érzést váltott ki belőlem. Minden egyes ebédszünetben az EXO volt a téma. Milyen színű lett a haja? Szerinted most mit csinálhat? Olyan helyes! Miért nem jönnek Magyarországra? Most viszont.... én itt vagyok, hallom élőben a hangját, beszélhettem vele, van esély rá ,hogy barátok lehessünk... Akkor miért nem használom ki? Irene kapd össze magad ,mert az élet most eléd tartotta azt a szerencsétlen sült galambot!
Gyorsan megfordultam és a kötényemet ledobva futottam az időközben távozó Chanyeol után.
-Várj Sun hová futsz? - kiáltott utánam barátnőm,aki a kávézóm ajtajában csodálkozva nézett utánam.
-Mentem a menthetőt! - mosolyogtam vissza rá, majd intettem neki.
A lehető leggyorsabb tempómat vettem fel, szerencsémre az egyik piros lámpánál megpillantottam őt. Úgy futottam mintha az életem múlott volna rajta.Az utolsó egy méteren kénytelen voltam utána szólni.
-Channie! -kiáltottam torkom szakadtából.
Akkora mázlim volt aznap, amekkora szerintem még egy az életemben nem lesz. Meghallotta kiabálásom - bár egy siket is meghallotta volna szerintem - és hátra fordult. Meglepetten, mégis mosolyogva nézett rám. Mikor oda értem hozzá, megragadtam a kabátja úját és lihegve támaszkodtam meg egyik kezemmel a térdemen.
-Kérlek várj egy pillanatot - lihegtem még mindig úgy, mintha lefutottam volna a maratont.
-Tessék? - hajolt le hozzám és mosolygós tekintetét rám szegezte.
-Bo..Bocsánat! - rántottam el kezemet a kabátjáról.
-Semmi baj, mit szeretnél? - nézett kíváncsian.
-Én... Chanyeol? - emeltem fel fejemet,hogy szemébe tudjak nézni.
-Igen? - vigyorgott még mindig.
-Kérlek, legyünk barátok! - hajoltam meg olyan mélyen ,amennyire csak tudtam.
-Ó - hagyta el a száját az az ismert csodálkozó hang - Rendben! -halottam vidám,mély hangját.
-Komolyan? - csillogott szemem az örömtől,amikor felegyenesedtem.
-Persze! - nyújtotta felém kezét, amit szívesen elfogadtam. Kezet ráztunk, majd hevesen integetve köszöntem el tőle.
Félig-meddig ugrálgatva siettem vissza a kávézóhoz, ahol már a bejáratnál EunJun várt.
Le sem lehetett rólam vakarni a széles vigyort.
Másnap reggel életvidámabban keltem ,mint ahogyan általában szoktam. Korábban érkeztem a megszokottnál és nem tudtam mivel lekötni magam, ezért a jól bevált figyelem lekötő módszert alkalmaztam. Elővettem a telefonomat és rácsatoltam a tv-re, a teljes csendet elárasztotta az EXO egy régebbi számának részlete.
Már-már betegesnek tűnhetett , a részlet újabb és újabb bejátszása,de nem érdekelt. Ezt a számot hallgattuk meg annyiszor... Mindenki a saját kedvenc részét dúdolgatta vagy éppen a refrént. A fangirl változatán végtelenségig tudtunk volna nevetni. Chanyeol rap része volt a csengőhangom is,ekkor szerettem meg igazán, legalább is felfigyeltem rá.
Csak néztem a televízión megjelenő képet és hagytam magam újra kétségbe esni.
Minden ami valaha is számított, mindenki akiket szerettem, az összes embert akik számítottak rám elhagytam. Eljöttem, mert önző vagyok. Nem gondoltam senkire, amikor elutaztam..., segítettem megvalósítani az álmaikat, figyeltem a boldogságukat és ők szeretet adtak. Ez a hála? Hiányoztak, nem akartam nélkülük megvalósítani az álmomat, hiszen kivel oszthatom meg mindezt? Kik azok,akik igazán ismernek? Én itt egyedül vagyok, mindegy hány ember talál velem szimpátiát, mindegy hány mosolyt kapok, ha az ő mosolyukat nem láthatom.
Lassan a pult szekrénye elé guggoltam és kezeimmel az idővel felgyülemlett könnyeket törölgettem. Szipogtam, zokogtam mint egy kisgyerek. Életerőm feloszlását egy hangos csilingelő zaj zavarta meg.
Egy vendég, te jó isten! Nem láthatnak ilyen állapotban.
Minden erőmet összeszedve kikapcsoltam a tv-t és felálltam. Meglepetésemre egy nagyon ismerős, megszeppent arccal találkoztam.
-Szia! - hajolt meg udvariasan a váratlan vendég.
-Heló! -viszonoztam a gesztust.
-Én..öhm.. szóval, azt hittem Chanyeol most itt van és ... - hebegett-habogott a fiú.
-Semmi baj, adhatok valamit? - mosolyogtam rá.
-Egy gyümölcsös teát kérek - vigyorodott el és felpattant az egyik bárszékre.
-Rendben, azonnal készítem.
-Köszönöm- bólintott egy aprót.
Fél szemmel értetlenül méregettem a srácot. A bár székkel forgolódott és nézegette a falon lévő képeket, végül a szempár rátalált a megállított képernyőre.Egy ideig csak bámulta, majd elkezdte dúdolni az egész számot. Az a különlegesen gyönyörű hang , a vicces mosoly, engem is mosolygásra késztetett. Lassan azt vettem észre, hogy saját magam is elkezdtem dudorászni.
Végül sokkal jobb kedvel, mosolyogva vittem ki a kért rendelést. Óvatosan a pohár alátétre helyeztem a bögrét és biccentettem egyet. A fiú végig rajtam tartotta a szemét, ezzel zavarba hozva. Semmi mást nem csinált,csak bámult, egyenesen a lelkemig hatolt.
Időközben meguntam ezt a farkas szemezzünk egy oldalról játékot, ezért beszálltam.
Szépen tartottuk mind ketten magunkat, amíg meg nem itta a forró, édes italt. Távozásakor még egy pillanatig megtorpant.
-Gyere egy kicsit ide - mutogatott maga elé.
Furcsán, bizonytalanul ballagtam oda hozzá. Közvetlenül előtte megálltam és a padlót fürkészve vártam a sorsomra.
Egy pillanat alatt történt minden. Egy olyan pillanat ,ami felébresztette bennem rég múlt képeket és már nem a sírásra késztetett, hanem mosolygásra.
Chen szorosan ölelt, el sem akart engedni. Régen a volt szobatársam csinálta ezt folyton. Miután kiköltöztem, sokat sírt és magányos volt. Az iskolában is folyton azt várta mikor ölelem meg, de ezt valahogy mindig ő kezdeményezte. Idősebb volt nálam és mégis olyan volt mint egy gyerek. Amikor látta,hogy hamarosan szétesem oda jött és szorosan ölelt addig,amíg a többiek le nem kaparták rólam.
Millió ilyen jelenetet játszottunk végig az évek alatt. JongDae pontosan arra a lányra emlékeztetett. Érezték és látták ha valami baj van, de segíteni nem igazán tudtak, ezért csak egy ölelést adtak.
-Ezt miért kaptam ? - néztem rá csodálkozva.
-Olyan rossz érzés fog el amikor sírsz - lépett egyet hátra, majd megfogta az ajtó kilincset - Ne sírj többet jó? - vetett rám pár aggódó pillantást.
-Rendben - vigyorodtam el.
-Ja, és még valami!
-Igen ?
-Legközelebb az én részemet is hallgasd meg - kacsintott , és már távozott is.
A délelőtt folyamán egyre több ember lepte el a kávézót.
- Valami kiárusítást tartasz,hogy ennyien vannak drágám ? - futott oda hozzám Park-néni egy üres poharakkal teli tálcával.
-Nem, szerintem csak valami hóbort miatt... - vontam vállat, miközben az újabb adag jegeskávét készítettem.
- Ha te mondod Sun - nyúlt át a pulton egy tollért és egy jegyzettömbért.
A jegyzettömbre rá írt pár számot és leszakította az említett papírlapot.
- Zárás előtt hívd fel ezt a számot - nyomta kezembe a fecnit.
- Kié a szám ? - hajoltam át az emelvényen Park- néni felé.
- Csak egy baráté - vigyorgott rám.
Te jó isten, biztosan megint szervezgetett valamit. Kíváncsi vagyok ki lesz most a meglepetésem...
Este nyolc fele, átfordítottam az OPEN feliratos táblát, majd a telefonom után nyúltam.
Kihalásztam a nadrág zsebemből a telefonszámot és elkezdtem bepötyögni a készülékbe. Mikor hallottam kicsöng, a szívem egyre csak hozta a tempóját. Izgultam,hogy ki lesz a a vonal túlsó felén. Reméltem ,hogy senki sem fogja felvenni, de ez nem így lett.
-Igen? - szólt bele egy kicsit félénk hang.
-Heló, ezt a számot Ms. Park adta és ...
-Á , értem, várj egy percet - mondta a vonal túlsó végén lévő ismeretlen. A háttérből apró susmorgást lehetett hallani.
***
- Chanyeol , egy lány keres azt mondja az anyukád adta meg ....
- Gyorsan add oda Kai még mielőtt leteszi! - kapta ki a kezéből a telefont - Chanyeol vagyok!- mondta szinte azonnal izgatottan.
***
- Öhm... anyukád adta a telefonszámot és ...
-Igen ,tudom. Én kértem meg,hogy adja meg.
- Értem...
- Szeretnék bemutatni neked pár embert, este ráérsz ?
-Persze! - mosolyodtam el.
- Ha átmegyünk hozzád kilenc körül az megfelel ?
- Tökéletes, a kávézónál megvárjalak titeket, vagy már anyukád felvilágosított?
-Az utóbbi - nevetett fel kínosan a telefon másik feléről.
-Rendben, akkor kilenckor. Szia! -nyomtam ki a telefont.
Alig bírtam ugrálás nélkül kivárni azt a bizonyos időpontot. Miután végig néztem az egész kávézót a hátsó ajtón keresztül kimentem, majd az oldalsó lépcsőkön felmentem a lakásomig. Levettem a topánkámat, és lecseréltem ruháimat. Kicsit rendbe szedtem magam a tükröm előtt, mivel a napi rutinos forgolódás mellett a hajam általában kész gubanc özönné alakul. A laza fonatomat kiengedtem, és óvatosan, fájdalom mentesen kifésültem a hosszú loboncomat. A tükörbe nézve megpillantottam az ágyam melletti éjjeliszekrényt.
~ Ha már minden rendben lesz, hívj fel ~ víz hangzottak ezek a szavak gondolataimban.
- Aish! Sun már régen volt, nem kell ilyenkor ezen rágódnod - Ráztam meg fejemet,hogy észhez térjek. Felálltam és a konyhába érkezve elővettem a tegnap megsütött édességet. Előkészítettem pár kisebb tányért, villát és poharat. A telefonom órája már 21:05 -öt mutatott.
-Ennyit fésültem a hajamat? - túrtam bele az említett részbe. Durcás fejjel, a hajamat simizve lettem figyelmes a kopogásra. Azonnal tudtam ki lesz az, izgatottan nyitottam ki a bejárati fa ajtót. Meglepetésemre, minden előjel nélkül egy ismerős kezdett el szorosan ölelgetni.
-Hé - paskoltam meg hátát - Che.. en - nyögtem - megfulladok.
-Jaj bocsi - mosolyodott el zavarában,végül a többiek mellé állt.
- Sziasztok - hajoltam meg. Felegyenesedve jobban megnéztem kik is állnak előttem. Nem kicsit volt érdekes a társaság.
-Örülök,hogy újra látlak! - biccentett felém Chanyeol - Őket bizonyára már nem kell bemutatni neked - mutatott a kisebb társaságra. Jelezve igazát bólintottam egy aprót.
-Viszont mi nem tudjuk ki a hölgy -szólalt meg hátulról Kai.
- Il Sun vagyok - hajoltam meg ismét.
-Ó -hallatták egyszerre a kis csodálkozó szót.
-Még ha ismersz is minket jobb lenne bemutatkoznunk nem? - szólt közbe a leader.
- Igaz - mosolyogtam - gyertek be - invitáltam őket a kis lakásba.
Sorban elhelyezkedtek a kanapén. ~Szerencsémre egy nagyobb darabot választottam ki a sok fajta közül. ~
-Én Kim Joon Myun vagyok, egyszerűbben Suho - mutatkozott be hivatalosan, a velem körülbelül egy magas, szőke úriember - Ők itt az oldalamon Jong In, Se Hun, és Tao, Jong Dae-t ezek szerint már ismered... - pillantott az említettre.
-Volt szerencsém össze futni vele - emlékeztem vissza a reggel történtekre.
- Chanyeol sokat mesélt rólad - húzta perverz vigyorra a száját Kai.
-Igazán ? - lepődtem meg, éreztem egy kicsit még bele is pirulok.
-Az! Tudod... -kapta a fejét rám.
- Ne magyarázkodj Chanyeol, nem jössz ki belőle jól - mondta monoton hangon Tao.
-Ez így van - bólogatott együttműködően Sehun.
-"Gyorsan add oda Kai, még mielőtt leteszi!" -mondta elváltoztatott hangon Chen.
Ezen mindannyian jót nevettünk, szegény óriásunk csak bámult szúrós tekintettel az aranymosolyú srácra.
- Értem én, Park-néninek sokat jár a szája - forgattam meg szemeimet.
-Igen -vigyorodott el.
- Ó ! csaptam homlokomra hirtelen - Elfelejtettem , kértek süteményt és teát? - néztem a megszeppent fiúkra.
-Én kérek! - jelentkezett egyből Chen.
-Gyümiset igaz? - néztem rá szende mosollyal.
-Igen!
-Többiek? -kérdően fordultam hozzájuk.
-Szerintem mindannyiunk megéhezett már, szóval ha nem gond - célozgatott Suho.
-Semmi baj, mindjárt hozom.
Elballagtam a konyháig, és a kikészített süteményt a nappaliig vittem. Gondosan leraktam a dohányzóasztalra,majd vissza vezetett utam a gáztűzhelyig, ott nekiláttam a teáknak.
***
-Na ? - nézett körbe Chanyeol.
- Mit na ?- értetlenkedett Chen.
-Milyen?
- Kedves lány, semmi visítás,ájulás, van sütije. Nálam elérte a maximum pontot - mondta Sehun egyszerűen.
- Egyetértek vele, szimpatikus egy kislány - vigyorgott JongDae.
-Kislány? - dőlt előre a fotelben a három legfiatalabb tag.
- Hát még csak huszonegy éves... -halkult el Chanyeol.
- Hogy mennyi ? - kiabálták egyszerre a kérdést, a srácok.
- Minimum kinéz 25-nek - gondolkozott el Suho.
-Egyedül van egy tök más helyen ,ilyen fiatalon ? - hüledezett Tao.
-Most már nincsen egyedül - fonta karba kezeit Chen.
- Ja, mert az aranyos kis JongDae leteperte már az első alkalommal - forgatta meg szemeit Kai.
- Nem is ez volt az első alka ... - tette gyorsan szája elé kezét Tao, még mielőtt a tündér hangú olyat mond amit nem kéne.
- Chanyeol le akarja tapizni a kislányt - dúdolgatta Sehun.
- Te fogd be, még mielőtt megharagszom! -kiáltott sértődötten a maknaera.
- Ugyan srácok, még csak most ismertétek meg, ne igyatok előre a medve bőrére.
- Mi van ? - nézett bután Kai Suhora.
-Hát attól,hogy Chanyeol előbb ismerte meg még nem biztos,hogy össze jönnek, lehet pont valamelyikőtök bele szeret - okoskodott leaderük.
- Ebben az esetben ,én mentem "belé szeretni" - tápászkodott fel a kényelmes fotelről Sehun, és a konyha felé vette az irányt.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése