- Majd legközelebb Sun - mosolyodott el a marasztalásra kívánt fiú.
- Sok volt a mai nap igaz? - néztem az órák alatt kihűlt két kávét, amit még Sehunnak és Chanyeolnak készítettem.
- Igen... Remélem, legközelebb folytathatjuk egy nyugodt környezetben - vakargatta tarkóját Channie.
- Persze! - bólogattam.
- Sajnálom,hogy így alakultak a dolgok, és ha anyám nem lenne olyan kotnyeles, most nem kelett volna sírnod... - szontyolodott el mondata végére.
- Ugyan! Én sajnálom, hogy így kellett látnod. Alig ismerjük egymást, és máris ...
- Ennyi minden történt - fejezte be helyettem a mondatot.
- Bár jobb lett volna szép dolgokkal tele rakni a fejünket - nevettem fel kínosan.
- Lesz még esély rá - simogatta meg fejem búbját - viszont most már tényleg megyek, Suho Hyung leszedi a fejemet Sehun miatt... -sóhajtott egy nagyot.
- Vigyázz magadra! - intettem neki, már az ajtóban állva. Beszállt ezüst személy autójába, majd egy utolsó intés után, elhajtott azzal.
Sóhajtozva battyogtam a konyhába, hogy elmossam a kávés bögréket. Langyos vizet engedtem a csapból, kezeimet először szoktattam a melegebb cseppekhez, hisz' végtagjaim általánosan elvannak fagyva. Magyarán szólva jég hercegnőket megszégyenítő hőmérséklettel járkáltam fel, s alá.
Gondolataim tengerén hajókáztam, olyan rég volt, szép és rossz, emberek és emlékek.
Volt mit rejtegetnem előlük, titkok, amik a jövőmet határozták meg. Emberek, akiket új utakra sodort az ár.
A telefon, ami mindent egybe ránt. Az a telefonszám, amit csak akkor látok, ha velem akar találkozni. Ha mindenről lerántanám a leplet, akkor...
A folyamatos rágódásomat egy ismerős pittyegés szakította meg.
Biztosan Jun az... Legalább megilletett egy sms-el - forgattam szemeimet.
Ám amikor a feladóra és a rövid üzenetére pillantottam, elfogott a kíváncsiság, a boldogság, és a mély izgatottság mögött rejlő, döbbenet.
"Egy hónap múlva Koreába megyek. "
" Lu Han "
- E.. Egy.. egy kibaszott hónap? - kiáltottam el magam anyanyelvemen. Igen a szeretett hazám nyelvén elég sokat káromkodtam. Sajnos ezzel sokáig gondban voltam. Szerencsére a maradék négy tanult nyelven, nem igazán jegyeztem meg a káromkodásokat...
- Gondolkozhatnál néha, te szerencsétlen! Mi az,hogy egy dögledezett hónap? Mi a faszomat kezdjek a többiekkel? Persze, majd a bucsaröcsögei kuglóf ember mindent megold. Hát hogyne! Ez így van! - dobtam mérgesen a telefonomat a fotelra.
- Mi ez a nagy szitkozódás? - csapata be maga után Eun Jun az ajtót. Jól tudta, ha magyarul beszélek , akkor az többnyire csak káromkodás lesz.
- Semmi, csak valamit nekem kell majd elintéznem ...- fordultam kicsit nyugodtabban barátnőm felé- SungKivel mi lett?
- Újabb szerződés - húzta száját, barátja tettére.
- Az a sok munka, igaz ? - simogattam meg együtt érzően vállát.
- Chanyeol mikor ment el ? - terelte a témát.
- Talán húsz perce... -néztem fel a plafonra,mintha lenne ott egy óra.
- Nincsen kedved egy picit beszélgetni? -kérdezte ártatlanul EunJun, úgy nézett ki mint egy sajnálkozó kiskutya. Ezt a nézését csak akkor használta,amikor egy feszített témáról akart kérdezni.
- Muszáj? - fintorodtam el.
- Egyszer igen, de nem most. Ha ennyire zavar,hogy jobban meg szeretnélek ismerni ,akkor nem, nem muszáj - fogta volna meg kabátját,hogy távozzon, de az utolsó pillanatban megragadtam karját.
- Várj! Jól van, igazad van, lassan fél éve ismerlek...
- Egy tea mellett megbeszélhetjük - mosolygott végül rám.
Pár sarokra ültünk be egy kávézóba. Kerestem egy nyugodt,csendes sarkot, ahol nem leszünk feltűnőek. Bár Szöul nagy város, a külső részeken nem olyan elfogadott, vagy épp normális, külföldinek lenni.
Két erősebb, tömény teát rendeltünk, annak ellenére, hogy a nap több része is lustálkodással telt, nem szerettem volna este tíz előtt el aludni. Az ilyenekre tökéletes volt az a jó erős ital.
- Szóval? - könyököltem bögrém fölé és kavargatni kezdem a levelekkel úszó löttyöt.
- Olyan mintha csak ide pottyantál volna. Mi van a múltaddal? A családoddal?
- Az apám börtönben van, az anyám meghalt.
- Istenem - tágultak ki íriszei.
- A húgom mindössze tizenhárom éves, Németországban él a nővéremmel együtt. Én anyánk halála után Kínába költöztem. Egyetemet is ott jártam, legalább is két évet húztam le. Kétezer tizennyolcban
végeztem, utána közel egy évig dolgoztam, október ötödikén jöttem Koreába. Öt nyelven beszélek, magyar, kínai, koreai, japán és az angol.
- Hű - ennyit tudott csak mondani meglepettségében szegény lány - Ez durva - nézett még mindig óriási szemekkel. Az eldarált szövegemet is bólogatva, érdekfeszítően hallgatta.
És még így sem mondtam el mindent...
Bár fél éve vagyok itt, és majdnem az elejétől fogva ismerem EunJunt, nem akartam ezekkel terhelni. A teljes igazságot csak Luhan tudja, és nem szándékoztam bárki másnak is kitálalni.
Jó persze, egyszer úgy is kiderült volna, hogy több nyelven is értek..., de a többit könnyű volt elrejteni, mivel nagykorú vagyok semmihez nem kell egy felnőtt engedélye.
- Sajnálom,hogy ennyire zaklattalak ezzel, csak olyan távolinak tűntél, és nagyon megkedveltelek , és, és .... - kezdett el pityeregni barátnőm.
- Semmi baj, tényleg antiszockodtam, én is sajnálom - mosolyodtam el, majd megsimogattam fejét.
Még,hogy ő az idősebb - kuncogtam egy aprót.
***
- Jól van! Akkor most mindenki szépen, nyugodtan idejön és beszélgetünk - csapta össze tenyereit Suho a nappali kellős közepén.
- Már megint mit csináltak a gyerekek? - nyújtózkodott utolsó szabadnapjukon Xiu, vizes fürtjeit kicsit össze rázta, majd becsukta a fürdő ajtaját.
- Nekem van egy sejtésem... - sóhajtott egy óriásit Kai, hisz' tudta jól, Chanyeol-Suhun lesz a vita tárgya.
- Jongin lomha lendületét kompenzálva, Baek izgatottan huppant le a fiú mellé. Ő is tudta miről lesz szó, még is izgatottan várta mi lesz a vég kimenetel.
- Remélem hamar vége lesz, nem szeretem amikor veszekedtek - nézett álmosan Yixing a leaderre.
- Nem baj ha közben olvasok? - emelte fel a kezében lévő tárgyat D.O.
- Nem ,csak jöjjön már mindenki ide...- toporzékolt egy aprót Suho.
- Beültem melléd - jelentette ki Tao egyszerűen, Candyvel a kezében. Yixing szó nélkül hagyta, a kiskutyust dédelgető fiút elhelyezkedni, szorosan mellette.
- Chen ülj már le! - húzta ölébe Xiumin egy gyors mozdulattal, az össze-vissza járkáló srácot.
- Már csak az a két tökkel ütött hiányzik...- vakarta tarkóját Kai, miközben szét nézett a tágas nappaliban.
- Szerintem értük megyek - állt volna fel, az aggódó Kyungsoo , de a fiúk megelőzték. Önállóan, egymás mellett baktatva jöttek le az emeletről.
- Chanyeol, Sehun üljetek le - nyugodt hangnemben irányította a két langalétát az alacsony szőke - Szóval két dologról szeretnék beszélni veletek. Az elsőt gondolom már mindenki tudja. Nem megoldás ha magára hagyunk valakit, és nem várhatjuk el egy ismeretlentől ,hogy oldja meg a dolgokat. Bár Sun még alig ismer innen bárkit is, Sehun után ment. Ezért nagyon hálás vagyok neki, és szerintem nem csak én - pillantott a maknae-re - Mivel kezdünk szét csúszni, kérlek titeket ne csináljatok nagy perpatvart. A koreográfiáknál, az éneklésénél , bárminél... meglátszik a lélek, nem lenne jó ha a túlhajszolás mellett egy lelki katasztrófa is sújtana titeket. Chanyeol , remélem bocsánatot kértél Sehuntól, mert most akár tetszik, akár nem, te voltál a gyújtó - erre az óriás csak vállon ütötte a mellette ülő fiatalabbikat és lesütött szemmel, suttogva kinyögött egy bocsánatot.
- És mi volt a másik dolog? - kíváncsiskodott Xiu, bár amint meglátta társa komor arcát, jobbnak látta, ha vissza szívja.
- Nem szeretném ha ebből, nagy vita lenne... - nézett szomorúan a tagokra.
- Mondjad Hyung! - simogatta kutyusát Tao, miközben szemét Suhora szegezte.
- Beszéltem Yifannal, és egy érdekes hír ütötte meg a fülét. Luhan egy hónap múlva Koreába jön - miután elhangzott az utolsó mondat, kínos csönd telepedett a csapatra.
Sehun felpattant és elviharzott. Yixing magában motyogva, vissza tántorgott a szobájába. A többiek csak sajnálkozva szét oszlottak, egyedül D.O és Suho maradtak a helyiségben.
- Mit tervezel? - bújta tovább könyvét a szívecske szájú.
- Nem tudom, először bocsánatot kérek Suntól a Chanyeolos ügy miatt, utána pedig megpróbálom a többieket össze kaparni ... - vakarta fejét, majd elindult az ajtó felé.
- Két év telt el azóta igaz? - csukta be hirtelen,hangosan könyvét Soo.
- Igen - hajtotta le fejét az indulni készülő - Sietek vissza - vette fel dzsekijét, majd intett a fotelben gubbasztó, olvasómanónak.
***
- SungKi volt az ? - kíváncsiskodtam a telefonját szorongató lány felé.
- Nem, az iskola volt. Ma még be kell mennem - süllyesztette mélyre készülékét a táskájában.
- Minek? Ma nem szabad napos vagy? Vagy netán már kedd van ? - húztam fel szemöldökömet.
- Nem, hétfő van, csak az újoncok tanára lesérült ,így engem írtak ki a helyettesítésre - állt is fel helyéről, miközben magyarázott.
- Hát akkor ennyi volt a báj csevej? - vigyorodtam el.
- Igen, majd a kávézóba holnap beugrom, rendben ? - ölelt meg fél karral, majd távozott is.
- Szia! - integettem neki.
Nem sokkal ezután haza felé vettem az irányt, de nem jutottam messzire, mert a telefonom idegesítő pittyogása megállított.
" Találkozhatunk? "
" Suho"
" Persze.. De... Miért? "
" Majd megbeszéljük, gyere az SM épületéhez. Ott majd felveszlek kocsival. "
Ó, te jó ég... Maga a Leader, remélem nem csináltam semmit.
Ahogy kérte, metróra szálltam ,és bő egy óra alatt, ott is voltam . Csodálkozva néztem a nagy épületet, ami előtt rakat rajongó ácsorgott, várva a jutalmat, vagy épp az idolokat. Nem tudtam Suho, hogy tervezett engem felszedni kocsival, hiszen ennyi ember előtt nem lenne feltűnő...
Hirtelen egy erős kéz rántott magával, az egyik biztonsági volt az ,aki elcibált a hátsó kijárathoz. Ott egy kisebb személy autó fogadott, a vezető ülésben pedig Suho.
-Szia? - köszöntem, kérdezve,amint a kocsiba ültem . Nem igazán tudtam hogyan köszönni, hiszen idősebb volt nálam, ráadásul híres is .
- Tegeződjünk nyugodtan, az oppát sem várom el - fordult felém.
- Rendben - bólintottam egy aprót.
- Sajnos, csak az egyik magán próbateremig tudunk menni, nem lenne jó ha meglátnának minket együtt...
- Értem - szorongattam szoknyám alját idegesen.
- Nyugodj meg!Miért vagy ilyen ideges? - lepődött meg rajtam.
- Csak igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt...- vallottam be.
- Nem csináltál semmi rosszat.
- Akkor jó - fújtam ki a bent tartott levegőmet.
Ezek után néma csöndben utaztunk egy darabig. Ő az utat nézte és koncentrált, míg én az ablakon keresztül szemléltem a várost.
Hirtelen éles fordulattal bevágtunk egy kisebb utcába, ahol le is parkoltunk.Bizalmatlanul kibotorkáltam az autóból, majd Suho mellé sétáltam. Zsebéből előhúzta a feltehetőleg előttünk lévő ajtó, kulcsát. Nyikorogva,de biztosan kitárta a vasajtót. Előre tessékelt, végül ránk zárta a kijáratot.
- Gyere! - vágott elém hirtelen és a lépcső felé vezetett.
Egy-két emelet gyaloglás után, benyitott az első üres táncterembe. Pár pad, lejátszó, hangfalak, tükör és egy kisméretű hűtő. Talán csak ennyi telítette be a termet.
Suho elővett két lehűtött vizet, és az egyiket a kezembe nyomta.
- Üljünk le - mutatott a kihúzott testnevelés padra emlékeztető ülőalkalmatosságra.
Kényelmesen elhelyezkedtem, végül kíváncsian fordultam a csapat vezetője felé.
Suho komoly arccal rám nézett és egy percig némán bámult.
- Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a fiúk viselkedéséért! - pattant fel a padról és mélyen meghajolt.
- Jaj! Ugyan, semmiség! Ne aggódj miatta! - hadonásztam kezemmel, mutatva ezzel ,hogy nyugodtan leülhet.
- Sajnálom , nem figyeltem rájuk és ez lett belőle...- vakargatta tarkóját kínosan.
- Mondtam, nincsen semmi baj - mosolyodtam el.
- A másik dolog pedig... - vett egy mély levegőt, majd folytatta - egy szívességet szeretnék kérni tőled.
- Igen ? - húztam fel egyszerre mindkét szemöldököm , és meglepetten fürkésztem arcát.
- Bár épp most kértem elnézést, szeretném ha segítenél egy picit Sehunnak. Tudom, hogy kedvel téged és szívesen töltené veled az idejét...
- Szóval ? - sürgettem.
- Luhan egy hónap múlva vissza jön, és egy incidens miatt nem beszélnek ezek ketten, tudod... jó lenne ,ha Sehun, addig nem lenne depressziós, amíg Luhan meg nem érkezik... Mármint tuti felzaklatta, hogy hamarosan újra itt lesz , és nem akarom, hogy bajba keverje magát amíg nem beszélték meg a dolgokat - darálta le a szöveget hihetetlen gyorsasággal.
- Hú de egybe szűrted az egészet - csodálkoztam el hadarásán.
- Bocsi, lehet túl értelmetlen voltam - fújta ki levegőjét.
- Nem, értettem a lényeget, de azt a részét nem igazán értem ,hogy mit is kell csinálnom.
- Csak tereld el a figyelmét.Nekem mindegy ,hogy ez idő alatt belé szeretsz, vagy jobban fog hozzád ragaszkodni, csak az ,hogy amíg Luhan nincs itt, addig foglald le a gondolatait.
- Szóval vigyázzak rá ? - tömörítettem le a kisregényét.
- Fogjuk rá, igen - mosolyodott el kedvesen.
- Van egy feltételem! - emeltem meg mutató ujjamat. Szegény annyira meglepődött és megijedt, hogy nem tudta mit mondjon.
- Én ... - kezdett el makogni.
- Nyugi, nincsen semmi kívánságom - nevettem fel.
- Jézusom, ne hozd rám a frászt! - kócolta össze enyhén hajamat.
- Ya! - vigyorogtam - Legyen, lefoglalom Sehunt! - mosolyogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése