~ Episode 6 ~

Az emberek bámultak, de nem érdekelt, csak is az foglalkoztatott,hogy Sehun jól van.
A szakadó esőben, esernyő nélkül, bármiféle védelem híján , egyedül a sötétben. Nyakában csimpaszkodtam, és szorosan magamhoz húztam, bőgtem mint egy óvodás, pedig ha jobban belegondolok nem kellett volna. Felnőtt ember,tud magára vigyázni.
 Az esernyőm még mindig az utcapadkán hevert, gyorsan gyűltek benne az égből érkező cseppecskék. A lámpák tompa,pislákoló fényét a pocsolyákban láttuk viszont. Pár perc sokk után éreztem, arcát a nyakamba fúrja és derekamat körbefonja hosszú, vékony karjaival.
- Jól vagy? - suttogtam fülébe,miközben fejét simogattam.
Válasz helyett csak mormogott egyet és szorított ölelésén.
- Az emberek hamar ráfognak jönni,hogy ki vagy. Indulnunk kéne... - mondtam, majd elengedtem őt.
- Nem akarok menni - nézett meggyötörten.
- Gyere, kérlek - simítottam végig arcán , végül vékony sálamat a fejére terítettem.
- Hülyén nézek ki -mormogta orra alatt.
- Nincs sapid, és kapucnid sem...
- Nem akarok menni - ismételte.
-Kapsz sütit - mondatomra enyhén megcsillantak szemei, és ellágyultak eddig feszült arc izmai.
- Mennyünk egy pékségbe -  vetette be kiskutyákat megszégyenítő szemeit.
- Menthetetlen vagy - mosolyogtam rá és kezét megragadva indultam előre.

Egy kisebb cukrászdába mentünk, semelyikünk sem ismerte különösebben. Tipikus lányos, aranyos kisugárzást adott a hely. Szeretem a cukor dolgokat, de a nyugodt helyeket jobban kedvelem... A kávézó egy eldugottabb részében foglaltunk helyet. Szerencsénkre az ünnepek hamar lemennek. Az én kávézóm csak holnap nyit, Chanyeol hirtelen lebetegedése végett. Az emberek ilyenkor már rég munkában vannak, vagy iskolában. Sehun egy árnyalat félelemmel, de levette magáról a kölcsön adott sálat.
- Mondanám, hogy köszönöm és vissza adom, de csurom víz... - vágott elszontyolodott képet.
- Semmi baj, nagyobb szükséged volt rá - nyugtattam meg.

Rendelésünket gyorsan leadtuk, az ott dolgozók nem fordítottak valami nagy figyelmet Sehunra. Bár csurom vizesen lehet felismerhetetlen állapotba került...
Pár perc után a két süteményt és az éltető, meleget árasztó teákat is kihozták.

- Sajnálom,hogy ilyenre fordult a dolog - törtem meg a végeláthatatlan csöndet.
- Nem a te hibád - sütötte le gyönyörű, barna szemeit.
- De, én annyira sajnálom... - kezdtem el pityeregni.
- Na, semmi nem történt, most nekem kéne sírni vagy nem ? - húzta félmosolyra száját.
- De nem sírsz - vágtam még mindig könny eresztve ,durcás fejet.
- Mert férfi vagyok - tette csípőre kezeit, mutatva dominanciáját, ami inkább ribisre sikeredett , látva nem segített a helyzeten, komoly arccal belevájt szemembe, övéivel - Miért zaklatott fel ennyire? - támaszkodott meg egyik kezén, az asztalon.
- Csak felbolygatott olyan dolgokat ,amiket nem kellett volna - hunytam le szemeimet, és utolsó könnycseppjeimet is elengedve, mosolyra kényszerítettem magam - De már minden rendben van, nagyon aggódtam ám érted! - csíptem meg arcát.
- Ya! Itt én vagyok az idősebb - vigyorodott el.
- Az mellékes - kacsintottam.
E mondatom után, Sehun csak a desszert villájával játszadozott. Csöndben figyeltem reakcióit, mozdulatait, míg nem egy hirtelen mozdulattal felemelte fejét. Szemeit rám szegezte.
- Egy esélyt akarok - jelentette ki.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Adj egy esélyt, hogy jobban megismerjük egymást. Chanyeolt kedveled igaz? De CSAK kedveled, ez lehet rajongói szintű is nem?
- De... -nem tudtam semmi kifogást találni, így hamar folytatta mondókáját.
- Ha nem működik a dolog, vagy bebizonyítod, nem csak rajongó módjára szereted, akkor barátok leszünk , rendben ? - nyújtotta karját egy kéz fogásra.
- Miből is állna az esély? - húztam fel szemöldököm.
- Velem is minimum annyi időt töltesz mint azzal a gyopár seggel, és ha rájössz engem jobban kedvelsz ,akkor engedsz pár dolgot - kacsintott.
- Legyen, mindenkinek jár egy esély igaz? - mosolyodtam el és kezet ráztam vele - akkor barátok?
- Egyenlőre - rántott magához és megpuszilta arcomat.
- Hé! Ez nem ér! - ripakodtam rá.
- Az esélyeimhez tartozik. Ha egy fokkal jobban fogsz kedvelni, akkor jutalom jár érte... nekem - vigyorodott el.
-Miből gondolod ,hogy pár nap alatt jobban megkedveltelek? - ráncoltam homlokom.
- Egy: Nem jöttél volna utánam, kettő: nem öleltél volna meg , három: ide felé megfogtad a kezemet, négy: sírtál előttem, szóval jobban bízol bennem, öt: ezek mind azt mutatják, hogy aggódtál értem.
 Miközben sorolta, egyre jobban vörösleni kezdett az arcom.
- Jól van, jól van - tettem fel kezeimet védekezés kép - tegyük fel kezdelek megkedvelni.
Válaszomra szemei nyugtalan, izgatott, gyerekded csillogásba kezdtek. Mosolyra húzta száját, és boldogan értelmezte, igaza volt. Le sem tudnám tagadni.


   2 órával ezelőtt


- Legalább valami érdekes megy ? - sétáltam az ágyamban kényelmesen elhelyezkedő Chanyeol felé, egy tál popcorn keretében.
- Még nem tudom - válaszolt egyszerűen, majd megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve ezzel,hogy foglaljak helyet.
- Itt a popcorn - nyújtottam felé a tálat, amely púposra volt rakva, sózott kukorica szemekkel. Mikor átvette tőlem a műanyag edényt, a takaróm alá bújtam és ülőhelyzetbe tornáztam magam. Párnáim egyikét a hátam mögé csúsztattam, segítve a kényelem fokozását.
Egy ideig csak kattintgattunk a távirányítóval, végül egy ismerős dallam hallatán, megállítottuk a csatornák futtatását.

 Hey~
Ja anaebon seutailo
Jeogeun boreumdari jigi jeone haechiwora
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo

Szólt az ismerős zeneszöveg a tv-ből. Mindketten felkaptuk fejünket a régen elért sikerszám hallatán. 
Chanyeol mellettem dúdolgatta a számot, miközben én figyelmesen néztem a képernyőt. Olyan régen volt már, mennyit változtak...
- Mennyit változtunk azóta... - tömte magába a kukorica szemeket Channie, miközben ki mondta gondolatomat.
- Hmm -bólogattam egyetértően - régen nem voltam oda ezért a számért - mondtam ,még mindig a képernyőt bambulva.
- Mert? - lepődött meg az óriás manó.
- Nem tudom, egy ideig az EXO-t is utáltam, de csak mert nem ismertem a csapatot. Akkor túlságosan is felkapottak voltatok.
- Ez igaz...- helyeselt.
- Szerintem minden EXO MV -ben van aki, jobban néz ki a többieknél. Mármint feltűnően jó pasi volt a klipben.
- Ó - hallatta a csodálkozó hangocskát- például miben?
- Hát  inkább korszakokra bontanám... A History-nál Sehun és Baek néztek ki a legjobban. Magában a videoklipben Kris aki feltűnően jól nézett ki. Az Overdose-ban Xiu, Wolf - talán Chen ? - ecseteltem neki véleményemet - persze mindannyian jól néztetek ki, és most is jól festetek - bólogattam magamnak.
-  És van tőlünk kedvenc számod? - érdeklődött tovább.
- Sok - vigyorodtam el - az első olyan szám ami nagyon tetszett az a Growl volt, de akkor még mit sem tudtam rólatok. Aztán jött a Miracles in December, ott Chen fogott meg leginkább. Utána kerestem rátok, mondjuk ez elég hosszú sztori. Amúgy ha nem a kezdetektől nézem ,ismeret alapján, akkor Overdose, Thunder, Baby Don't Cry, Growl, History , Black Pearl, mondtam sok van - mosolyogtam rá.
-  Hogy fellelkesültél - mondta jó kedvűen.
- Még szép! Áh ,nagyon régen láttam rólatok videókat, pedig milyen sokat röhögtem rajtatok.
- Majd egyszer megnézhetnénk párat - gondolkozott el.
- Én benne vagyok.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Mindketten összerezzentünk a nem várt hangra. Felpattantam és az ajtóhoz siettem. Kitárva bejárati nyílászárót, kedvesen elmosolyodtam vendégeim láttán.
Sehun és Kai türelmetlenkedtek a lakásom előtt.
- Sziasztok! Gyertek be - invitáltam őket.
-Jobban van már? - biccentett szobám felé Kai.
- Fogjuk rá, ha még pihen ,akkor a torok fájást is leküzdi.
- Volt láza igaz? jött a maknae kérdése.
- Öhm igen? - bizonytalanodtam el Suhun aggódó hangjára.
-És nem csinált semmit? - hajolt felém Kai, hogy a manó véletlenül se hallja.
- Kellett volna? - kezdte felvenni arcom, azt a bizonyos színt.
- Tao miatt nem tudtunk meg semmit - sóhajtotta mondatát Jongin felé Sehun.
- Mi van ? - egyre frusztráltabb lettem , értetlenségem végett.
- Semmi-semmi - koppintottak le egyszerre.
- Hát jó... Rá nem vagytok kíváncsiak? - mutogattam hálóm ajtaja felé, de tettem fölöslegesnek bizonyult. Hisz' Chanyeol abban a pillanatban tántorgott ki a szobából.
- Ni csak, látogatóim vannak - vigyorodott el betegünk, két társát látva.
-  Chanyeol beszélhetnénk egy kicsit? - hívta félre az óriást Sehun.
- Hogyne - követte nappalimba a szőke fiút.
Kai és én a konyhában legyeskedtünk, amíg ők ketten beszélgettek. Főztem  kávét a váratlan vendégeknek,majd azokat a pultra helyeztem.
Ekkor kiabálásra lettünk figyelmesek.
- Fasz ki van már veletek is! - ordította Sehun képébe Chanyeol.
- Most meg mit rinyálsz?
- Tele van a tököm, hogy mindenbe beleszóltok! Csak egyszer lennétek megértőek, csak egyszer fognátok be. Nem hiszem el ,hogy nincsen jobb dolgotok ,mint megszabni az életemet!
- Már szólni sem lehet? Vagy segíteni? - hitetlenkedett Sehun.
- Ha ennyire bele akarsz szólni, akkor szedd magad össze és állj fel! Mutasd meg nem lehetetlen! Bár ez rajtam nem fog segíteni...

" Eldönthetnéd, hogy most minket baszogatsz feleslegesen, mert nem lesz jobb, vagy megmutatod, hogy kell felállni, és így segítesz nekünk...Rajtam mondjuk az sem segítene... " - ugrott be egy régi kép.


Sehun, Chanyeol kijelentésére nem válaszolt, csak felkapta lábbeliét és kirohant. 
Kai és én döbbenten álltunk a történtek előtt. Az ideges manó a hálóba vonult, erősen becsapva maga mögött az ajtót. 
Tétlenségünkben, az előkészített kávé mellett, kezdtük el keresni az okokat.
10 perc csöndes iszogatás után, halk, apró kopogtatásokra lettünk figyelmesek, melyek egyre erőteljesebben hangoztak. Rápillantva az ablakra lepleződött le, az időjárás kiszámíthatatlansága. Óriási eső cseppek verték az ablak vékony üvegét.
- Ilyenkor senki nem megy utána? - kérdeztem megszakítva gondolat meneteinket.
- Régen mindig Luhan Hyung volt az aki utána ment, de már...
- És ti mindig egyedül hagytátok ? - kerekedtek ki szemeim.
- I-igen - mondta bizonytalanul.
- Nem gondoltatok bele,hogy mennyire szarul érezheti magát? - ripakodtam az idősebbre.
- Ya! Ha nem tudunk vele mit csinálni, akkor fölöslegesen mennénk oda! - magyarázta többszörös tétlenségüket.
 - Szerencsétlen semmit nem vitt magával! Ez a hülye is beteg lesz. Mi van ha baja esik? -pattantam fel és a fogasok felé igyekeztem. Az említett tárgyról leemeltem könnyű dzsekimet, a cipős szekrény tetejéről pedig a táskámat kaptam fel, majd egy esernyőt is magamhoz vettem. Hangos ajtó csapódás keretében futottam ki a házból.
Egyedül, félve már nem kellesz senkinek. Nincsen talaj a lábad alatt, mindenkinek a terhét magadra veszed és addig húzod ,amíg el nem süllyedsz. Reménykedsz,hogy valaki még ismer téged és segít, de most már senki nem megy. Nincsen aki melléd állva felhúz. Már csak te maradtál és az üresség.Végül mintha mi sem történt volna, félmosollyal az arcodon újra és újra eljátszod ezeket.
Nem akartam, hogy újra ezt gondolja. Belegondolva hányszor futhatott el így? Meddig maradt kint?
A városban könny áztatott arccal futottam, amíg meg nem pillantottam őt egy park bejáratánál, amint csurom vizesen, egy kis beton padkán üldögélt lehajtott fejjel.
Az eső hordozó, sötét felhők beborították az egész eget, ezzel elég sötétséget adva, a lámpák használatához. Az emberek sürögtek-forogtak, páran a teljesen elázott fiúra pillantottak,majd azzal a lendülettel el is tűntek a nagyváros felé.
Egy pillanatra felnézett,majd megpillantott az eső függöny cseppecskéi közül. Meglepettségében felállt, de nem mozdult.


3 órával később

Immáron otthon a nappaliban ültünk és tanácskoztunk. A fekete bőr fotelon én ,míg a hosszú kanapén Kai és Sehun ült. A szőke fiú még mindig teljesen átázva volt.
- Először menny és vegyél egy forró fürdőt. Nem szeretném ha megfáznál, majd Chanyeoltól csórunk ruhát - mondtam egy levegővel. Ezzel is irányítva a bőrig ázottat.
- Rendben - azzal fel is állt a helyéről, és bevándorolt a szemben lévő fürdőbe.
- Mára haza kéne mennetek, szívesen látnálak titeket, de nem hinném, hogy ennek a kettőnek jót tenne - néztem szánakozóan,az útközben otthon hagyott Jongin-re.
- Semmi baj, majd legközelebb - mosolygott lágyan a sötét bőrű.
- Köszönöm - viszonoztam megkönnyebbülten - Még csak dél lesz, ebédre már otthon lesztek...- gondolkoztam el.
Ezek után, Kai ment be Chanyeolhoz valami göncöt kérve Sehunnak. Körülbelül fél tizenkettőre már szárazon, új ruhákban, indulásra készen álltak előttem a srácok.
Utoljára még megöleltem őket, majd Kai hangos köszönéssel tudatta a bezárkózott Chanyeolal,hogy elmentek.
 Bár az én szobámban volt elrejtőzve a fel idegelt  fiú, még sem mertem be menni. Azt ajtó elé ültem, és beszélni kezdtem.
- Hallasz igaz? - kopogtattam egy aprót az ajtaján - Kérlek ne nyisd ki... - mondtam,mikor megéreztem a kilincs apró mozgását.
- Tudod, néha azt kívánom bárcsak tudnátok milyen súllyal bírnak szavaitok. Annyira bele tud vágni az emberbe. Amikor azt mondtad szedd össze magad és állj fel, akkor egy nagyon régi dolgot téptél fel bennem. Igaz nem nekem céloztad a mondatot, de szíven ütött - nevettem fel kínosan-
Még a középiskolában volt egy barátnőm ,aki hasonló dolgokat vágott a fejemhez. Alapból nem is nagyon érdekelt volna a dolog, talán csak a maximalista énemet rázta volna meg, de akkor egy olyan állapotban voltam,amiről ő tudott. Úgy éreztem magam,mint akitől elszakítottak mindent és mindenkit, nem voltam képes lábra állni, persze ezt sem szó szoros értelmében kell érteni. Mint egy lábak nélküli ember. Nem volt mivel, és nem volt miért felállnom. Annyiszor próbáltam szólni és segíteni,vigyázni rájuk, de ez sosem volt elég. Olyan terhet raktak a nyakamba, amiről még csak nem is tudtak. Egyszer egy olyan ember előtt törtem meg, akinél soha nem szabadott volna. Nem azért, mert nem bíztam benne, hanem csak nem akartam előtte több érzelmet mutatni. Szerelmes voltam belé, és ahány érzelem kötött hozzá, annyival többször láncoltam magamhoz. Nem akartam többet szenvedni, hisz' teljesen egyoldalú volt a dolog. Soha ne hagyd ,hogy sírni lásson, mert akkor sokkal több érzelmet fogsz hozzá kötni... Sajnos ezt nem tudtam elkerülni. Az a lány is velem volt, tudta miért sírok, tudta,hogy nem bírom el a súlyokat, mégis amikor darabokra szakadsz képes ilyet mondani. Persze ezt is több oldalról lehet nézni , de nekem nagyon fájt... Olyan nehéz volt egyedül felállni, segítség nélkül... -csuklott el hangom, de nem engedtem egy könnycseppet sem legördülni - Sajnálom, ha megbántott téged és még én is mondom a magamét, de a szavaid akkor hatnak a leginkább, ha megbízik benned az illető. Ha ismered, még ha teljesen fent van a pumpa, akkor is tudd hol a határ.
Mondatom végére már nem bírtam tovább és elhúzódva az ajtótól, a falnak döntve hátamat, térdeimre hajolva kezdtem el csöndben pityeregni.
Olyan sok kép, olyan sok érzés, és mind már csak egy olyan emlék, ami szomorúságot okoz.
Lassan hálóm ajtaja is kinyílt, Chanyeol elszontyolodott képpel nézett le rám, majd mellém csusszanva leült és egyik kezével magához húzott. Fejemre döntötte sajátját, majd kezével oldalamat simogatta.
- Sajnálom... -suttogta alig hallhatóan. 
Reflex szerűen bújtam mellkasához és kezdtem el zokogni. Évek múltán végre, újra biztonságban érezhettem magam.