~ Episode 6 ~

Az emberek bámultak, de nem érdekelt, csak is az foglalkoztatott,hogy Sehun jól van.
A szakadó esőben, esernyő nélkül, bármiféle védelem híján , egyedül a sötétben. Nyakában csimpaszkodtam, és szorosan magamhoz húztam, bőgtem mint egy óvodás, pedig ha jobban belegondolok nem kellett volna. Felnőtt ember,tud magára vigyázni.
 Az esernyőm még mindig az utcapadkán hevert, gyorsan gyűltek benne az égből érkező cseppecskék. A lámpák tompa,pislákoló fényét a pocsolyákban láttuk viszont. Pár perc sokk után éreztem, arcát a nyakamba fúrja és derekamat körbefonja hosszú, vékony karjaival.
- Jól vagy? - suttogtam fülébe,miközben fejét simogattam.
Válasz helyett csak mormogott egyet és szorított ölelésén.
- Az emberek hamar ráfognak jönni,hogy ki vagy. Indulnunk kéne... - mondtam, majd elengedtem őt.
- Nem akarok menni - nézett meggyötörten.
- Gyere, kérlek - simítottam végig arcán , végül vékony sálamat a fejére terítettem.
- Hülyén nézek ki -mormogta orra alatt.
- Nincs sapid, és kapucnid sem...
- Nem akarok menni - ismételte.
-Kapsz sütit - mondatomra enyhén megcsillantak szemei, és ellágyultak eddig feszült arc izmai.
- Mennyünk egy pékségbe -  vetette be kiskutyákat megszégyenítő szemeit.
- Menthetetlen vagy - mosolyogtam rá és kezét megragadva indultam előre.

Egy kisebb cukrászdába mentünk, semelyikünk sem ismerte különösebben. Tipikus lányos, aranyos kisugárzást adott a hely. Szeretem a cukor dolgokat, de a nyugodt helyeket jobban kedvelem... A kávézó egy eldugottabb részében foglaltunk helyet. Szerencsénkre az ünnepek hamar lemennek. Az én kávézóm csak holnap nyit, Chanyeol hirtelen lebetegedése végett. Az emberek ilyenkor már rég munkában vannak, vagy iskolában. Sehun egy árnyalat félelemmel, de levette magáról a kölcsön adott sálat.
- Mondanám, hogy köszönöm és vissza adom, de csurom víz... - vágott elszontyolodott képet.
- Semmi baj, nagyobb szükséged volt rá - nyugtattam meg.

Rendelésünket gyorsan leadtuk, az ott dolgozók nem fordítottak valami nagy figyelmet Sehunra. Bár csurom vizesen lehet felismerhetetlen állapotba került...
Pár perc után a két süteményt és az éltető, meleget árasztó teákat is kihozták.

- Sajnálom,hogy ilyenre fordult a dolog - törtem meg a végeláthatatlan csöndet.
- Nem a te hibád - sütötte le gyönyörű, barna szemeit.
- De, én annyira sajnálom... - kezdtem el pityeregni.
- Na, semmi nem történt, most nekem kéne sírni vagy nem ? - húzta félmosolyra száját.
- De nem sírsz - vágtam még mindig könny eresztve ,durcás fejet.
- Mert férfi vagyok - tette csípőre kezeit, mutatva dominanciáját, ami inkább ribisre sikeredett , látva nem segített a helyzeten, komoly arccal belevájt szemembe, övéivel - Miért zaklatott fel ennyire? - támaszkodott meg egyik kezén, az asztalon.
- Csak felbolygatott olyan dolgokat ,amiket nem kellett volna - hunytam le szemeimet, és utolsó könnycseppjeimet is elengedve, mosolyra kényszerítettem magam - De már minden rendben van, nagyon aggódtam ám érted! - csíptem meg arcát.
- Ya! Itt én vagyok az idősebb - vigyorodott el.
- Az mellékes - kacsintottam.
E mondatom után, Sehun csak a desszert villájával játszadozott. Csöndben figyeltem reakcióit, mozdulatait, míg nem egy hirtelen mozdulattal felemelte fejét. Szemeit rám szegezte.
- Egy esélyt akarok - jelentette ki.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Adj egy esélyt, hogy jobban megismerjük egymást. Chanyeolt kedveled igaz? De CSAK kedveled, ez lehet rajongói szintű is nem?
- De... -nem tudtam semmi kifogást találni, így hamar folytatta mondókáját.
- Ha nem működik a dolog, vagy bebizonyítod, nem csak rajongó módjára szereted, akkor barátok leszünk , rendben ? - nyújtotta karját egy kéz fogásra.
- Miből is állna az esély? - húztam fel szemöldököm.
- Velem is minimum annyi időt töltesz mint azzal a gyopár seggel, és ha rájössz engem jobban kedvelsz ,akkor engedsz pár dolgot - kacsintott.
- Legyen, mindenkinek jár egy esély igaz? - mosolyodtam el és kezet ráztam vele - akkor barátok?
- Egyenlőre - rántott magához és megpuszilta arcomat.
- Hé! Ez nem ér! - ripakodtam rá.
- Az esélyeimhez tartozik. Ha egy fokkal jobban fogsz kedvelni, akkor jutalom jár érte... nekem - vigyorodott el.
-Miből gondolod ,hogy pár nap alatt jobban megkedveltelek? - ráncoltam homlokom.
- Egy: Nem jöttél volna utánam, kettő: nem öleltél volna meg , három: ide felé megfogtad a kezemet, négy: sírtál előttem, szóval jobban bízol bennem, öt: ezek mind azt mutatják, hogy aggódtál értem.
 Miközben sorolta, egyre jobban vörösleni kezdett az arcom.
- Jól van, jól van - tettem fel kezeimet védekezés kép - tegyük fel kezdelek megkedvelni.
Válaszomra szemei nyugtalan, izgatott, gyerekded csillogásba kezdtek. Mosolyra húzta száját, és boldogan értelmezte, igaza volt. Le sem tudnám tagadni.


   2 órával ezelőtt


- Legalább valami érdekes megy ? - sétáltam az ágyamban kényelmesen elhelyezkedő Chanyeol felé, egy tál popcorn keretében.
- Még nem tudom - válaszolt egyszerűen, majd megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve ezzel,hogy foglaljak helyet.
- Itt a popcorn - nyújtottam felé a tálat, amely púposra volt rakva, sózott kukorica szemekkel. Mikor átvette tőlem a műanyag edényt, a takaróm alá bújtam és ülőhelyzetbe tornáztam magam. Párnáim egyikét a hátam mögé csúsztattam, segítve a kényelem fokozását.
Egy ideig csak kattintgattunk a távirányítóval, végül egy ismerős dallam hallatán, megállítottuk a csatornák futtatását.

 Hey~
Ja anaebon seutailo
Jeogeun boreumdari jigi jeone haechiwora
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo

Szólt az ismerős zeneszöveg a tv-ből. Mindketten felkaptuk fejünket a régen elért sikerszám hallatán. 
Chanyeol mellettem dúdolgatta a számot, miközben én figyelmesen néztem a képernyőt. Olyan régen volt már, mennyit változtak...
- Mennyit változtunk azóta... - tömte magába a kukorica szemeket Channie, miközben ki mondta gondolatomat.
- Hmm -bólogattam egyetértően - régen nem voltam oda ezért a számért - mondtam ,még mindig a képernyőt bambulva.
- Mert? - lepődött meg az óriás manó.
- Nem tudom, egy ideig az EXO-t is utáltam, de csak mert nem ismertem a csapatot. Akkor túlságosan is felkapottak voltatok.
- Ez igaz...- helyeselt.
- Szerintem minden EXO MV -ben van aki, jobban néz ki a többieknél. Mármint feltűnően jó pasi volt a klipben.
- Ó - hallatta a csodálkozó hangocskát- például miben?
- Hát  inkább korszakokra bontanám... A History-nál Sehun és Baek néztek ki a legjobban. Magában a videoklipben Kris aki feltűnően jól nézett ki. Az Overdose-ban Xiu, Wolf - talán Chen ? - ecseteltem neki véleményemet - persze mindannyian jól néztetek ki, és most is jól festetek - bólogattam magamnak.
-  És van tőlünk kedvenc számod? - érdeklődött tovább.
- Sok - vigyorodtam el - az első olyan szám ami nagyon tetszett az a Growl volt, de akkor még mit sem tudtam rólatok. Aztán jött a Miracles in December, ott Chen fogott meg leginkább. Utána kerestem rátok, mondjuk ez elég hosszú sztori. Amúgy ha nem a kezdetektől nézem ,ismeret alapján, akkor Overdose, Thunder, Baby Don't Cry, Growl, History , Black Pearl, mondtam sok van - mosolyogtam rá.
-  Hogy fellelkesültél - mondta jó kedvűen.
- Még szép! Áh ,nagyon régen láttam rólatok videókat, pedig milyen sokat röhögtem rajtatok.
- Majd egyszer megnézhetnénk párat - gondolkozott el.
- Én benne vagyok.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Mindketten összerezzentünk a nem várt hangra. Felpattantam és az ajtóhoz siettem. Kitárva bejárati nyílászárót, kedvesen elmosolyodtam vendégeim láttán.
Sehun és Kai türelmetlenkedtek a lakásom előtt.
- Sziasztok! Gyertek be - invitáltam őket.
-Jobban van már? - biccentett szobám felé Kai.
- Fogjuk rá, ha még pihen ,akkor a torok fájást is leküzdi.
- Volt láza igaz? jött a maknae kérdése.
- Öhm igen? - bizonytalanodtam el Suhun aggódó hangjára.
-És nem csinált semmit? - hajolt felém Kai, hogy a manó véletlenül se hallja.
- Kellett volna? - kezdte felvenni arcom, azt a bizonyos színt.
- Tao miatt nem tudtunk meg semmit - sóhajtotta mondatát Jongin felé Sehun.
- Mi van ? - egyre frusztráltabb lettem , értetlenségem végett.
- Semmi-semmi - koppintottak le egyszerre.
- Hát jó... Rá nem vagytok kíváncsiak? - mutogattam hálóm ajtaja felé, de tettem fölöslegesnek bizonyult. Hisz' Chanyeol abban a pillanatban tántorgott ki a szobából.
- Ni csak, látogatóim vannak - vigyorodott el betegünk, két társát látva.
-  Chanyeol beszélhetnénk egy kicsit? - hívta félre az óriást Sehun.
- Hogyne - követte nappalimba a szőke fiút.
Kai és én a konyhában legyeskedtünk, amíg ők ketten beszélgettek. Főztem  kávét a váratlan vendégeknek,majd azokat a pultra helyeztem.
Ekkor kiabálásra lettünk figyelmesek.
- Fasz ki van már veletek is! - ordította Sehun képébe Chanyeol.
- Most meg mit rinyálsz?
- Tele van a tököm, hogy mindenbe beleszóltok! Csak egyszer lennétek megértőek, csak egyszer fognátok be. Nem hiszem el ,hogy nincsen jobb dolgotok ,mint megszabni az életemet!
- Már szólni sem lehet? Vagy segíteni? - hitetlenkedett Sehun.
- Ha ennyire bele akarsz szólni, akkor szedd magad össze és állj fel! Mutasd meg nem lehetetlen! Bár ez rajtam nem fog segíteni...

" Eldönthetnéd, hogy most minket baszogatsz feleslegesen, mert nem lesz jobb, vagy megmutatod, hogy kell felállni, és így segítesz nekünk...Rajtam mondjuk az sem segítene... " - ugrott be egy régi kép.


Sehun, Chanyeol kijelentésére nem válaszolt, csak felkapta lábbeliét és kirohant. 
Kai és én döbbenten álltunk a történtek előtt. Az ideges manó a hálóba vonult, erősen becsapva maga mögött az ajtót. 
Tétlenségünkben, az előkészített kávé mellett, kezdtük el keresni az okokat.
10 perc csöndes iszogatás után, halk, apró kopogtatásokra lettünk figyelmesek, melyek egyre erőteljesebben hangoztak. Rápillantva az ablakra lepleződött le, az időjárás kiszámíthatatlansága. Óriási eső cseppek verték az ablak vékony üvegét.
- Ilyenkor senki nem megy utána? - kérdeztem megszakítva gondolat meneteinket.
- Régen mindig Luhan Hyung volt az aki utána ment, de már...
- És ti mindig egyedül hagytátok ? - kerekedtek ki szemeim.
- I-igen - mondta bizonytalanul.
- Nem gondoltatok bele,hogy mennyire szarul érezheti magát? - ripakodtam az idősebbre.
- Ya! Ha nem tudunk vele mit csinálni, akkor fölöslegesen mennénk oda! - magyarázta többszörös tétlenségüket.
 - Szerencsétlen semmit nem vitt magával! Ez a hülye is beteg lesz. Mi van ha baja esik? -pattantam fel és a fogasok felé igyekeztem. Az említett tárgyról leemeltem könnyű dzsekimet, a cipős szekrény tetejéről pedig a táskámat kaptam fel, majd egy esernyőt is magamhoz vettem. Hangos ajtó csapódás keretében futottam ki a házból.
Egyedül, félve már nem kellesz senkinek. Nincsen talaj a lábad alatt, mindenkinek a terhét magadra veszed és addig húzod ,amíg el nem süllyedsz. Reménykedsz,hogy valaki még ismer téged és segít, de most már senki nem megy. Nincsen aki melléd állva felhúz. Már csak te maradtál és az üresség.Végül mintha mi sem történt volna, félmosollyal az arcodon újra és újra eljátszod ezeket.
Nem akartam, hogy újra ezt gondolja. Belegondolva hányszor futhatott el így? Meddig maradt kint?
A városban könny áztatott arccal futottam, amíg meg nem pillantottam őt egy park bejáratánál, amint csurom vizesen, egy kis beton padkán üldögélt lehajtott fejjel.
Az eső hordozó, sötét felhők beborították az egész eget, ezzel elég sötétséget adva, a lámpák használatához. Az emberek sürögtek-forogtak, páran a teljesen elázott fiúra pillantottak,majd azzal a lendülettel el is tűntek a nagyváros felé.
Egy pillanatra felnézett,majd megpillantott az eső függöny cseppecskéi közül. Meglepettségében felállt, de nem mozdult.


3 órával később

Immáron otthon a nappaliban ültünk és tanácskoztunk. A fekete bőr fotelon én ,míg a hosszú kanapén Kai és Sehun ült. A szőke fiú még mindig teljesen átázva volt.
- Először menny és vegyél egy forró fürdőt. Nem szeretném ha megfáznál, majd Chanyeoltól csórunk ruhát - mondtam egy levegővel. Ezzel is irányítva a bőrig ázottat.
- Rendben - azzal fel is állt a helyéről, és bevándorolt a szemben lévő fürdőbe.
- Mára haza kéne mennetek, szívesen látnálak titeket, de nem hinném, hogy ennek a kettőnek jót tenne - néztem szánakozóan,az útközben otthon hagyott Jongin-re.
- Semmi baj, majd legközelebb - mosolygott lágyan a sötét bőrű.
- Köszönöm - viszonoztam megkönnyebbülten - Még csak dél lesz, ebédre már otthon lesztek...- gondolkoztam el.
Ezek után, Kai ment be Chanyeolhoz valami göncöt kérve Sehunnak. Körülbelül fél tizenkettőre már szárazon, új ruhákban, indulásra készen álltak előttem a srácok.
Utoljára még megöleltem őket, majd Kai hangos köszönéssel tudatta a bezárkózott Chanyeolal,hogy elmentek.
 Bár az én szobámban volt elrejtőzve a fel idegelt  fiú, még sem mertem be menni. Azt ajtó elé ültem, és beszélni kezdtem.
- Hallasz igaz? - kopogtattam egy aprót az ajtaján - Kérlek ne nyisd ki... - mondtam,mikor megéreztem a kilincs apró mozgását.
- Tudod, néha azt kívánom bárcsak tudnátok milyen súllyal bírnak szavaitok. Annyira bele tud vágni az emberbe. Amikor azt mondtad szedd össze magad és állj fel, akkor egy nagyon régi dolgot téptél fel bennem. Igaz nem nekem céloztad a mondatot, de szíven ütött - nevettem fel kínosan-
Még a középiskolában volt egy barátnőm ,aki hasonló dolgokat vágott a fejemhez. Alapból nem is nagyon érdekelt volna a dolog, talán csak a maximalista énemet rázta volna meg, de akkor egy olyan állapotban voltam,amiről ő tudott. Úgy éreztem magam,mint akitől elszakítottak mindent és mindenkit, nem voltam képes lábra állni, persze ezt sem szó szoros értelmében kell érteni. Mint egy lábak nélküli ember. Nem volt mivel, és nem volt miért felállnom. Annyiszor próbáltam szólni és segíteni,vigyázni rájuk, de ez sosem volt elég. Olyan terhet raktak a nyakamba, amiről még csak nem is tudtak. Egyszer egy olyan ember előtt törtem meg, akinél soha nem szabadott volna. Nem azért, mert nem bíztam benne, hanem csak nem akartam előtte több érzelmet mutatni. Szerelmes voltam belé, és ahány érzelem kötött hozzá, annyival többször láncoltam magamhoz. Nem akartam többet szenvedni, hisz' teljesen egyoldalú volt a dolog. Soha ne hagyd ,hogy sírni lásson, mert akkor sokkal több érzelmet fogsz hozzá kötni... Sajnos ezt nem tudtam elkerülni. Az a lány is velem volt, tudta miért sírok, tudta,hogy nem bírom el a súlyokat, mégis amikor darabokra szakadsz képes ilyet mondani. Persze ezt is több oldalról lehet nézni , de nekem nagyon fájt... Olyan nehéz volt egyedül felállni, segítség nélkül... -csuklott el hangom, de nem engedtem egy könnycseppet sem legördülni - Sajnálom, ha megbántott téged és még én is mondom a magamét, de a szavaid akkor hatnak a leginkább, ha megbízik benned az illető. Ha ismered, még ha teljesen fent van a pumpa, akkor is tudd hol a határ.
Mondatom végére már nem bírtam tovább és elhúzódva az ajtótól, a falnak döntve hátamat, térdeimre hajolva kezdtem el csöndben pityeregni.
Olyan sok kép, olyan sok érzés, és mind már csak egy olyan emlék, ami szomorúságot okoz.
Lassan hálóm ajtaja is kinyílt, Chanyeol elszontyolodott képpel nézett le rám, majd mellém csusszanva leült és egyik kezével magához húzott. Fejemre döntötte sajátját, majd kezével oldalamat simogatta.
- Sajnálom... -suttogta alig hallhatóan. 
Reflex szerűen bújtam mellkasához és kezdtem el zokogni. Évek múltán végre, újra biztonságban érezhettem magam.

~ Episode 5 ~

Reggel korán keltem, hogy minden teendőmet Chanyeol ébredése előtt, eltudjam végezni. Félmosollyal az arcomon babráltam hajamat, a nagy fürdőszobai tükör előtt. Kiürült fejemben ,csak is egyetlen képkocka uralkodott : a tegnapi csók. Lassan kezdtem felfogni, mit tettem és ,hogy ő utána folytatta... Túl egyszerűnek tűnt ez az egész, mi vette rá a csókra? Miért csókolt meg? Figyelmem, már csak egyetlen egy szóra bírt koncentrálni: csók.
Lassan a reggeli készítésig is eljutottam, teát és kalácsot tettem az asztalra. Nem voltam tisztában, hogy Channie egyáltalán szereti-e, de valahogy nem tudott lekötni az ehhez tartozó aggodalom.
Te jó ég! - csapta meg arcomat a képzeletem. Hiszen láza volt, biztosan nem emlékszik semmire. Viszont ha ő nem emlékszik, akkor én sem dörgölöm az orra alá... , de amikor közel hajolt és, és ,és... Irene, nyugi. Ő nem emlékszik, így neked sem kell.
Nyugtattam magam, miközben  össze kaparva összetört, kis képkockáimat vissza botorkáltam a hálószobába.

                                                                     ***

Miután hallottam Sun kimegy a szobából, kipattantak szemeim és azonnal a telefonomért nyúltam.
Kikerestem Baek számát, majd pötyögtetni kezdtem.

 Te hallod... Csináltam egy kis hülyeséget Q_Q

Ugye nem hánytad tele a fürdőjét?

Baromarc, nem te fogyatékos!  -.-"  Az éjjel egy picit , izé.... megcsókoltam. 

Ohh anyám borogass. Eszednél vagy? A szerződés még nem járt le, és Se Hun mit fog ehhez az egészhez szólni? 

Tudom te barom, nem vagyok sötét. Lázam volt és nem bírtam magammal. Mi köze van az egészhez Sehunnak ?!!!! 

Te vagy a barom Yoda, és igen is sötét vagy!  Mi az ,hogy mi köze van az egészhez?  Tudod, hogy mennyire oda volt érte miután haza jöttetek. 

Hát aztán? Kölyök még a maknae. Csak fellángolás ... 

A lány is kölyök, te mumus!

Nem jutott eszedbe jobb beszólás a mumusnál? :D

Hagyjál már, Kai itt koptatja az ágyamat, mert rosszat álmodott. Váltig állítja,hogy egy mumus van az ágya alatt... 

Nem a mű madárpókról beszél,amit még Chen csapott az ágya alá? 

... Mindegy, már úgy is reggel van. Te meg csinálj valamit azzal a lánnyal, imádkozz,hogy ő ne emlékezzen rá! 

Frusztráltan csaptam le a telefonomat az éjjeli szekrényre, mintha annak ott lenne a helye.
Mi ütött belém? Csak egy napja vagyok itt, körülbelül három napja ismerem, miért viselkedek úgy , mintha már évek óta itt laknék? Miért kezdem egyre jobban megkedvelni?
Kezeimbe temettem arcomat és beleordítottam, nem különösebben értelmes szavakat, csak pár hangot. Forgolódtam össze vissza az ágyban addig, amíg egy éles nevetés el nem szakított a mozdulatsoromtól.
Sun állt, vagyis inkább guggolt az ajtófélfánál sírva nevetve.
-  Ya! Most min nevetsz? - kiabáltam rá.
- Te most ezt komolyan kérdezed? - törölte le könnyeit, még mindig nevetve - Látnod kellett volna magadat - nyögte, szakadatlan röhögés közepette .
- Chh... Hahaha - kezdtem el én is nevetni, saját baromságomon.
-Kész a reggeli, kérsz? - tápászkodott fel.
- Ha kapok mellé egy jó forró teát ,akkor igen. A nevetéstől újra elkezdett fájni a torkom - szorongattam meg nyakamat, majd kikászálódtam a takaró alól.
- Channie... Öhm.. Nem akarsz...szóval... - méregetett egyre pirosló fejjel.
Először nem értettem min akadt meg ennyire, de amint bele pillantottam az álló tükörbe, rájöttem. Éjjelente nagyon izgága szoktam lenni, ezért gyakran a felsőm, vagy a nadrágom bánja, pontosabban lekerül rólam egy-egy ruhadarab. Most is ez történt, ráadásul a gatyával....
- Hupsz - vakargattam tarkómat kínomban, majd bugyután elvigyorodtam - Egy perc és felveszek valamit.
- Nem ajánlatos egy lány házában alsógatyában mászkálni - mondta és egy éles fordulattal kisétált a szobából.
- Na mi van ? Megerőszakolsz ? - kiáltottam utána vigyorogva.
- Hát hogyne, egy ilyen Adoniszt ki nem hagynék! - hallottam konyha felől válaszát.
Az utazótáskámból kikaptam egy melegítő nadrágot,egy felsőt és a gyorsabbikból magamra aggattam.
- Igen is Adonisz testem van - vágtam durcás fejet a konyhába érve.
- Tudom , de egy ilyen Isten csávónak is kell ennie - vágott hozzám egy konyha ruhát .
- Jól van na, értettem - ezzel le is ültem a bárszékre.
Így körbenézve egész modern ez a lakás.  A konyha és a nappali egy pulttal van elválasztva, vissza gondolva a hálószoba is inkább modernebb...
-Érdekes? - vonta fel szemöldökét a velem szemben álló lány.
- Mi ? - fordultam felé , észre sem vettem ,hogy időközben össze vissza forogtam a székkel - Ja, bocsánat... - vettem fel a szokásos mosolyomat.
- Semmi baj, az emberek kíváncsiak.
- Ez igaz, ha már kíváncsiság, hogy-hogy mellettem kötöttél ki ?
- Tessék? - emelte fel hangját - Izé.. Tudod, nagyon rossz alvó vagyok , így jobb szerettem volna a saját ágyamban aludni, de ha bármi furcsaságot csináltam, akkor sajnálom. Amikor fáradt vagyok nem sok mindenre emlékszem...
- Jaaaaa - húztam el az utolsó hangot - Semmi baj, nem zavart - mosolyogtam rá. 
Basszus, nem emlékszik. Mondjuk ez jó, mert így nem kell kivágnom magam, Sehun meg amiről nem tud,az nem fáj neki, de akkor miért érzem magam ennyire szarul ?

                                                                ***

Nem hozta fel, szóval nem emlékszik. Micsoda megkönnyebbülés. Milyen idióta perverznek nézne ha emlékezne, te jó ég...
-Nincsen terved mára igaz? - kérdezte halkan Chanyeol, miközben majszolta a kalácsot.
- Nem igazán mehetek sehova úgy ,hogy te közben itt vagy. Mármint ne érts félre, csak nem akarlak egyedül hagyni...
- Nem gáz, ha már ide vagyunk  láncolva, nem csinálunk valamit?
- Felőlem, de nem sok mindent tudunk, ha van ötleted... Várjunk csak! Neked az ágyban lenne a helyed.
- Jössz te is ? - vette fel perverz vigyorát.
- Mi van?! - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Perverz - jelentette ki hirtelen komoly fejjel.
-Ezt mindenki félre értette volna! - okoskodtam.
- Csak a perverzek - tette fel kezeit védekezés gyanánt.
- Ez.. ez nem igaz! - pipacs fejjel kiáltottam rá.
- Csak baromkodom, úgy értettem ,hogy van a szobádban tv....
- Gyökér - hitetlenkedtem.
- Nem terveztem most lefeküdni veled.
- Mert később igen mi ? - forgattam meg a szemeimet.
Erre a manó nem mondott semmit, csak felállt és egyre csak közeledett felém, hirtelenjében csak hátra felé tudtam menni, minek következtében a falnak nyomódtam. Egyik kezével a falnak támaszkodott a másikkal pedig az én kezemet összekulcsolta sajátjával, majd azt is a falnak nyomta.
Pár centire volt az arcunk, mikor suttogni kezdett.
- Tudod szívesen látnálak ruha nélkül az ágyamban, vagy esetleg most szaggassam szét a ruháidat ? - húzta fel egyik szemöldökét.
Nem tudtam reagálni , egy szó sem esett ki a számból. Lefagytam, olyan zavarban éreztem magam ,amilyenben még soha.
- Nyugi, csak ugratlak - mosolyodott el kedvesen, majd elengedte a kezemet és ellökte magát a faltól - látszik mennyire felizgattalak - vigyorodott el kéjesen.
Erre csak mérgesen vállon csaptam, és a hálóba csoszogtam.
- Ya! Most haragszol? - jött utánam kiskutya szemekkel.
- Csak bekapcsolom a tv-t , hogy ne unatkozz itt egyedül - mosolyogtam rá.
- Egyedül ? - szomorodott el hirtelen.
- Jaj, bocs nem, itthon tartok ilyen esetekre guminőt - ironizáltam.
- Én .. sajná...- nem hagytam,hogy végig mondja.
- Nyugi, csak pattogatott kukoricát csinálok. Egy perc és jövök - kacsintottam rá, mire csak egy széles vigyort kaptam - De addig nyomás az ágyba! - parancsoltam neki.
-Rendben...

                                                                    ***

- Miért vannak össze zárva ? - durcázott Sehun a táncterem sarkában.
- Hagyd már, Chanyeol nem fog semmit sem csinálni - paskolta meg barátja vállát Kai.
- Már csinált - szólt közbe Baekhyun, aki  napi adagját ette.
- Mi?! - pattant fel a sötét zugból Sehun.
- Ne etesd már szegényt, tudod mennyire érzékeny - pöckölte meg homlokát Xiumin.
- Áu! Ez fájt! Nem etettem, ez tény. Chanyeol sms-ben írta - bólogatott helyeslően a fiú.
- Add oda a telód - közeledett a maknae a hasát tömőhöz.
- Adja a halál - rimánkodott.
- Add ide azt a szart - türelmetlenkedett Tao is, majd kitépte a kezéből a telefont.
-  Már megint min megy a vita? - nyitott be a terembe Suho.
- Chanyeol megfogja dugni a csajt, ha nem vigyáztok - folytatta Baekhyun.
-  Hogy mit fog csinálni?! - kiáltott egyszerre Kai és Sehun.
- Ya! Kicsik is vannak a teremben - Szólt Baekra Lay.
- Nem vagyunk kicsik! - szóltak azonnal vissza a srácok.
- Már miért csinálna Yoda illetlen dolgokat? - kapcsolódott be Chen.
- Mert hülye és kanos - vágta rá Tao.
- Plusz lázas - javította Baek.
- Te jó ég - néztek egymásra az idősebbek.
- Lázasan egy kislányt is képes lenne.. - hüledezett Xiu.
- Fogd be! Ki ne merd mondani! - fogta be fülét Lay, akit nagyon érzékenyen érintettek a dolgok.
-  Nyugi van, csak 38 fokos volt, utoljára. Ameddig nem lesz 39 vagy 40, addig csak provokálja az embert.
- Még egy napig ott lesz! Vágod? 24 óra alatt simán felmegy a láza - kétségbe esetten számolgatott Sehun.
- Akkor miért nem mentek át és vigyáztok mind kettejükre? - ajánlotta fel D.O.
- Végre egy értelmes ötlet - mosolyodott el Suho.
- Miért mondtad többes számban ? - kérdezett vissza Kai.
- Mert te is mész - mondta egyszerűen D.O.
- Már miért mennék? - ripakodott rá.
- Elegem van a sok kérdésből, csak mennyetek már - fogta fejét Tao.
-Én is mehetek ? - kérdezte ártatlanul Chen.
- NEM! - mondta a többség egyszerre.
-Miért? - vágott cuki fejet az aranyhangú.
-  Szerinted hány műpók lenne az ágyukban , ha te is mennél? - nézett lenézően, tésztával a szájában Baek.
- Kai is úgy végezte,hogy hisz a mumusban egy kibaszott pók miatt - forgatta szemét Xiumin.
- Miattad volt? - nézett gyilkos szemekkel az említett Chenre.
- Oh anyám, most futnom kell mi? - pattant fel és rohant ki a teremből.
- Ha elkaplak, lenyeletem veled!-ordította utána a sötét bőrű.
-  Nah mit nyeletsz le vele ? - vigyorgott Baek, mire Kai csak pipacs fejjel rákiabált.
-Ya! Nem tehetek róla, hogy gyökér álmaim vannak!
- Nézd a kis tökös be melegszik - mondta Lay.
- Jahj hagyjátok már szegényt - nézett ki a könyve mögül D.O.
Tíz perc, evés, olvasás,futás,veszekedés után Sehun és Kai útnak indult Sun háza felé.

~ Episode 4 ~

-Hálátlan kölyök! -mérgelődve nyomkodta telefonját Park-néni.
-Egy ideje nem veszi fel a telefont semelyik majom - magyarázta Jun.
- Miért olyan fontos őket elérni? - kérdeztem gyanakvóan barátnőmtől.
- Reggel Baekhyun írt sms-t ahjummának ,hogy Yeol padlót fogott és megfázott.
-Hogyan? - tágultak ki pupilláim - de , mégis mikor?
- Elvileg tegnap későn értek haza, és Chanyeol vizes hajjal, nyitott ablakkal aludt el... Gyökér... -csóválta fejét EunJun.
- Jaj anyám - fogtam meg fejemet - ez a hülye, nem mondta, hogy fáradt... Hogy nem vettem észre? - sóhajtottam, majd egy hirtelen jött kiabálástól azonnal összerezzentem.

- Azonnal hozd ide ! Nem érdekel, hogy szabad napotok van! Ma itt alszik! Nincs vita! - ezzel kinyomta a telefont.
-A.. Ahj.. Ahjumma! Ugye nem, nekem kell megint ápolnom őt? - kérően nézegette Park- nénit Jun.
- Aish! Te kölyök! Nem ám örülnél,hogy az én Chanyeolomra kellett vigyáznod.
- De olyan fárasztó! Mindig ugráltatott és, és... -folytatta volna,de egy rég nem látott fiú félbeszakította.
- Eun Jun, csak 10 évesek voltatok - forgatta meg szemeit ,az idő közben beállított SungKi.
-Sung Ki! - futott hozzá az említett , és  szorosan kezdte ölelgetni.
-Azért meg ne öld ,már az első napon - nevettem fel.
- Most egy hétig éjjel-nappal velem kell lenned - húzta meg a bőrt arcán Jun.
-Rendben, de tudod,hogy nem tehetek semmit a hosszú tárgyalások ellen - puszilta meg a lány arcát.
-Na gerle pár, inkább menjetek a dolgotokra! - hessegette ki a kávézóból őket Park-néni.
- Remélem drágám, nem baj ha Chanyeol itt marad pár napig - mosolyogva közölte velem azt a tényt,hogy össze leszek zárva a fiával.
-De... ez... nem lesz belőle baj? A csapattársai már tudják?  És Chanyeol? - borultam ki.
-Nyugodj meg, csak 2-3 napról lenne szó , ameddig az ünnepek le nem zajlanak.Addig a kávézónak úgy is zárva kell maradnia - ecsetelte, miközben zárás előtt 3 órával , kezdte felpakolni a székeket.
- Azok a hülye ünnepek - susmogtam az orrom alatt.

Egy órán belül ,már fent ültem a szobámban és azon gondolkoztam,hogy hol aludjon egy ilyen kicsiny lakásban az a manó. A kanapé egy elég jó lehetőség volt számomra, Chanyeolt nyugodtan bepaterolhattam a hálóba, bár franciaágyat helyeztem el a szobában, attól még nem kívántam mellette aludni...
Park-néni a lehető összes kedvenc ételét, dolgát eldarálta nekem, csodáltam ,hogy listát nem írt... Nem akartam betartani a dolgokat, hiszen az én lakásom, az én törvényeim. Persze, a jó tanács nem árt,csak hát aki nem jártas a koreai konyhában, annak ciki a dolog.
Előkotortam a lehetségesen szükséges dolgokat, friss ágynemű, lázcsillapító, százas zsepi, fejfájás csillapító .
Az ágyat "előkészítettem" és csak vártam. Hátradőltem a franciaágyon és mélyet szippantottam a levegőből. Éreztem a mosópor és az öblítő kellemes illatát.

Az ölelésére gondoltam, azt ahogyan beszélt velem, mikor végig simított a vállamon... majd egyszer csak beugrott Sehun arca. "Megkaparintalak", mekkora hülyeség.... Szórakozik a hülye gyerek - megforgattam szemeimet és felpattantam. Abban a pillanatban a csengő megszólalt. Kinyitottam az ajtót és egy nyúzott, ideges Chanyeolal találtam szemben magam.
-Egyedül jöttél? - csodálkoztam.
- Aish, anyám már tépte az idegeimet - válaszolt rekedtes hangon .
- Gyere be - mutattam a hátam mögé, ezzel beinvitálva az ideges fiút - csinálok teát, ha gondolod ,addig elmehetsz fürdeni... - mondandóm közben az utazó táskáját berakta a hálóba.
- Akkor én elfoglaltam a zuhanyzófülkét - rántott ki egy törcsit  a táskájából és már indult is a helyiség felé.

Húsz perc telt el. Már 3 teát megittam, és Chanyeolé már régen kihűlt.  Én is sokáig tudok fürdeni, na de pasi létére ennyit? Mikor már az utolsó cseppeket ittam ki a bögrémből, kinyílt az ajtó, rengeteg pára mögül előbukkant egy alsógatyás kis törölközővel körbe csavart idol.

- Még  is mi a fenét csinálsz azzal, a semmit nem takaró törülközővel ? - emeltem fel szemöldökömet és az alsó gatyáját kezdtem méregetni.
- Elfelejtettem bevinni a ruháimat, jó? - morcosan rakta karba kezeit.
- Pfff - nevettem ki - hát te foggyos vagy.
- Mi van? - fordult felém ,felhúzott orral.
-Menny már öltözni te hülye! - takartam el kezeimmel a szememet és mosolyogva utasítgattam - Be viszem neked a teát, csak feküdj le, jó ? - kiabáltam utána.
- Köszönöm!- hallottam mély hangját a szobámból.
 Fel melegítettem a sokadszorra lehűlt teáját, majd egy tálca kíséretében bevittem azt.
A manó már bebugyolálva feküdt az ágyon, várva a csodát. Letelepedtem az ágy szélére, és megvártam amíg ülőhelyzetbe tornázza magát. Mikor átnyújtottam neki a gőzölgő italt, jobban szemügyre vettem őt.
Kipirult arca, rekedt hangja, piros orra, és persze a néha-néha feltörő köhögések. Ez a nyomorult tényleg megfázott... -gondolkoztam el.
-Kell még valami?- vettem ki kezéből az üres porcelánt. 
- Nem köszönöm, az alvás jót fog tenni - mosolyodott el.
-Rendben ,akkor én elmosogatok. Jó éjt! - biccentettem felé, végül kisétáltam a konyhába.
Zajongás nélkül, óvatosan raktam vissza helyükre az eltörölt poharakat. Törölgetés közben egyre jobban megbizonyosodtam róla,hogy nem akarok a kanapén aludni. Ha már egyszer "szabadság" van, akkor legalább had pihenjem ki rendesen.
Lassan becammogtam a fürdőbe, majd ki onnan, és be a hálóba.
- Legalább most nyugodtan tudsz aludni...- sóhajtottam egyet, Chanyeolt elnézve.
  Szerencsémre az óriás nem foglalta el pont a közepén az ágyat, így szépen be tudtam slisszolni mellé. Felé fordultam és elkezdtem bámulni.
Mint valami perverz, Irene hová fejlődsz már te is...  Ha az ember mellette fekszik, nagyon nagy rá a késztetés ,hogy hozzá érjen.
-Tudod , kezdek rájönni már nem úgy tekintek rád, mint egy idol - simítottam végi arcán - Milyen forró - suttogtam.
Biztosan lázad van.
- Sokkal inkább  egy ember , aki teljesen magába bolondított - mosolyodtam el, és közel hajolva hozzá megcsókoltam.
 Igaz pár pillanat volt, mégis az örökké valóságot jelentette számomra. Egy beégetett pillanat a szívemben.
Hirtelen egy erős kar húzott magához, szorosan ölelve testemet.
-Mmm - nyüsszögte mögöttem a fiú - Még nem alszom - lehelte fülembe, amitől végig futott rajtam a hideg.
- Te átvertél ... - néztem fel rá.  Lassan kinyitotta mély barna szemeit, amik csillogtak a beszűrődő utca lámpák fényétől.
- Én nem tettem semmit - suttogta, rekedtes , gyönyörű hangján.
- De...
-Csak maradj itt kérlek - döntötte fejét az enyémre - Csak aludj ma velem... - szabad kezével állam alá nyúlt és felé fordította tekintetemet, lágy csókot hintett ajkaimra, majd lehunyva szemeit, mély álomba ringatta magát ,s engem.

                                                                   

~ Episode 3 ~

-Segíthetek ? - termett mellettem Sehun.
-Öhm.. Persze, de nem lenne jobb a többiekkel lenni ?- furcsálltam kedvességét.
- Eleget vagyunk mi így is össze zárva - sóhajtott egy aprót.
- Értem, akkor jó - kapcsoltam ki a gázt, majd lehúztam a kávé főzőt.
- Nem teát iszunk ? - öntötte át a kancsóba, a forró barna löttyöt.
- Mind kettőt csinálok, hátha valaki mégis megkívánja a koffeint - nyúltam a konyhaszekrényben lévő bögrékért - vízforralót kezeltél már ugye ? - mosolyogtam rá és, az említett készülék felé mutattam.
- Igen ...
- Akkor hajrá - paskoltam meg a hátát - egy perc és jövök, valamit elfelejtettem.
Azzal ki is siettem a konyhából és, a  társasághoz mentem.
-Chanyeol van egy perced? - mutattam a bejárati ajtó felé.
- Persze - pattant fel szinte azonnal, a többiek sejtelmesen csillogó szemekkel nézték végig,ahogyan az óriás felém közelít - Valami gond van ? - nézett aggódva szemeimbe.
-Csak kéne egy kis segítség odakintre... - mutattam a bejárat felé - a kávézóban hagytam a telefonom és gondoltam ha már lemegyek hozok fel nektek még pár dolgot.
- Szívesen segítek - simított végig vállamon.
-K.. köszönöm - mosolyogtam rá.

Le slattyogtunk az oldal lépcsőkön, majd a kávézó oldal ajtaján át ,célba vettük a kamra szerű helyiséget.

- Sehun mondott valamit? - szakította meg a merev csendet Chanyeol hirtelen kérdése.
Egy picit elgondolkoztam, majd válaszoltam.
-Nem igazán ,csak pár szót váltottunk - emeltem le egy kiló lisztet közben a polcról.
-Tetszik neked Chen?
- Mi van? - fordultam felé azonnal - már miért tetszene? Vagyis remek pasi, aranyos kedves meg minden, de nem tetszik - hüledezve méregettem az ajtóban támaszkodó, idegesen ide-oda pillantgató fiút.
-Értem, na és én ? - nézett egyenesen a szemembe .
Abban a pillanatban, leejtettem a kezem ügyében forgó lisztet és, az igen egyértelmű kérdés feladójára bámultam, paradicsomokat megszégyenítő színnel.
Nem tudtam megszólalni, csak néztem őt pipacs fejjel.
Mikor rájött a szituáció tartalmára, ő is vöröslő arccal, óriási szemekkel bámult.
- Szerintem jobb lesz ha, a többieket is lehívjuk. Sokáig fog tartani ennek a feltakarítása... - mutattam a leejtett liszt szétszórt szemcséire.
- Felfutok értük - fordult meg azon nyomban Chanyeol.
-Várj! - dobtam felé a lakás kulcsot, amit sikeresen elkapott.
- Hát ez ?
-Miután ki jöttetek zárd be kérlek!
-Oké... -indult a kijárat felé.

                                                                             ***

- Na mi van? Lecserélt Chanyeolra ? -vigyorgott Kai.
- Ezek szerint... - huppant le a az említett helyére Sehun.
-A végén még nyert ügye lesz - ivott bele az édes italába Chen.
- Zavar ? - húzta fel szemöldökét Tao.
- Nem különösebben - rántott vállat JongDae.
- Engem igen - jelentette ki nemes egyszerűséggel a maknae.
-  Mi a ? - kiabált fel hirtelen az M maknaeja - Kai te barom! Leköptél kávával!
- Hú milyen port kavartál te itt - osztotta le az énekes madár .
- Srácok, azonnal töröljétek fel! Mi van ha nem jön ki a folt? - pánikolt be a leader.
- Ti meg mi a fészkes francot műveltek? - bukott ki a csodálkozó Chanyeol.
- Véletlen volt! - magyarázta azonnal Suho.
- Elhiszem ... - sóhajtott az óriás, elnézve a kiköpött kávét az asztalon és, a terítőn .
- Sun- t hol hagytad? - érdeklődött Jongin.
- Ja igen, szóval volt egy kisebb incidens és inkább lent folytatnánk a dolgokat - vakargatta tarkóját.
-Incidens? - emelte fel fejét a törölgetésből Jongdae.
- Egy kisebb ütközés történt a liszttel...
- Ütközés? -  nézett hitetlenül Sehun.
- A liszttel? - csatlakozott Kai is.
- Taperásztad a lányt vagy mi ? - gyűrte össze a kávé áztatta zsepiket Tao.
- Tuti - állt fel helyéről Chen.
-Szegény egy perverzzel volt össze zárva több mint öt percig... -rázta fejét Suho.
- Hagyjatok már ti nyomorékok, csak gyertek már! - forgatta meg szemét a manó és az ajtó mellé állt, készenlétben helyezve magát a zárásra.
 Szépen lassan mindenki kiért épségben, ital mentesen a lakásból. Chanyeol gyorsan kulcsra zárta az ajtót és már futott is a többiek után.
                                   
                                                                            ***

 A lisztnek még csak a negyedét söpörtem fel, amikor hallottam az ajtó nyitódását. Pár másodperc elteltével Chanyeol újra az ajtóban állt. 
-Na? - néztem fel rá?
-Bezártam, ahogy kérted - dobta felém a kulcsomat.
-Köszönöm - vágtam zsebre az említett tárgyat.
-Megyek megnézem a majmokat hátha szétrobbantják a kávézót.
- Fegyelmezd őket Chanyeol! - kiáltottam utána. Furcsa volt kimondani úgy a nevét, hogy nem csak egy képernyő mögött van, reagált rá.
- Meglesz! - kacsintott és elvigyorodott.
 Pár perc újabb egyedül lét után, azt hittem a happy virusom tért vissza ,de nem így lett.
- Miért csinálod egyedül? - guggolt le elém Sehun.
- Én vagyok a házi gazda nem igaz? - söprögettem tovább  a kézi, apró, kék kefével a padlót.
- Fogom a lapátot, így legalább egy picivel gyorsabban fogunk végezni - sétált az ajtó melletti tárgyhoz.
-Köszönöm - biccentettem.
- Miért pont Chanyeol?
Már megint egy zavarba ejtő, idegesítő kérdés. Mi van ma mindenkivel?  Dilibogyót rágcsálnak kokain helyett vagy mi ? Sehun folyamatosan éles tekintettel bámult rám, a válaszomra várva.
-Miért kérdezed? - próbáltam nem mutatni feszültségemet.
- Mert kíváncsi vagyok - húzta félmosolyra száját.
- Nem mondtam ,hogy kedvelem - mondtam holt egyszerűen.
- Nem kell hozzá mondanod, látszik - tartotta továbbra is a lapátot.
Én csak a lisztet bámulva válaszolgattam kérdéseire, kisebb körívekben. Semmi konkrétat nem akartam elmondani neki.
- Jó legyen, de nem mindig ő volt az első.
-Hát ? - kezdett egyre  jobban kíváncsiskodni.
- Valamikor te voltál az... -suttogtam olyan halkan, amennyire csak tudtam.
- Akkor van esélyem - vigyorodott el.
- Ne haragudj,de ezt nem hinném - ingattam meg fejemet.
- Miért is? - emelte fel egyik szemöldökét.
-Mert te nem ő vagy - néztem rá komolyan. Szerencsémre éppen végeztünk a liszt feltakarításával , kikaptam a kezéből a lapátot, majd a kukához sétáltam.
Mintha mi sem történt volna, csoszogtam oda a srácokhoz.
 Egész jól eltelt az este, Sehunhoz nem igazán mertem szólni, bár ő sem tüntetett nekem különösebb figyelmet. Vicces volt hallgatni a történeteiket. Meséltek a többi tagról is. Azt mondták legközelebb mindenképp látnom kell Baekhyunt és Layt. Tao időközben beszámolt a fent létrejött kávés foltról, aminek nem örültem, de az, ahogyan elképzelem őket takarítás közben ,mindent kárpótolt.
Sok olyan dolgot tudtam meg,amit még álmomban sem gondoltam volna. Összességében egy energikus társaság közepére csöppentem. Másnap nekik szabadnapjuk van ,így megígérték beugranak hozzám .Mikor elég későnek ítéltem az időt (pontosabban 2 órakor ) , elküldtem őket. Tudom nem szép dolog őket kirakni, de még is csak kell valamennyit pihenniük.

Lassan egyértelműen kitessékeltem őket. Sorban, egyesével köszöntek el.
Chen ha lehet mondani "szokásos" öleléssel köszönt el.
A többiek a meghajlásnál maradtak, végül Sehun és Chanyeol maradtak hátra.
Sehun mellém lépett és egy fél karos ölelésre húzott.
- Megkaparintalak - súgta fülembe, majd az autójukhoz sétált.
Chanyeol végül elém lépett és kitárta karjait.
-Egy apró ölelést én is megérdemlek nem ? - mosolygott szélesen, mint aki várja a napi adagját.
- De... -forgattam meg szemeimet én is mosolyra húzva számat.
Szoros ölelésre húzott, olyan melegséget éreztem ,amit eddig soha. Nem akartam elengedni és szorításából ítélve ő sem.
-Köszönöm, hogy kibírtál minket - mondta halkan.
-Semmiség - paskoltam meg aprón vállát, majd elszakadtunk egymástól.
- Sokat jelent nekem .. - tűrt el egy kósza tincset , fülem mögé.
- Vigyázz magadra! - mosolyogtam szégyellősen.
-Szia! - integetett.
-Szia! - viszonoztam a gesztust.
Végig néztem,ahogyan beszállnak a nagyobb járműbe, és elhajtanak.

Aznap, nyugodtan, fáradtan és boldogan aludtam el. 

~ Episode 2 ~

- Miért nem beszélgetsz vele többet? - nézett szánakozóan barátnőm.
- Miért kéne? - törölgettem tovább a fagylaltos kelyheket.
- Hiszen oda-vissza vagy érte, nem ? - vette ki a kezemből az üveg darabot.
- Mi a garancia arra, hogy én tényleg őt kedvelem? - fordultam végre  Jun felé.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ez az ipar. Színészkedni tudni kell...  - sóhajtottam egy nagyot.
- Most viszont itt van a lehetőség megismerni az igazi Chan-t. Igaz én gyermekkorom óta ismerem, de én nem mondhatok el róla mindent
- Ezt hogy érted? - támaszkodtam meg fél kézzel a pulton, és Jun szemit kezdtem fürkészni.
- Saját magadnak kell kiismerned őt, és nem nekem kell kitaposnom az előtted álló utat
- De ez nem csak az egyik féltől függ te is tudod...
- Egy próbát mindenképp megér, hidd el nekem - tette egyik kezét a vállamra ,majd oda sétált az emlegetett manóhoz.
Igaza volt Junnak, csak meg kell ismerni őt. Emlékszem középsuliban állandó szereplője volt az álmaimnak. Annyi beszélgetést vezettem le vele, annyi emléket szereztem... Felvidított csak egy mosolyával, a hangja egy teljesen új érzést váltott ki belőlem. Minden egyes ebédszünetben az EXO volt a téma. Milyen színű lett a haja? Szerinted most mit csinálhat? Olyan helyes! Miért nem jönnek Magyarországra? Most viszont.... én itt vagyok, hallom élőben a hangját, beszélhettem vele, van esély rá ,hogy barátok lehessünk... Akkor miért nem használom ki? Irene kapd össze magad ,mert az élet most eléd tartotta azt a szerencsétlen sült galambot!
Gyorsan megfordultam és a kötényemet ledobva futottam az időközben távozó Chanyeol után.
-Várj Sun hová futsz? - kiáltott utánam barátnőm,aki a kávézóm ajtajában csodálkozva nézett utánam.
-Mentem a menthetőt! - mosolyogtam vissza rá, majd intettem neki.
A lehető leggyorsabb tempómat vettem fel, szerencsémre az egyik piros lámpánál megpillantottam őt. Úgy futottam mintha az életem múlott volna rajta.Az utolsó egy méteren kénytelen voltam utána szólni.
-Channie! -kiáltottam torkom szakadtából.
Akkora mázlim volt aznap, amekkora szerintem még egy az életemben nem lesz. Meghallotta kiabálásom - bár egy siket is meghallotta volna szerintem - és hátra fordult. Meglepetten, mégis mosolyogva nézett rám. Mikor oda értem hozzá, megragadtam a kabátja úját és lihegve támaszkodtam meg egyik kezemmel a térdemen.
-Kérlek várj egy pillanatot - lihegtem még mindig úgy, mintha lefutottam volna a maratont.
-Tessék? - hajolt le hozzám és mosolygós tekintetét rám szegezte.
-Bo..Bocsánat! - rántottam el kezemet a kabátjáról.
-Semmi baj, mit szeretnél? - nézett kíváncsian.
-Én... Chanyeol? - emeltem fel fejemet,hogy szemébe tudjak nézni.
-Igen? - vigyorgott még mindig.
-Kérlek, legyünk barátok! - hajoltam meg olyan mélyen ,amennyire csak tudtam.
-Ó - hagyta el a száját az az ismert csodálkozó hang - Rendben! -halottam vidám,mély hangját.
-Komolyan? - csillogott szemem az örömtől,amikor felegyenesedtem.
-Persze! - nyújtotta felém kezét, amit szívesen elfogadtam. Kezet ráztunk, majd hevesen integetve köszöntem el tőle.
Félig-meddig ugrálgatva siettem vissza a kávézóhoz, ahol már a bejáratnál EunJun várt.
Le sem lehetett rólam vakarni a széles vigyort.
Másnap reggel életvidámabban keltem ,mint ahogyan általában szoktam. Korábban érkeztem a megszokottnál és nem tudtam mivel lekötni magam, ezért  a jól bevált figyelem lekötő módszert alkalmaztam. Elővettem a telefonomat és rácsatoltam a tv-re, a teljes csendet elárasztotta az EXO egy régebbi számának részlete.
Már-már betegesnek tűnhetett , a részlet újabb és újabb bejátszása,de nem érdekelt. Ezt a számot hallgattuk meg annyiszor... Mindenki a saját kedvenc részét dúdolgatta vagy éppen a refrént. A fangirl változatán végtelenségig tudtunk volna nevetni. Chanyeol rap része volt  a csengőhangom is,ekkor szerettem meg igazán, legalább is felfigyeltem rá.
Csak néztem a televízión megjelenő képet és hagytam magam újra kétségbe esni.
Minden ami valaha is számított, mindenki akiket szerettem, az összes embert akik számítottak rám elhagytam. Eljöttem, mert önző vagyok. Nem gondoltam senkire, amikor elutaztam..., segítettem megvalósítani az álmaikat, figyeltem a boldogságukat és ők szeretet adtak. Ez a hála? Hiányoztak, nem akartam nélkülük megvalósítani az álmomat, hiszen kivel oszthatom meg mindezt? Kik azok,akik igazán ismernek? Én itt egyedül vagyok, mindegy hány ember talál velem szimpátiát, mindegy hány mosolyt kapok, ha az ő mosolyukat nem láthatom.
Lassan a pult szekrénye elé guggoltam  és kezeimmel az idővel felgyülemlett könnyeket törölgettem. Szipogtam, zokogtam mint egy kisgyerek. Életerőm feloszlását egy hangos csilingelő zaj zavarta meg.
Egy vendég, te jó isten! Nem láthatnak ilyen állapotban.
Minden erőmet összeszedve kikapcsoltam a tv-t és felálltam. Meglepetésemre egy nagyon ismerős, megszeppent arccal találkoztam.
-Szia! - hajolt meg udvariasan a váratlan vendég.
-Heló! -viszonoztam a gesztust.
-Én..öhm.. szóval, azt hittem Chanyeol most itt van és ... - hebegett-habogott a fiú.
-Semmi baj, adhatok valamit?  - mosolyogtam rá.
-Egy gyümölcsös teát kérek - vigyorodott el és felpattant az egyik bárszékre.
-Rendben, azonnal készítem.
-Köszönöm- bólintott egy aprót.
Fél szemmel értetlenül méregettem a srácot. A bár székkel forgolódott és nézegette a falon lévő képeket, végül a szempár rátalált  a megállított képernyőre.Egy ideig csak bámulta, majd elkezdte dúdolni az egész számot. Az a különlegesen gyönyörű hang , a vicces mosoly, engem is mosolygásra késztetett. Lassan azt vettem észre, hogy saját magam is elkezdtem dudorászni.
Végül sokkal jobb kedvel, mosolyogva vittem ki a kért rendelést. Óvatosan a pohár alátétre helyeztem a bögrét és biccentettem egyet. A fiú végig rajtam tartotta a szemét, ezzel zavarba hozva. Semmi mást nem csinált,csak bámult, egyenesen a lelkemig hatolt.
Időközben meguntam ezt a farkas szemezzünk egy oldalról játékot, ezért beszálltam.
Szépen tartottuk mind ketten magunkat, amíg meg nem itta a forró, édes italt. Távozásakor még egy pillanatig megtorpant.
-Gyere egy kicsit ide - mutogatott maga elé.
Furcsán, bizonytalanul ballagtam oda hozzá. Közvetlenül előtte megálltam és a padlót fürkészve vártam a sorsomra.
Egy pillanat alatt történt minden. Egy olyan pillanat ,ami felébresztette bennem rég múlt képeket és már nem a sírásra késztetett, hanem mosolygásra.
Chen szorosan ölelt, el sem akart engedni.  Régen a volt szobatársam csinálta ezt folyton. Miután kiköltöztem, sokat sírt és magányos volt. Az iskolában is folyton azt várta mikor ölelem meg, de ezt valahogy mindig ő kezdeményezte. Idősebb volt nálam és mégis olyan volt mint egy gyerek. Amikor látta,hogy hamarosan szétesem oda jött és szorosan ölelt addig,amíg a többiek le nem kaparták rólam.
Millió ilyen jelenetet játszottunk végig az évek alatt.  JongDae pontosan arra a lányra emlékeztetett. Érezték és látták ha valami baj van, de segíteni nem igazán tudtak, ezért csak egy ölelést adtak.
-Ezt miért kaptam ? - néztem rá csodálkozva.
-Olyan rossz érzés fog el amikor sírsz - lépett egyet hátra, majd megfogta az ajtó kilincset - Ne sírj többet jó? - vetett rám pár aggódó pillantást.
-Rendben - vigyorodtam el.
-Ja, és még valami!
-Igen ?
-Legközelebb az én részemet is hallgasd meg - kacsintott , és már távozott is.

A délelőtt folyamán egyre több ember lepte el a kávézót.

- Valami kiárusítást tartasz,hogy ennyien vannak drágám ? - futott oda hozzám Park-néni egy üres poharakkal teli tálcával.
-Nem, szerintem csak valami hóbort miatt... - vontam vállat, miközben az újabb adag jegeskávét készítettem.
- Ha te mondod Sun - nyúlt át a pulton egy tollért és egy jegyzettömbért.
A jegyzettömbre rá írt pár számot és leszakította az említett papírlapot.
- Zárás előtt hívd fel ezt a számot - nyomta kezembe a fecnit.
- Kié a szám ? - hajoltam át az emelvényen Park- néni felé.
- Csak egy baráté - vigyorgott rám.
Te jó isten, biztosan megint szervezgetett valamit. Kíváncsi vagyok ki lesz most a meglepetésem...

Este nyolc fele,  átfordítottam az OPEN feliratos táblát, majd a telefonom után nyúltam.
Kihalásztam a nadrág zsebemből a telefonszámot és elkezdtem bepötyögni a készülékbe. Mikor hallottam kicsöng, a szívem egyre csak hozta a tempóját. Izgultam,hogy ki lesz a  a vonal túlsó felén. Reméltem ,hogy senki sem fogja felvenni, de ez nem így lett.
-Igen? - szólt bele egy kicsit félénk hang.
-Heló, ezt a számot Ms. Park adta és ...
-Á , értem, várj egy percet - mondta a vonal túlsó végén lévő ismeretlen. A háttérből apró susmorgást lehetett hallani.
                                                               ***
- Chanyeol , egy lány keres azt mondja az anyukád adta meg .... 
-  Gyorsan add oda Kai még mielőtt leteszi! - kapta ki a kezéből a telefont - Chanyeol vagyok!- mondta szinte azonnal izgatottan.
                                                               ***
- Öhm... anyukád adta a telefonszámot és ...
-Igen ,tudom. Én kértem meg,hogy adja meg.
- Értem...
- Szeretnék bemutatni neked pár embert, este ráérsz ?
-Persze! - mosolyodtam el.
- Ha átmegyünk hozzád kilenc körül az megfelel ?
- Tökéletes, a kávézónál megvárjalak titeket, vagy már anyukád felvilágosított?
-Az utóbbi - nevetett fel kínosan a telefon másik feléről.
-Rendben, akkor kilenckor. Szia! -nyomtam ki a telefont.

Alig bírtam ugrálás nélkül kivárni azt a bizonyos időpontot. Miután végig néztem az egész kávézót  a hátsó ajtón keresztül kimentem, majd az oldalsó lépcsőkön felmentem a lakásomig. Levettem a topánkámat, és lecseréltem ruháimat. Kicsit rendbe szedtem magam a tükröm előtt, mivel a napi rutinos forgolódás mellett a hajam általában kész gubanc özönné alakul. A laza fonatomat kiengedtem, és óvatosan, fájdalom mentesen kifésültem a hosszú loboncomat. A tükörbe nézve megpillantottam az ágyam melletti éjjeliszekrényt.
~ Ha már minden rendben lesz, hívj fel ~  víz hangzottak ezek a szavak gondolataimban.
- Aish! Sun már régen volt, nem kell ilyenkor ezen rágódnod - Ráztam meg fejemet,hogy észhez térjek.  Felálltam és a konyhába érkezve elővettem a tegnap megsütött édességet. Előkészítettem pár kisebb tányért, villát és poharat. A telefonom órája már 21:05 -öt mutatott.
-Ennyit fésültem a hajamat?  - túrtam bele az említett részbe. Durcás fejjel, a hajamat simizve lettem figyelmes a kopogásra. Azonnal tudtam ki lesz az, izgatottan nyitottam ki a bejárati fa ajtót. Meglepetésemre, minden előjel nélkül egy ismerős kezdett el szorosan ölelgetni.
-Hé - paskoltam meg hátát - Che.. en - nyögtem - megfulladok. 
-Jaj bocsi - mosolyodott el zavarában,végül a többiek mellé állt.
- Sziasztok - hajoltam meg. Felegyenesedve jobban megnéztem kik is állnak előttem. Nem kicsit volt érdekes a társaság.
-Örülök,hogy újra látlak! - biccentett felém Chanyeol - Őket bizonyára már nem kell bemutatni neked - mutatott a kisebb társaságra. Jelezve igazát bólintottam egy aprót.
-Viszont mi nem tudjuk ki a hölgy -szólalt meg hátulról Kai.
- Il Sun vagyok - hajoltam meg ismét.
-Ó -hallatták egyszerre a kis csodálkozó szót.
-Még ha ismersz is minket jobb lenne bemutatkoznunk nem? - szólt közbe a leader.
- Igaz - mosolyogtam - gyertek be - invitáltam őket a kis lakásba.
Sorban elhelyezkedtek a kanapén. ~Szerencsémre egy nagyobb darabot választottam ki a sok fajta közül.  ~
-Én Kim Joon Myun vagyok, egyszerűbben Suho - mutatkozott be hivatalosan, a velem körülbelül egy magas, szőke úriember - Ők itt az oldalamon Jong In, Se Hun, és Tao, Jong Dae-t ezek szerint már ismered... - pillantott az említettre.
-Volt szerencsém össze futni vele - emlékeztem vissza a reggel történtekre.
- Chanyeol sokat mesélt rólad - húzta perverz vigyorra a száját Kai.
-Igazán ? - lepődtem meg, éreztem egy kicsit még bele is pirulok.
-Az! Tudod... -kapta a fejét rám.
- Ne magyarázkodj Chanyeol, nem jössz ki belőle jól - mondta monoton hangon Tao.
-Ez így van - bólogatott együttműködően Sehun.
-"Gyorsan add oda Kai, még mielőtt leteszi!" -mondta elváltoztatott hangon Chen.
Ezen mindannyian jót nevettünk, szegény óriásunk csak bámult szúrós tekintettel az aranymosolyú srácra.
- Értem én, Park-néninek sokat jár a szája - forgattam meg szemeimet.
-Igen -vigyorodott el.
- Ó ! csaptam homlokomra hirtelen - Elfelejtettem , kértek süteményt és teát? - néztem a megszeppent fiúkra.
-Én kérek! - jelentkezett egyből Chen.
-Gyümiset igaz? - néztem rá szende mosollyal.
-Igen!
-Többiek? -kérdően fordultam hozzájuk.
-Szerintem mindannyiunk megéhezett már, szóval ha nem gond - célozgatott Suho.
-Semmi baj, mindjárt hozom.
Elballagtam a konyháig, és a kikészített süteményt a nappaliig vittem. Gondosan leraktam a dohányzóasztalra,majd vissza vezetett utam a gáztűzhelyig, ott nekiláttam a teáknak.
                                                                    ***
-Na ? - nézett körbe Chanyeol.
- Mit na ?- értetlenkedett Chen.
-Milyen?
- Kedves lány, semmi visítás,ájulás, van sütije. Nálam elérte a maximum pontot -  mondta Sehun egyszerűen.
- Egyetértek vele, szimpatikus egy kislány - vigyorgott JongDae.
-Kislány? - dőlt előre a fotelben a három legfiatalabb tag.
- Hát még csak huszonegy éves... -halkult el Chanyeol.
- Hogy mennyi ? - kiabálták egyszerre a kérdést, a srácok.
- Minimum kinéz 25-nek - gondolkozott el Suho.
-Egyedül van egy tök más helyen ,ilyen fiatalon ? - hüledezett Tao.
-Most már nincsen egyedül - fonta karba kezeit Chen.
- Ja, mert az aranyos kis JongDae leteperte már az első alkalommal - forgatta meg szemeit Kai.
- Nem is ez volt az első alka ... - tette gyorsan szája elé kezét Tao, még mielőtt a tündér hangú olyat mond amit nem kéne.

-  Chanyeol le akarja tapizni a kislányt - dúdolgatta Sehun.
- Te fogd be, még mielőtt megharagszom! -kiáltott sértődötten a maknaera.
- Ugyan srácok, még csak most ismertétek meg, ne igyatok előre a medve bőrére.
- Mi van ? - nézett bután Kai Suhora.
-Hát attól,hogy Chanyeol előbb ismerte meg még nem biztos,hogy össze jönnek, lehet pont valamelyikőtök bele szeret - okoskodott leaderük.
- Ebben az esetben ,én mentem "belé szeretni" - tápászkodott fel a kényelmes fotelről Sehun, és a konyha felé vette az irányt.
                                                     
                                                                ***

~ Episode 1 ~

Ha feladod az álmaidat, akkor eldobod a jövődet. Higgy magadban, és tudd képes vagy rá.

Tizenhat évesen ezekkel a gondolatokkal próbáltam magam felemelni. A nehéz kezdetek ellenére, képes voltam egy csodálatos álmot megvalósítani.

Ki ne szeretne egy apró, aranyos, otthonos kávézót? Ki ne akarna, álmai helyén lakni?

Nekem sikerült össze hoznom, hogy a világon mindennél jobban szeretett országomban lakjak.

Immáron huszonegy évesen, Dél-Koreában vagyok. Ki hinné el, hogy mit lehet elérni öt év alatt?

A szerencsém kitartott mellettem. Egy régebbi stílusú lakóház aljában, eladó volt egy üzlet. Persze, azonnal rákaptam. Művészeti karakterrel könnyedén átrendezgettem a boltot. Nem akartam egy szokványos, mindennapi kávézót. Könyvespolcokat, emelvényt, pultot, teraszt, puffokat, és egy kisebb színpadot helyeztem el a kis területen. Óriási ablakai miatt, rengeteg fény szűrődik be, kint a terasz is egy picur kerthez hasonlít, mint sem egy átlagos "kinti részhez". A belső falak egy része, az eredeti vörös tégla maradványokból állt, másik részük pedig tej-karamella bevonatot kapott. Áttérve a kinti berendezésre, a teraszt nem épp sok vendégre terveztem, bár a hangulata maradandó benyomást ad. Kovácsolt vaskerítéssel körbevéve, virág kaspókkal díszítve. Kicsit, mint egy tündérmesében.

Igaz, a valóra vált álom maga a tündérmese, nem igaz?

Sok pénzbe és időbe került létrehoznom ezt az álmot, de megérte.

Az építkezések utolsó napjain a járókelők érdeklődve bámészkodtak. A város ennek a részén, nem volt hiány semmiben, azonban hiányzott benne az a jótékony, pillanatnyi öröm.

Szeretek az emberek arcára mosolyt csalni, olyan megnyugtató és boldogító tud lenni.

A külvárosban nem sok embert ismertem, míg valamelyik nap be nem állított hozzám egy hetvenes néni. A kávézó nyitónapján egy lélek sem járt nálam, rajta kívül. A színpad előtti, nagy társaságra tervezett asztalnál foglalt helyet. Magabiztosan felé sétáltam, amint szemügyre vettem ,hogy átnézte az ét- és ital lapot.

 - Mit hozhatok önnek? - mosolyogtam rá. Lassan felém fordította a fejét, majd megszólalt.

- Nagyon szép lett a kávézó.

- Köszönöm - hajoltam meg mélyen.
- Egy cappuccinot legyen szíves - mosolygott rám kedvesen.
- Azonnal hozom

A pult mögül fürkésztem a betévedt asszonyt. Furcsán mélabúsnak tűnt, ahogyan a színpadon lévő kellékeket nézegette. Egy ideig még az akusztikus gitáron tartotta a szemét, majd a falon lógó festményen időzött el. 
 A világon mindennél jobban imádtam azt a képet. Középiskolás koromban festette, az egyik oktatóm.  Én, és a barátaim nevettünk rajta együtt. Magam mellett tartottam őket, hiszen talán most én vagyok a legtávolabb tőlük.

Gondolataim menete után, a cappuccino kivitelére összpontosítottam.

Az ezüstötösen fényezett tálcára pakoltam a kis csészét, és a hozzá tartozó dolgokat. Lassan, óvatosan vittem a nő felé a felpakolt tárgyat. Mikor baleset nélkül kivittem a rendelést, egy köszönöm kíséretében beszédre invitált.

- Tudja először nem örültem ennek a helynek. Nem akartam, hogy a férjem emlékét elvegye ez a kávézó. Most már látom, fölöslegesen aggódtam, hisz önnek az emlékeivel van tele. Új kezdeteket, és régmúlt történeteket idéz fel bennem - vetett néhány utolsó pillantást a festményre, végül komor arcán egy halvány mosoly jelent meg.

- Köszönöm - biccentettem egyet - Ezt a helyet a mosolyoknak hoztam létre

- Tessék? - fordult értetlen tekintettel felém.

- Egy pillanatnyi boldogság, egy mosoly, akár egy köszönet bearanyozhatja másoknak a napját nem igaz? - merengtem el a képet nézegetve.

- De, így igaz - kortyolt bele cappuccinojába.

Ezek után a hölgy mindennapi vendégemmé vált. Egyre többet és többet mesélt magáról, a férjéről, no meg a gyerekeiről.

A bús hölgyből végül egy életvidám lett. Felszabadultan sorolta élményeit, én persze szívesen hallgattam őket. Egy hét elteltével a közeli lakosok felfedezték a kávézót, fiatalok, középkorúak és öregek egyaránt látogattak. Pár barátot is szerezhettem, hála Ms.Park-nak.

Mindenkinek, akinek csak tehette mesélt a boltról és a figyelmükbe ajánlotta. Így tévedtek ide a szomszédok, meg pár, nemrég végzett egyetemista is. Ms.Park mesélt róluk, egyikük szorgalmasan haladt a mérnökök útján, a másik pedig a tánctudását osztotta meg kisebbekkel. A mérnököcskénk Kang Sung Ki, és a táncos lábunk pedig, Im Eun Jun .

Jun a nevéhez híven nagy tehetség,és persze bájos is. Minden egyes nap tele volt tömve energiával. A közeli tánciskola porondján tanít egy, s mást a gyerekeknek. SungKi ha lehet mondani egy zseni. Bármilyen elektronikával kapcsolatos gondomat elrendezi, figyelmes, kedves srác.

Mind jól ismerik Ms.Parkot ,vagyis inkább az egész városrész jól ismeri.

- Sun! - kiáltott be a kávézóba Jun.

- Igen? - bukkantam fel a pult mögül.

Barátnőm, a jól ismert izgágaságával könyökölt, a teraszra nyíló ablak párkányán.

- Kapcsold be a rádiót!

- Fölösleges - fordult egyet tengelye körül Park-néni.

Néha-néha besegített a boltban, egyedül nem voltam elég a kiszolgálásra, és az elkészítésre. Jól esett a segítsége, és így volt társaságom is.

- Miért? - nyüszíttettük egyszerre.

- Ma a drága fiam szabadnapos - simított végig a kirakott, porosodott gitáron.
- Tetszett neki szólni Park- néni? - vigyorgott Jun, mint a tejbe tök.

- Hát persze! Miket gondolsz EunJun!  - toporzékolt egy keveset.

- Miről van szó? - vakargattam fejemet.

Ezek már megint miből hagytak ki? Valamit folyton tervezgetnek... Múlt hónapban például kitalálták, hogy a kávézónak kell egy név. Órákon át győzködtem, hogy majd kialakul mi lesz a neve, de addig nem szeretnék neki adni.  Végül sikerült őket lebeszélnem, bár utána olyanok voltak, mint az óvodások - kuncogtam el magam.

- Hamarosan meglátod drágám! - jött oda hozzám Park néni és jól meghúzta arcbőrömet.
Vicces pillanatunkat, a jól megszokott, ajtó felett lévő, csengő zavarta meg.
- Üdvözlöm! - pördültem meg, majd azonnal meghajoltam.
- Kis fiam! - borult a vendég nyakába az életvidám asszony.
- Fiam? - egyenesedtem fel és tágra nyílt szemekkel néztem az érkezőt.
- Na, mi van Chan ide találtál? - vigyorgott Jun.
- Még szép! - vágta rá az új vendégünk.

Hangját ezer közül is megismertem volna. Ő volt az, aki a jövőmet fordította meg. Miatta vészeltem túl a holt pontokat. Még ha szemüveg mögül is tekint rám, még ha csak egy átlagos kék felsőben is van. Akkor is ő lesz számomra a kiskapu, ami felnyitotta a szemeimet.

Park Chanyeol.

- Sun, ő itt a fiam Chanyeol - mászott le a nyakából és mosolyogva mutatta be fiát.

- Chanyeol vagyok, örvendek! - hajolt meg előttem a mély hangú, sapkás, óriás.

- Irene vagyok, de az Il Sun könnyebben megjegyezhető - dadogtam el, és illedelmesen én is meghajoltam.

- Miért nem mondtátok, hogy ő Ms.Park fia? - rántottam magamhoz barátnőmét és súgtam fülébe.

- Ne hülyülj már! Tudtuk mennyire kedveled őt - hajolt közel fülemhez és úgy beszélt hozzám.
- De, ez abszurd - hüledeztem.
- Csak élvezd! - kacsintott egyet.
- Kicsim miért nem beszélgetsz egy kicsit Sunnal? - ültette le az egyik emelvényen lévő fotelbe.

- De Park-néni, nekem még sok munkám van! - kérően néztem rá.

- Nyugodj meg drágám, majd EunJun és én mindent kézben tartunk - mosolygott.
- Hu - sóhajtottam - rendben...
Leültem Chanyeolal szembe és az ujjaimat kezdtem tördelni.
- Szövetkeznek igaz? - szólalt meg az óriás.
- Mint általában - mosolyogtam rá.
- Hogyan lett a neved IlSun? - könyökölt rá az asztalkára.

Meglepetten néztem rá, miért érdekli egyáltalán?

- Mivel az eredeti nevem elég nehéz fogásnak bizonyult, ki kellett találnunk egy koreai nevet és hát ez lett belőlem - makogtam el neki nagy nehezen.

-Ó, értem. Azt tudod, hogy mi a jelentése? - nézett szemeimbe sejtelmesen.

- Nem igazán - láttam be tudatlanságomat.
- Örök Jóság - mondta angolul.
- Hűha, elég nyomós névvel illettek nem igaz? - nevettem fel.
- Miért? Nem vagy kedves? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem tudom, ezt nem nekem kell megítélnem, nem igaz? - vigyorodtam el.
- Így van. Hány éves is vagy? - tekintete egyre csak kíváncsibbá vált.
- Ne nézz így, mert zavarba hozol - takartam el kezeimmel az egyre csak vöröslő arcomat.
- Így már jobb lesz?
Mikor kezeim közül ki kukucskáltam, egy ugyan úgy "pózoló" Chanyeollal találtam magam szemben.

- Igen, sokkal jobb - vettem el kezeimet, miközben életvidáman felnevettem.

- Akkor válaszolsz a kérd... - nem mondhatta végig, hisz' már tudtam mit akar.
- Huszonkettő leszek jövő hét pénteken.
- Egy napon születtél...
- Sehunnal, igen, tisztában vagyok vele - hajtottam le fejemet. Nem tudtam mit fog szólni ahhoz, hogy ismerem őket.
- Szeretsz minket?
- Még középiskolásan nagy EXO-L voltam - kezdtem újból vörösleni. Szégyelltem magam, pedig nem volt miért.
- Értem - gondolkozott el pár pillanatra,majd mint akinek az agyában villanykörte égett volna fel, rám szegezte szemeit. - ki volt a kedvenced a bandából? - húzta a jól megszokott vigyorra a száját.

-A te mosolyodat szerettem a legjobban - kócoltam össze haját, majd felálltam és a kötényemet magamra kötve álltam be a pult mögé.