~ Episode 10 ~

- Tudsz ma találkozni a menedzserrel ? - nézett fel csészéje mögül Channie.
- Azt hiszem, de ha lehet akkor inkább később szeretnék... - kavargattam a teámat.
- Rendben, akkor mit csináljunk? - vigyorodott el pajkosan.
- Itt maradsz? - vontam össze szemöldökömet.
- Azt az utasítást kaptam asszonyom, hogy védjem meg önt - hajolt meg illedelmesen, majd felnevetett - Amíg nem leszel jobban, addig itt maradok - simogatta meg fejemet.
- Ne csináld - löktem el kezét - nem vagyok gyerek... - fordultam el.
- Miért? Nem jó érzés? - simított végig rajta újra, végül hajtincseimmel kezdett babrálni.
- Mindig kihúzod magad, mi ? - sóhajtottam és mosolyogva fordultam felé.
- Park Chanyeol vagyok! Ez természetes -  miközben meggyőzően, mosolyogva növelte az önimádatát, keze a tarkómat cirógatta.
- Park Chanyeol a kedves, örök vidám gyerek - kuncogtam fel.
- Ya! Nem vagyok gyerek! - vágott bosszús képet hirtelen.
- Bizonyítsd kölök - böktem meg hasát, miközben kacsintva idegeltem őt.
- Jól van, de ha megijedsz az nem az én problémám lesz - gondolkozott el egy percre.
- Fighting Channie! Bizonyítsd - nevettem fel.

Vissza gondolva olyan lassúnak tűnik az egész. Ahogyan kifújja a levegőt és pilláit lejjebb engedi. Közelebb hajol, egy másodpercig habozik és kezeimet lefogva uralja a feltörő izgatottságomat. Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszett, amit csinált, de talán életem legnagyobb baklövése volt.
Komoly íriszei, érzelmek nélküli pillantásai zavarták a lelkemet. Szeretet nélkül is képes rá...
Az utolsó másodpercekben megszüntette azt a leheletnyi távolságot is köztünk. Ajkai finoman érintettek, puha, lágy érintése szívem tempóját az egekig vezette. Mielőtt a józan ész vezérelte ellenkezésbe kezdhettem volna, egyik kezemet elengedte és fejemen végig simítva , tarkómon megállapodva, közelebb húzott magához. Jobban elhelyezkedve, közelebb préselve magát hozzám, elmélyítette csókunkat. Nyelve végig siklott alsó ajkamon, mire automatikusan elnyíltak párnácskáim. Ezzel is beljebb engedve nedves izmát. Mikor kifogytunk a levegőből, elernyedt végtagokkal, dübörgő szívvel és kipirosodott arccal ültem előtte.
Újra közelebb hajolt, ám most a fülemhez érve folytatta az idegeim pattintását.
- Jól jegyezd meg, én nem vagyok gyerek - suttogta monoton, száraz hangon.
Tömérdek érzelemmel, sírás szélén állva szólalt meg a kivételesen mentő csipogás.
Azonnal felvettem anélkül, hogy megnéztem volna ki keres.
- Igen? - próbáltam nem zaklatott hangon felvenni.
- Gyere el velem randizni - hallottam Sehun vidám hangját a vonal másik végéből.
- Most? - ráncoltam homlokomat.
- Mikor máskor? Majd holnap elmész a menedzserhez.
- De..
- Nyugodj meg, már beszéltem vele - vágott ellenkezésembe.
- Aish, rendben van - túrtam bele hajamba.
- Érted megyek - ezzel le is rakta a készüléket.
- Komolyan már ... - fogtam meg fejemet.
- Ki volt az? - érdeklődött Chanyeol, aki vissza váltott normális módba.
- Se Hun, azt mondta nem kell ma találkoznom a Hyungotokkal... - sumákoltam el a randi részét.
- Ó , értem, akkor nekem már nincs itt keresni valóm - szinte azonnal az ajtó felé irányult és felkapva a cuccait kiviharzott.
- Még ,hogy vigyázol rám... Jó vicc - szomorodtam el.

Még mielőtt teljesen becsavarodtam volna, írtam sms-t Kainak.

"Beszélnünk kell "
" Il Sun"

Ha nem is ma, de egyszer mindenképpen tisztáznom kell a dolgokat. Főleg ,hogy a szüzességem forog kockán...
-Istenem és én azt ígértem Luhannak, hogy kerülni fogom őket - néztem a telefon listában lévő említett nevét. Talán az idegességtől vezérelve, megcsörgettem Lu Hant. Tudtam, hogy nem veszi fel. Dolgozik. Nem bújhatok egy mosoly mögé, vagy egy csók mögé. Lassan másfél éve szerelmes vagyok ebbe a szerencsétlenbe. Ott volt ha kellett. Énekelt, hogy megnyugtasson. Velem aludt és soha nem engedte ,hogy szomorú legyek. Hiányzott a barátsága, a szeretete, még ha ő soha nem is szeretett úgy viszont. Sőt, végül is csak azért törődött velem, mert papíron házasok voltunk. Nem mintha most sem így lenne...

Talán negyed órával később Kai hívott fel.
- Szia - hallatszott bizonytalan, mély hangja.
- Tudod miért hívtalak igaz? - tértem azonnal a lényegre.
- Igen, mennyire emlékszel? - suttogta.
- Miért beszélsz halkan?
- Mert itt vannak a srácok és nem szeretnék vitát - darálta le.
- Találkoznunk kell.
- De nem ma, be vagyok táblázva. Különben is, nem Sehunnal lesz randid?
- Ez mindenkinek elhíreszteli? - morgolódtam.
- Nem, csak nekem.
- Micsoda megkönnyebbülés - fújtam ki a bent tartott levegőmet.
- Holnap átmegyek - zárta le beszélgetésünket.
 Amint lecsuktam a telefonomat, az újabb éktelen csengésbe kezdett. A kijelzőn Luhan neve világított.
- Miért hívtál? - szavait alig tudtam kivenni, a be szűrődő zajoktól.
- Csak hiányoztál - mondtam azonnal az igazat.
- Történt valami? - gyanakodott.
- Semmi bajom, csupán elgondolkoztam a dolgokon - kerültem a tényeket.
- Figyelj, hamarosan Koreában leszek. Előbb mint gondolnád. Csak várj egy kicsit.
- Rendben - mosolyodtam el.
- Nemsokára találkozunk kislány - végül letette a kagylót.

                                                          ***

- Miért vállalod a felelősséget?
- Mert szimpatikus vagy - mosolyodott el.
- Ez a tény nem lesz elég ahhoz ,hogy kimagyarázd a házasságodat! - fakadtam ki.
- Nem fogják nyilvánosságra hozni - komolyodott el.
- Hálás vagyok amiért segítesz, de én nem tudok érted semmit sem tenni. Nincs semmim, amit adhatnék - tártam szét karjaim a kórházi ágyon ülve.
- Egy dolog talán még is van - csillantak meg szemei, és reménykedően nézett felém.
- Mi lenne az ? - féltem előre attól a dologtól.
- Költözz hozzám - mondta boldogan. Azt hittem minden kerekét kigurították a helyéről.
- Normális vagy? Miért? - hitetlenkedtem.
- Igaz sokáig dolgozom és ha haza érek akkor is csak fürdök, eszek és alszom, de nagyon rossz úgy haza menni ,hogy senki sem vár rád. Már nem a menedzseremmel lakom, engedélyt kaptam a külön lakáshoz és utálom a magányt. Vedd úgy, hogy ezzel a lelkemet segíted. Ha jól olvastam a kór lapodon, lakcímnek a kollégium van beírva. Nem lenne olcsóbb és kényelmesebb velem laknod?
- Igen, ez igaz, de nem ismersz. Honnan tudod, hogy jól kifogunk jönni? - húztam fel szemöldökömet.
- Csak érzem - kacsintott és vigyorogva várt a megerősítésemre.
- Rendben, legyen. Sokkal tartozom neked - adtam fel magam.
- Ez az! - ütött jelképesen a levegőbe boldogan.
- Hahah - nevettem el magam - Ilyenkor nagyon aranyos vagy - utánoztam az előbb tett mozgását.
- Yo, yo ,yo - lépett mellém és simogatta meg fejemet - holnap engednek ki a kórházból, szóval átvitetem a kollégiumból a cuccaidat hozzám - ült le a látogatóknak kitett székre.
- Ilyen hamar? - lepődtem meg.
- Nem akarok továbbra is egyedül lenni - mosolygott szomorúan.
- Hé, most már nem leszel egyedül - borzoltam meg haját.

                                                            ***

A hálószobában ülve, egy fém dobozzal az ölemben nézegettem a képeket, amiket Luhannal és a régi osztálytársaimmal készítettem. Az emlékképeket gyorsan szét kellett rombolnom, ha időben el akartam készülni. Sehun legkésőbb egy óra múlva itt lesz, én meg csak egy száll semmiben tengek- lengek. Egy újabb rossz szokásom volt, egy folyamatot félbehagyni és gondolkozni. Így volt ez az öltözködéssel és minden mással is.
A szekrényemből tétován, de kiválasztottam egy alkalmas ruhadarabot. Zafír kék lenge ruha, melyre egy kardigánt öntöttem. Egy alap sminket kentem fel magamra, majd hajamat kiengedve hagytam. A cipős szekrényben kotorászva egy régi, emlékekkel teli egyedet húztam elő. Fekete, talpának szélén cipzár díszítésű bakancs. Valahogyan az idő folyamán nem nőttem ki ezt a cipőt. Kényelmes volt és soha, semmi pénzért ki nem dobtam volna. Felügyködtem magamra az említettet és az oldalsó lépcső teraszán megállva, leültem egy fa padra. Még az előző tulajdonostól maradt hátra. Kovácsolt vas talpazat és kar. Gyönyörű fenyő kivitelezés és megnyugtató formák. Szerettem itt kint ülni, persze a teraszt is szerettem, de a pad és a város hangjai, a járókelők érdekes elemei. Mindent jobban láthattam erről a kis padocskáról.
Sehun tán pár percet késett. Arcán cseppnyi aggodalom és izgatottság ült ki.
- Mehetünk?
- Persze - álltam fel a padról.
Az utat gyalog tettük meg, a fiún maszk, sapka, és kapucni volt. Kivételesen, még egy őrült rajongó sem ismerte volna fel. Mikor a rejtett kis utcákon áthaladva elérkeztünk a főúthoz, megfogta kezemet és ujjainkat össze kulcsolta. Egyáltalán nem volt ellenemre, féltem az óriási tömegben. Szorosan ragaszkodtam Sehun kezéhez.  Április közepe, vasárnap. Az emberek össze-vissza mászkálnak a boltok között. A legtöbb kávézó nyitva áll és fogadja vendégeit.
- Basszus, mekkora kiesés lesz ez a boltnak... - gondoltam bele a tényekbe.
- Miért nem veszel fel alkalmazottakat? Akkor nem kéne folyton bent lenned ennyit - tette javaslatát a fiú.
- Nem rossz ötlet... Amúgy hová megyünk?
- Egy olyan helyre, ahol veled lehetek - mosolyodott el és csillogó szemeivel rám pillantott.
Ezek után újból csak a némaság uralkodott. A rohanó városban, a rengeteg ember között, ott sétálgattam Oh Se Hunnal, egy idollal.
Lassan, de biztosan eljutottunk egy Hotelhez, kívülről, a szálloda neve fölött, ott éktelenkedett az a bizonyos öt csillag. Ámulva néztem az épületet, hiszen ennél fényűzőbbet keresve sem találnék.
Már csak arra eszméltem fel, hogy Sehun ránt egyet a karomon, és kezemet erősen megszorítja.
Befelé igyekezett, izgatottabb volt, mint egy kisgyerek, akinek most lesz az első kirándulása.
-  A 218-as szoba kulcsát kérem - vette le maszkját az információs pult szerű valami előtt.
- Már is adom Mr. Oh - fordult a számítógépe felé a hölgy.
Egy bankkártya szerű valamit nyomtak a kezébe, és már indultunk is felfelé.
A liftben kínos csend állt be. Eddig is némán töltöttem vele az utat, de most érezhető volt az az idegesség, és szótlanság. Mondani akartam valamit, zavart ez a tömény hangtalanság. Még mielőtt gondolataim után nyúlva, megszólhattam volna, Se Hun reagált.
- Csak holnap engedlek haza
- Tessék? De hát holnap reggel nekem ki kell nyitnom a kávézót!
- Nyugodj meg, már lebeszéltem Junnal, beáll helyetted - nézett rám komolyan, ezzel enyhítve idegességemen.
- Most az egyszer rendben, legyen - fújtattam egyet.
- Köszönöm - ölelt meg egy pillanatra, mintha ez tök természetes lenne.
- Szívesen ? - bizonytalanul, de mégis vissza öleltem.
 A lift hirtelen megállása, egy apróbb rezzenést váltott ki mindkettőnkből. Az ajtók kinyíltak és , a tizedik emeletre vezettek bennünket.
- Hé, Sehun, nagyon magasan vagyunk... - kaptam keze után,majd egymásba kulcsoltam ujjainkat.
Tetszett SeHun, de nem voltam se szerelmes, se olyan buja, pajkos, vagy hogyan is fogalmazzam magam, hogy össze bújnék vele. Tökéletesen barátként tekintettem rá , úgy mint egy pihe,puha iszonyat jól kinéző ember, aki mindig mellettem van. Bár az utóbbi talán nagymértékben hazugság. Nincs az az Isten, ami elrángatná őt a munkájából.
- Itt vagyunk - torpant meg egy szoba ajtó előtt. Kártyáját lehúzta a készüléken, ami a zárt biztosította, majd előre engedve engem beléptünk a helyiségbe.

- Hű! Ez nagyon szép -  fordultam meg tengelyem körül a háló közepén.
- Természetesen a legnyugodtabbat és otthonosabbat akartam magunknak - ölelt meg.
- Mi történt? - másztam ki öleléséből.
- Tessék? - lepődött meg.
- Feltételezem nem hátsó szándékkal hoztál ide - tártam szét karjaimat, ezzel mutatván helyzetünket.
- Annyira elszeretném hinni, hogy hátsó szándékkal hoztalak ide, de... - vakarta meg tarkóját, ártatlanul.
- De? -húztam fel egyik szemöldökömet.
- Luhan ma este érkezik, és holnap tart egy sajtó tájékoztatót - mondta a lehető leghalkabban.

Mondatát egy erőteljes szívdobbanás követte. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar itt lesz, főleg nem egy sajtótájékoztató keretében. Tudtommal semmi bejelenteni valója nincsen...
- Mi történt két éve? - tettem fel azt a kérdést, amelyre talán soha nem kaptam volna választ.
- Gondolom emlékszel arra, amikor hat éve Luhan elhagyta a csapatot.
- Igen, természetesen emlékszem - bólogattam.
- Mikor az egyik évben vissza jött, azt mondta mindent elintéz, hogy újra az EXO tagja lehessen. Nem szerette a magányt, és a stressz okozta betegségeit is képes lett volna félre tenni értünk. Bátran kijelenthetem, hogy kegyetlenül hiányoztunk neki. Ez volt körülbelül három évvel ezelőtt. Aztán a céggel való ügyködéseket titokzatosan félbehagyta, nem beszélt velünk, még Krist sem értesítette semmiről.  Aztán valahogyan előkerült, persze személyesen, a műsorokban láthattuk, de tudod az mégsem az igazi. Mindannyian izgatottak voltunk, hiszen végre, újra együtt lehetünk vele. Ám ez korántsem volt így. A szerződést, amit nehezen, három év alatt vissza szerzett, felbontotta. Valami olyasmit hajtogatott, hogy már nincsen egyedül és tud kire vigyázni, nem magányos és éli az életét, ahogyan szeretné. Nem értettem, és még most sem értem miért. Hiszen itt lehettünk volna mi, tíz ember volna a társasága. Volt róla olyan pletyka, hogy útközben abban az eltűnt egy évben depressziós lett és felvágta az ereit. Nem értem mi volt az a csoda, vagy ember, ami miatt szétbontotta a szerződésé és helyre jött a lelke...
Sehun a kanapén ülve mesélte el röviden és tömören a történetüket. A csapat néző pontját is megértem, Luhanét pedig...
- Biztosan találkozott a nagy ő-vel - nevetett fel kínosan. Ekkor hasított belém a felismerés. Két év. Egy ember, akivel nem lesz magányos...
- Ugye nem hagysz egyedül kislány? - víz hangzottak Luhan szavai fejemben.

Én tettem tönkre a barátságukat.

- Biztosan egy idióta kurvával találkozott, Hyung nagyon gyorsan lesz szerelmes. Biztosan a csaj, csak a hírnévért és a többiért van oda, vagy egyszerűen elcsavarta Lu fejét és kész. Az ilyen embereket legszívesebben elásnám jó mélyre - mérgelődve ócsárolta Sehun a képzeletbeli személyt.
Még ha a nem is volt igaza, rosszul estek szavai. Hibásnak éreztem magam, és persze az a viszonzatlan szerelem érzése, amit ő hagyott maga után. Nem voltam se kurva, se egy elcsábítós fajta. Nem tettem semmit, még is, olyan fájdalmat éreztem, amit talán még soha. Tönkre tettem a szerelmem barátságát és felbolygattam mások életét.
Mit keresek itt egyáltalán? 
A torkomban keletkezett gombóc, és a szívemet, lelkemet hasogató bűntudat lecsapott rám. Gondolataim utolsó szavai után, szemeim könnybe lábadtan tétlenkedtek. Nem engedhettem meg a sírást. Ha megkérdezné most meg mi a baj, akkor mit mondanék? Hát tudod , csak bűntudatom van amiért elbasztam a barátságotokat, és befurakodtam az életetekbe...
- Hé! Nehogy elkezdj sírni, nem azért mondtam el, hogy sajnálj - pattant fel, és felém sétált.
- Sajnálom...- hüppögtem.
- Gyere - ragadta meg csuklómat, majd maga után húzott.
Könnyed mozdulattal döntött le a puha ágyra. Rengeteg párna, pihe-puha takaró és zafírkék színek.
Miért nem ellenkezek? Miért érzem magam egyre nyugodtabbnak? Miért vagyok ennyire nagy biztonságban?  Sehun jelenléte, az ölelése, az illata, a teste, a lelke ezeket a kérdéseket váltották ki belőlem. Abban a percben, ahogyan derekamnál közelebb húzott magához, egy kis gyereknek éreztem magam. Mikor a szüleiddel, vagy a testvéreiddel alszol. A lehető legnagyobb biztonságban és kényelemben.
- Holnap mondanom kell valamit - suttogta homlokomra, majd egy leheletnyi puszit nyomott a fejbúbomra - Nagyon fáradt vagyok, nem baj , ha vacsora előtt még itt maradunk egy kicsit?  - hajolt le arcomhoz.
- Semmi baj, nyugodtan aludj csak, majd felébresztelek - mosolyodtam el. Azonban az ébresztés félbe maradt. Ahogyan Sehun, úgy én is elbóbiskoltam.

Másnap reggel nem csak az én telefonom riasztott, hanem a mellettem pihegő fiúé is. Kijelzőmön több mint tizenöt nem fogadott hívás, nyolc sms jelent meg.
- Téged is elleptek az értesítők? - nyújtózkodott egy nagyot Sehun.
- Igen, téged kik kerestek? - dőltem vissza az ágyba és nyak hajlatához bújtam, hogy jobban lássam a telefonját.
- Hát... tíz a menedzsertől, szintén tíz Suhotól, öt Kaitól, Chanyeol is hívott...- pörgette lejjebb a kijelzőt.
- Mi ütött mindenkibe? - kérdeztem, egy óriási sóhaj keretében. Miután átnéztük Sehun telefonját az enyém volt soron - Jun is írt Lineon.... - mikor megnyitottam az üzenetét, egy nem várt hírrel találtam magam szemben.

" Azonnal vedd fel a telefont! Az egész ország arról beszél, hogy Sehunnak barátnője van! Nézd meg a képeket, és azonnal tolt a segged Suho Oppához! "  

- Mi a szar ez ? - hitetlenkedett mellettem Sehun.
- Mit találtál? - amint megláttam a kitett képeket és a hozzá való posztot, leblokkoltam.

" Sehunnak barátnője van!"
"Tegnap este egy fiatal hölggyel érkezett a város egyik legdrágább hoteljébe, ahonnan még nem tértek vissza... " 

Ezek után a kommentekben olyan ócsárlások és szitkozódások jöttek, no meg a találgatások...
- Azonnal találkoznod kell a menedzserrel - fordult felém komoly arccal.

~ Episode 9 ~

-Már megint nekem kell mennem? - háborodtam fel.
- Ne okozzon ennyire nagy gondot Jongin! - nézett szigorúan Suho.
- Miért nem mehet más? - csuktam be a könyvemet, majd azzal mutogattam a többiekre.
- Sehun túl sokáig maradna, Taot pedig még az Ördög sem akarná elszakítani Candytől...
- Jó legyen, ha már a többi ovis nem megy - forgattam meg szemeimet és mérgesen lecsaptam a nemrég kezdett olvasnivalómat.

Az Isten verje meg aki kitalálta, hogy a többieknek legyen okuk ne menni... Komolyan miért a legkanosabbat kell érte küldeni?Az ember próbál nem vonzódni hozzá, erre meg....

Mérgesen, idegesen szálltam be az autóba. Körülbelül húsz perc kocsikázás után értem el Sun lakásához. A csöngőre semmi válasz,ajtó nyitás, esetleg szólás, csak a kacajokat hallottam, amik egyre erősödtek, míg ki nem nyílt az ajtó. Jobbnak láttam arrébb állni, és figyelni az eseményeket. Chanyeol gyerekkori barátja Jun lépett ki az ajtón, erős pia szag lepte el a gyerekesen vigyorgó felnőtt nőt.
- Áh~ Hát itt van a mi kis Jonginunk - ütötte meg erősen hátam közepét.
- Neked is szia Eunjun... - léptem egy kicsit hátrébb.
- Vigyázz Sunra, részegen furcsa dolgokat csinál - vigyorodott el, majd elém állt és konkrétan megmarkolt ott...
- Kurva életbe Jun! - rántottam le magamról kezét. Nem válaszolt csak nyelvet öltve, intett és ide-oda billegve állt tovább.
- Gyere Kai - mutogatott ujjával Sun, akin egy rövid nadrág és egy topp volt. Mint aki arra várt, hogy egy kiéhezett Jongin ide besétáljon...
- Ya! Piásan nem találkozhatsz a menedzserrel, mi történt reggel óta? Eszednél vagy ? - magyaráztam neki, amiből szerintem semmit nem fogott fel.
- Jaj Jonggi, nem érdekel...- legyintett kezével.
- Jo..Jong... Jonggi? - lepődtem meg az új "becézésen".
- Sss! - kuncogott- még a végén meghall minket Sehun - mutogatott a tv felé, ahol egy régebbi interjú ment az említettel.
- Te nem vagy normális - csaptam magam homlokon - várj egy pillanatot, felhívom Suho-t...
- Azt nem teheted - suttogta és kikapta a telefonomat kezemből.
- Aish! Su.. - még csak lecseszni sem volt időm, azonnal nekem esett. Ajkaimat kóstolgatta, majd nyelvemet is táncra hívta. Automatikusan dereka köré fontam karjaimat, akartam, szörnyen, semmi sem vonzott még ennyire. Ő volt az a tiltott gyümölcs, ami nekem kellett. Mikor elfogyott a levegőnk, nyakát kezdtem el szívogatni, egyre jobban beindultam. A gatyámban a hely is szűkös lett.
-Ah - nyögött fel hirtelen a lány.
- Gyere ide - leheltem fülébe, majd két lábát derekam köré helyeztem. Nyakamat átkarolva helyezte magát biztonságba.
- Mit csinálunk? - nézett szemembe ártatlanul.
- Csak játszunk egy kicsit - mosolyodtam el és újból az ajkaira tapadtam.
A hálószobába beérve, ledöntöttem az ágyra és könnyedén fölé hajoltam. Laza toppjából kibujtattam, végül a nadrágját is lecsúsztattam róla. Beharapott ajkakkal néztem végig rajta. Tökéletes volt.
- Gyönyörű vagy - hajoltam arcához és megcsókoltam.
- Ssss - intett csendre újra - még Sehun meghallja - kuncogott, a nem rég elhangzott mondaton.
- SeHun, mi? - löktem el magam az ágytól és törökülésbe helyezkedtem el - Miféle barát vagyok...
Mikor hátra pillantottam Sun már aludt is.
- Hogy a részegek milyen könnyen elalszanak - sóhajtottam, majd betakartam - Ideje lenne felhívnom Suhot - vakartam meg tarkómat.
 
                                                                       ~~~
-  Hallottátok? Valakit elütöttek a nagy kereszteződésnél! - rohant be egy gólya az ebédlőbe.
- Nem azt a külföldi csajt? - fordult egy lány barátjához.

Az emberek hangos kérdezősködései, nyomorgása a zebra előtt. A lány összerogyott teste és a pánikoló sofőr. Mindannyian a végkimenetelre kíváncsiak, vagy épp a lemaradt gázolásra.
A sofőr mellé egy másik férfi igyekszik. Ő is az autóból szállt ki. Amint a jó nép meglátja őt, hangos sikongatásba kezdenek. A fiatalnak tűnő srác azonnal tárcsázza a mentőket, hiszen a sofőr még mindig sokkos állapotban volt figyelmetlensége miatt.
A mentősök gyorsan kiérnek, alap ellátás után a kórház felé szállítják a gázolt személyt. Az ismeretlen, sikításokat kiváltó ember is velük tart.

Nehezen nyitom fel pilláimat, mozdulni akarok, de egy éles fájdalom megakadályoz benne. Azonnal vissza dőlök az ágyra. Hirtelen ajtó nyitódás hallatszik és egy magas, vékony, fekete hajú egyén lép be.
- Hát felkeltél? Nagyon aggódtam érted!- pillantott rám meglepődötten.
- Mi történt? - próbáltam újból felülni. 
- Várj, ne mozogj, a lengőbordáidat kivették és a fölötte lévő kettőnek letört a széle.
- Tessék? - csattantam fel, ám a a hirtelen nyomást érző mellkasom hamar közbe avatkozott, és félbemaradt további rimánkodásom.
- Mondtam, hogy ne mozogj - lépett mellém és takart be. Egészen közel éreztem magamhoz, mikor felnézett orrunk össze ért. Fejét gyorsan elhúzta és tarkóját vakarva kért bocsánatot.
- Elnézést...- hajolt meg.
- Miért van itt a színész Lu Han? - néztem végig rajta jobban. Mikor meghallotta nevét tág pupillákkal meredt felém.
- Hát töményen, és egyszerűen én ütöttelek el... - mondta komolyan, mégis egyszerűen.
-Gratulálok hozzá, nagyon ügyes lehetsz - tapsoltam neki cinikusan.
- Hey!
 - Várj!- szakítottam félbe azonnal - Nekem nincsen biztosításom, akkor hogyan láthatnak el? 
- Hát kifizettem a számlát, szóval...
- Ezek szerint nem érted, az csak egy dolog hogy fizetek, a másik pedig, hogy papír nélkül csalásnak számít!
- Miért kell mindenhez papír? - horkant fel Luhan.
- Mert ez az eljárás - lépett be, feltehetőleg az orvos a kórterembe- Viszont van két ajánlatom.
- Hallgatom - mondtam monoton hangon.
- Az első lehetőség, hogy büntetést fizet, ami körülbelül 12.000 amerikai dollárba kerül.
- Nekem annyi pénzem nincsen! - fakadtam ki.
- Mi a második lehetőség? - avatkozott bele Luhan.
- Hogy papíron valaki eljegyzi és amíg nem jönnek meg a vízumos papírok, addig hivatalosan mindenhol elismerve legyen a kapcsolat - mosolygott az orvos, mint aki jól végezte a dolgát.
- Kizárt, hogy bárkit is találjak aki állampolgár és eljegyez pár hétre! - hitetlenkedtem.
- Én vállalom - nézett rám, majd az orvosra Luhan.
- Akkor várom az eljegyzési papírt - intett az orvos, majd kisétált.
- Legalább egy eredményt vagy egy vizsgálatot elejthetett volna... - szontyolodtam el - amúgy meg te normális vagy?- ripakodtam a még mindig bent tartózkodó egyénre.
- Csak segítek, különben is, ez legyen a zálog, hogy nem jelentesz fel.
                                   
                                                                                    ~~~
Riadtan ébredtem, óriási fejfájás közepette. Rögtön az órára pillantottam, ami nem kevés dolgot mutatott.
- Már eltelt egy nap?! - kiáltottam fel, és kiugrottam az ágyamból, de azzal a lendülettel el is botlottam.
- Hé, jól vagy? Nem kéne ilyen gyorsan felállnod másnaposan...- jött be a szobába Chanyeol egy tálcával.
- Te meg mi a fenét keresel itt? - tápászkodtam fel nehezen.
- Tegnap Jongin azt mondta nem bír veled és, hogy részeg vagy valaki maradjon veled.
- Itt volt Kai? - néztem hunyorogva. Rá kellett jönnöm, semmire sem emlékszem a tegnap délutánból és estéből - Te csináltál valamit, amíg aludtam? - förmedtem Chanyeolra.
- Nem, miért? - lepődött meg durvaságomon.
- Akkor miért vagyok csak fehérneműben? - mutattam végig magamon.
-  Mert nagyon szexisen áll rajtad? - vigyorodott el - Amúgy meg fogalmam sincs, már így voltál amikor átjöttem. Biztosan Jongin csinált valamit - kacsintott felém.
- Ya! - dobtam neki egy párnát - Az kizárt! Kai sosem csinálna ilyet! - tettem karba kezeimet. Durcásan méregettem Channiet, amikor a tálcáját letéve az éjjeli szekrényre, megállt előttem és egyszerűen felemelt, mint egy rongybabát.
-Ya!Ya! Ya! Tegyél le! - ütögettem hátát.
- Fürödnöd kell - jelentette ki mosolyogva.
- Tudok menni a saját lábamon is!
- Persze talán négykézláb édesem - ültetett fel a mosógép tetejére, és otthagyva a zuhanyzó kabin felé battyogott. Megnyitotta a vizet, majd beállította megfelelő hőfokra - Remélem a többi egyedül is menni fog.
- Igen - durcáztam be ismét.
Miután az óriás kitántorgott a fürdőből, lehámoztam magamról a maradék anyagot és beálltam a rózsa alá. A langyos víz kezdett vissza rángatni, és kezdtem emlékezni a tegnap történtekre.
- Először átjött Jun, panaszkodott és ittunk. És ittunk, és még többet ittunk. Aztán haza ment és átjött Jongin...Aztán, semmi üres, mint a tiszta űr. Nulla emlék, semmi. De akkor még is hogyan került le rólam a ruha? Jól van kezdjük inkább hátulról. Hogyan került le rólam a ruha...Neeeeee! - sikítottam fel a hangos gondolkodásomból.
Hirtelen Chanyeol rontotta be a fürdőbe.
- Mi történt? Jól va...- még mielőtt megbizonyosodott volna róla, hogy semmi bajom a szeme elé kapta kezeit és csak utána folytatta - Miért nem húzod el a zuhanyzó függönyt?
- Mert két napja leszakadt és még nem tudtam vissza rakni... Te meg miért jössz be ennyire egyszerűen egy lányhoz aki épp zuhanyzik?
- Mert azt hittem bajod esett! Mi a nyavalyáért sikítozol, amikor nincsen semmi bajod?
- Honnan tudod?
- Hát látta..
- Mit is láttál? - mordultam rá
- Semmit nem láttam abból, nyugodj meg ! - tette fel kezeit védekezés képen, ám ez is balul sült el. Szemei kikerekedtek, amikor újból testem látványa fogadta.
- Takard a szemed te szerencsétlen! - kiáltottam neki.
- Jól van, jól van. Inkább kimegyek - fordult meg pipacs fejjel és kisétált.
- Édes Istenem... Hogyan kerüljem őket, ha mindenhol ott vannak? Még jó, hogy Luhan nem tud ezekről. Te jó ég - fogtam meg arcomat - Kaiial én tegnap lefeküdtem?
-Kész vagy? - kopogott az ajtón Yoda.
- Csak egy pillanat - válaszoltam neki, majd elzártam a vizet. Magam köré csavartam egy törülközőt és a szekrényeben található melegítők közül választottam egyet. Ilyenkor jól jön ,hogy a mosdókagyló alatt van egy méteres polc...
Kikecmeregve a párás helyiségből, a konyhába igyekeztem. Ott várt rám egy adag reggeli és tea.
- Köszönöm - néztem a velem szemben ülő reggeliző manóra.
Mikor már azt hittem nyugtom lesz, a mobilom kezdett el csipogni. Gyorsan pattantam fel a székről és siettem a hálóba. Az éjjeli szekrény fiókjából kivéve a telefont, megnyitottam az üzenetet.

" A vártál hamarabb jövök"
      " Luhan "

~ Episode 8 ~

Minden egyes Április 12-e ugyan úgy kezdődik:

" Boldog Születésnapot!" 

" Luhan"

Hamarosan három éve annak, hogy megismertem őt. Azóta is hajnalban ezzel az sms-el vár. Soha, egyszer sem felejtette el. Mindegy mennyire volt fáradt, vagy mennyire volt elfoglalt. Ha nem reggel az ágyban köszöntött fel, akkor hívott, és most az sms volt soron.
Valamelyik részem hálásan, másik pedig mérgesen reagált az üzenetre. Mérges voltam, mert legbelül elakartam felejteni ezt a napot. Boldog voltam, hiszen emlékezett rá, és gondolt rám.

A kávézóban péntekhez híven sokan voltak. Egyre többen látogatnak ide, és szép lassan gyarapodnak a törzsvendégek is. A srácokkal hétfő óta nem találkoztam, még csak egy üzenet erejéig sem beszéltünk. Nem aggasztott a dolog, hiszen rengeteget dolgoznak. Sehun szülinapját  munka közben fogják ünnepelni. Leadják a tv-ben is. Nem terveztem mára semmi különöset, EunJun és Ms.Park sem tudja mikor van a születésnapom... Csak hagyom magam és elmerülök a pihe-puha ágyamban.
Olyan gyorsan szerettem volna végezni a dolgommal, amilyen gyorsan csak lehet. Két éve nem ünnepeltem rendesen a születésnapomat, és ez ma sem lesz máshogy.
- Már csak órák kérdése és vége - sóhajtottam kínomban.
Újabb csilingelés, újabb vevő. Ám egy nem várt tárgyal a kezében érkezett. A vevő egy futár volt, kezében egy csokor virággal.
- Il Sun-t keresem, neki érkezett a csokor - taglalta lazán, a talpig zöldben álldogáló fiú.
- Én vagyok! - intettem a pult mögül. A fickó felém battyogott ,majd egy kis kártyát átadva, a kezembe nyomta a csokrot.

" Boldog Születésnapot! 
Remélem szép napod lesz. Sehun szülinapját a stúdióban,élő közvetítésben ünnepeljük. Ha van időd nézz minket! ^^ 
Chanyeol  "

Jót mosolyogtam üzenetén, feldobta a napomat. Nem hittem volna ,hogy csokrot küld.
Fülig érő mosolyom, csak az egyedül lét szakította meg.
Nem akartam, lelombozni a vendégeimet, saját mihasznaságom miatt, ezért inkább hasznosan töltöttem a zárásig tartó időt.
Bár nem tudom neki most oda adni, akkor is szülinapja van..
 Csokoládét készítettem Sehunnak. A vásárlók érdeklődve nézték, ahogyan a csokoládét a nyílt konyhában olvasztom, majd formába öntöm. Kicsi, bonbon alakú tejcsokoládé. Nem nagy cucc, de legalább ajándék. Fogtam egy díszdobozt és gondosan belepakoltam az elkészült édességet. Nem voltam biztos benne, hogy ízleni fog neki, de reménykedni szabad. A csomagolás ezüstösen csillámlott, ezzel adva egy varázslatos hangulatot a díszítésnek. Mikor az érdeklődő vásárlók kérdezték kinek lesz, csak annyit mondtam,hogy egy nagyon fontos embernek. Végül is nem hazudtam, Sehun olyan volt számomra, mint egy szexi nagy testvér. 
Ha legközelebb ide téved, átadom neki.
 Az este folyamán serényen, mosolyogva tettem a dolgom. Mikor Chanyeol csokrára és a maknaenak szánt ajándékra sandítottam, akaratlanul is elvigyorodtam, kezdtem úgy érezni megtelik a szürke életem színekkel. Luhan nélkül minden nap olyan átlagosan telt, majd amikor új színekkel pótoltak, az is szürke lett. Nem mintha unatkoznék Jun mellett, csak így vissza nézve a fiúk nélkül olyan üres minden. Amikor ott vannak megtöltik a szívedet, és akaratlanul is úgy érzed te ide való vagy.
Elvarázsolva és boldogan fordítottam át az open feliratú táblát, majd felfutottam a lakásba. Pár perc késéssel, de elcsíptem a megnézni kívánt műsort.
Az EXO valamennyi tagja poénkodott, nevetett, ugrált és még sorolhatnám. A bohóckodások végén, a lámpák pár pillanatra kialudtak és csak egy gyertya világított, a kamerához közelebb érve megpillantottuk a tortát. Sehun édes mosolyát megvillantva kezdett el pityeregni. Kai csak átölelve nevetett szegény, érzékeny társán. Egyszerre, hangosan kezdte el mindenki kántálni a stúdióban, a szokásos kérést. Kívánj valamit, és fújd el a gyertyát! Az ünnepelt nem tétlenkedett sokáig, egy pillanatra elgondolkodott és lehunyt szemekkel elfújta az összes gyertyát. Ezek után csak néhány kínos kérdés és beszélgetés következett.

                                                                                 ***

- Végre vége! - nyújtózkodott egy nagyot Chanyeol.
- Hát most már hivatalosan is huszonhat éves lettél - ütötte meg Sehun hátát Chen.
- Menjünk haza és ünnepeljünk - mosolyodott el a társaságon Suho.
- Remélem Sun is rendesen ünnepelt...- pillantott az órájára Channie.
- Már miért kéne neki is? - húzta fel szemöldökét Tao.
- Ezek ketten egy napon születtek - vágott közbe Baek.
- Ne beszélj róluk tárgyként - pöckölte meg Xiu a fülét.
- Ya! Fiatalabbak nem ? - fordult hátra a fül bántalmazott.
- Attól még nem érdemlik meg a tárgyas jelzőt - mutogatott idézőjelet Chen.
- Na mi van ? Nem tetszik ha lenyúlják a manódat? - riszálta csípőjét Chanyeol.
- Hagyjatok már! - fordított mindenkinek hátat durcásan Baekhyun.
A többség jót nevetett a díva parodizálásán, ám Sehun csöndben ült az öltözőjük egyik padján.
Egyedül Laynek tűnt fel ez a magzatpózos ünnepelt.
- Mi a baj? Történt valami? - aggódva simított végig vállán az idősebb.
A maknae nem válaszolt, csak egy hirtelen elgondolásból felpattant és a kabátját magára fektetve rohant ki az ajtón.
- Készítsétek elő a dolgokat! Egy kicsit késni fogok! - azzal el is rohant.
A csapat csak megszeppenve nézte ,amint a fő emberkéjük távozik.
- Hát ez meg ? - sandított ki az ajtón, a nagyfülű.
- Szerinted okostojás? Felszedi a csajod - forgatta szemeit a sértett díva.
- Nem a csajom, szállj le rólam! - tette karba kezeit Chanyeol.
- Ha nem a csajod , akkor mit érzel iránta ? - kiabálta Baekhyun.
- Hát... -vakarta tarkóját - Barát? - kérdezte elgondolkozva.
Erre a kijelentésre Baek szemei a kétszeresére tágultak, Jongin pedig kisebb öngyilkosságot hajtott végre, a székkel való hintázással.
- Te teljesen hülye vagy! - csapta magát homlokon Tao.
- Akkor mi a faszomért smároltad le azt a lányt? - vonta kérdőre barátja.
- Hogy mit csinált? - pattant fel hirtelen Kai.
- Adott neki egy romantikus csókot - cuppogott egy édeset Xiu.
- Jézusom Minseok! Ezt soha többé ne csináld! - takarta el szemeit Lay.
- Tudom, hogy aranyos vagyok - kuncogott egyet a legidősebb.
- Te honnan tudsz erről ? - akadt ki Chanyeol.
- Tao mutatta Baekhyun mobilján az sms-t - jelentette ki a tényt Kyungsoo.
- Akkor azért jött ez a két nyámnyila másnap reggel ellenőrizni? - esett le Chanyeolnak.
- Ha nem kedveled, akkor miért csókoltad meg? - kezdett kíváncsiskodni , az idő közben csöndesen, meghúzott leader.
- Őőőőő...- tette álla alá kezét tanakodva - Mert elkapott a pillanat heve? - tárta szét kezeit, mintha valami igen nagy okosságot nyögött volna be.
- Te jó ég - szörnyedt el hirtelen Suho - én tényleg nem neveltem belétek semmit? Most már mindegy, a lényeg most Sehun. Jobb lenne elindulni és rendesen felköszönteni őt - sóhajtotta, majd kibattyogott az öltözőből.

                                                                     ***
Talán egy-két órára aludhattam el, amikor a telefonom csörgése rázott fel.
- Igen? - szóltam bele kómásan.
-Miért nem csodálkozom azon, hogy aludtál? - nevetett az illető.
- Túl jól ismersz... -ásítottam.
- Hogy telt a szülinapod? - váltott kicsit komolyabb hanglejtésbe.
- Nélküled? Szörnyen - mosolyodtam el - Tudod... ma kaptam egy csokrot. Nagyon szép , ki is tettem a nappaliba.
- Hű! Az én drága lányomnak hódolója van ?
-  Ne tegyél úgy ,mintha nem zavarna - sóhajtottam fel - különben is, lányom ?
- Most mondjam azt, hogy szerelmem? - háborodott fel.
- Ha már eljegyeztél, nem ártana...Igaz?
- Sun ezt már megbeszéltük egyszer. Amúgy meg kitől van a csokor?
- Szóval még is érdekel.
- Mondd! - utasít türelmetlenül.
- Nem fogsz neki örülni.
- Kérlek, ígérem nem borulok ki , ha egy néger óriás lesz.
- Az óriást eltaláltad - kuncogtam - de ő nem néger, még csak meg sem közelíti a barna bőrt.
-  Irene! Hallgatlak, kitől van a virág? - háborodott fel.
- Chanyeoltól - suttogtam.
- Tessék?! - csattant fel, szinte azonnal.
- Mondtam ,hogy nem fo... - végig sem mondhattam,hisz' hamar félbe szakított.
- Ugye csak viccelsz? Te találkoztál vele? És a többiekkel? Tudják, hogy ismersz? Jártok Chanyeolal? Hogy történhetett ez? - akadt ki teljesen.
- Ha befognád, elmondanám! - kiabáltam bele a telefonba.
- Mindegy, úgy is mennem kell, nem sokára találkozunk. Addig kerüld őket, kérlek! - azzal le is tette a telefont.
- Miért csinálod ezt velem, te szerencsétlen? - vágtam le a padlóra szegény telefonomat.
Belső őrlődésemet egy újabb, zavaró, csilingelő hang zavarta meg.
- Ki lehet az ilyenkor? - túrtam bele hosszú, kiengedett, hullámos hajamba. Az órára pillantva, a mutatók egész nagy számot mutattak.
- Hány órát aludtam, hogy tíz perc múlva éjfél? - hitetlenkedtem orrom alatt - Látod Sun, elalszod a szülinapodat, legalább egy normális köszöntést kaphattál volna...
Azzal az álmos lendületemmel kinyitottam az ajtót, és a kellemes tavaszi levegő mellett, egy ismerős férfi illat csapta meg orromat.
- Hát te? - értetlenül álltam a szőke fiú előtt.
- Azt hittem nem érek ide, és lekésem a szülinapodat! - támaszkodott meg az ajtófélfán. Jobban megnézve olyan, mint aki lefutotta a maratont.
- Honnan... Miért nem a saját szülinapodon vagy? Vagyis, nem mintha nem örülnék neked, csak... - az értelmetlen szövegemet végig sem mondhattam. Sehun csak magához húzott és olyan erősen szorított,hogy azt hittem újra letörnek a bordám darabjai. Ölelésén lazított ,amikor meghallotta halk sziszegésemet.
- Boldog Születésnapot! - mondta, majd óvatosan eltolt magától, és a homlokomra egy apró puszit hintett.
- Köszönöm - hunytam le szemeimet - Várj! Még mielőtt a te szülinapod is véget érne... - fordultam meg gyorsan tengelyem körül, és a konyha felé igyekeztem.
A hátam mögé rejtettem az ajándékot, és úgy siettem vissza az ünnepelthez.
- Neked is Boldog Születésnapot! - nyújtottam felé az apró dobozkát.
- Basszus, hiszen én nem vettem semmit - nézte elszontyolodottan a csomagolt édességet.
- Semmi baj! Ez volt az eddigi legjobb születésnapom! Köszönöm - ezzel egy puszit nyomtam az orrára.
Amikor egy húszon hat éves fiút zavarba hozol, akkor úgy érzed te vagy a világmindenség. Az az elvörösödött kép , egy kifizethetetlen ajándék volt számomra.
 Sehun nem maradt sokáig, a srácok már türelmetlenül várták őt otthon. Suho haza tessékelő hívásánál nem is kellett több.

Másnap újból arra a szerencsétlen pittyegésre keltem.

" Vásárolj be! Délután iszunk! "

" Eun Jun"

- Mi a frászt akar ez délután? Én nem iszom - csuktam le telefonom és vissza dőltem az ágyba. Sajnos a visszaalvás opcióját megint, az a könyörtelen telefon hang akadályozta meg.

" Ne aludj vissza!"

- Honnan tudja ez ,hogy mit csinálok ? - hunyorogtam a készülékre.
Mivel nem akartam újra megkockáztatni azt a borzalmas hangot, inkább fel álltam. Első utam a fürdőbe vezetett, lekaptam magamról a pizsamát, és a zuhanyzó fülkébe léptem. Testemen lassan folytak végig a forró cseppecskék, hajamat kibontottam és hagytam,hogy ellepje felsőtestemet. Derékig érő, hullámos, karamell barna loboncomon gördültek végig a vízgömbök . Kellemes érzést nyújtott, megnyugtató és lazító volt. Kezembe nyomtam a tusfürdőm utolsó krémfoszlányait, majd alaposan bekentem vele testemet. A zuhanyrózsa fokozatát elcsavartam, hogy a vízsugár erősebben és kevesebb pontra érkezzen. Lassan elkészültem, majd megszárítkoztam. Felvettem a puha anyagú,bézs köntösömet. Rossz szokásommá vált, hogy ha valami lecsúszik a vállamról azt úgy hagyom. Régebben Luhan próbált leszoktatni róla, több-kevesebb sikerrel. Mióta nem lakom vele, teljesen kiment a fejemből. Kilépve a gőzzel árasztott helységből egy pillanatra megálltam és oldalra sandítottam. A döbbenettől hirtelen azt sem tudtam, mit kéne csinálnom, vagy mondanom.
- Én sajnálom, csöngettem és nyitva volt az ajtó és, és ... izé.. .öhm - fordította össze vissza tekintetét Jongin.
Konkrétan egy száll semmiben álltam előtte, ázott hajjal, alig takaró köntösben.
- Fordulj meg - szóltam végül rá, belül halálra izgultam magam,kívül pedig csak egy nemes egyszerűséggel árasztott mondatot nyögtem ki. Kainak sem kellett kétszer szólni, azonnal elfordult.
Mialatt ő a falat pásztázta, bevándoroltam szobámba és előtúrtam az alsóneműm és egy tavaszi ruhát.
Lábamra térd fölé érő zoknit húztam, végül kifésültem nedves hajkoronámat.
- Hogy, hogy itt vagy? - nyúltam be a hűtőbe ,némi gyümölcsért.
- Hát, szóval... Suho küldött, szeretne találkozni veled. Elvileg be akar mutatni a menedzsernek, hogy ne legyen félreértés ,abból ha veled vagyunk.
- Értem - hámoztam meg a banánt, majd ketté törtem azt - Kérsz belőle? - nyújtottam felé az egyik darabot.
- Nem köszönöm, nyugodtan reggeliz meg - mosolyodott el Jongin.
- Te tudod - rántottam meg vállaim, a félbetört gyümölcsöt felkarikáztam és egyesével, lassan kezdtem enni.
Miután meg reggeliztem, Kai hazament, és én ott folytathattam ,ahol abba hagytam.

                                                                   ***
- Minnie... Én ezt nem bírom - sóhajtozott Kai a telefonba.
- Nem hiszem el ,hogy ennyire perverz kölöknek neveltelek - vigyorgott a vonal túlsó végén Taemin.
-  Ya! Ha láttad volna... banánt evett ! Érted? Banánt! Még jó, hogy karikázva volt - ecsetelte legjobb barátjának a történteket - És egy alig takaró köntösben állt előttem!
- Dugni való a csaj, igaz?
- El sem tudod képzelni mennyire - nyalt végig alsó ajkán a fiatalabb.
- Majd egyszer meglesem azt a lányt. Kizárt,hogy ennyire baszni való legyen - hitetlenkedett.
- De ha meglátod, fogd vissza magad! Sehun odáig van érte.
- Jó, jó persze - legyintett kezével egyet Taemin, majd lerakta.

                                                                   ***

 A boltban már szokásom volt három kört lejteni, míg megtalálom a piákat. Amikor csak lehetett, átrendezték az italok részét. Sajnos Jun válogatós volt ezen a téren, így mindig megszenvedtem a vásárlást. Mikor nagy nehezen túljutottam a piákon, a péksütemények felé igyekeztem. Ám lépteimet keresztezte egy másik is. Gyorsaságunk miatt, szinte azonnal a földre kerültünk. Szerencsére nem üveges italt vettem , és a szembe jövő sem borított fel semmit.
- Nagyon sajnálom - biccentettem felé, majd feltápászkodtam, hogy leporoljam magam.
Látva a megszeppent, maszkos idegent, a kosárhoz nyúltam, hogy segítsek vissza pakolni a kigurult gyümiket.
- Köszönöm szépen és sajnálom - hajolt meg kétszer az illető. Mikor rám pillantott , egy hirtelen átfutott ismertséget vettem észre szemeiben.
- Il Sun ? -kérdezte olyan halkan, hogy alig tudtam ki venni mit mond.
- Igen ? -néztem fel rá, hisz idő közben felállt és a magasság különbség nem volt kicsi...
- MinHo vagyok, örvendek - hajolt meg újból.
- Ismerjük egymást? - néztem rá furcsán. Reakciómra csak lehúzta maszkját és a felismerés futott végig agyamon.
- Így már felismerhető a SHINee MinHo ? - kérdezte vigyorogva.
- Természetesen - mosolyogtam rá - de még mindig nem tudom,hogy te honnan ismersz engem...
- Chanyeol mesélt rólad , meg Jongin és Sehun, na meg persze Suho is - kezdte számolgatni ujjain az emberkéket.
-Értem ,értem - nevettem fel- Mi járatban erre? - vettem le a polcról egy flakon tusfürdőt.
- Vásárlás - vont vállat.
- Hmmm - semmit mondóan hümmögtem neki, majd buzgón a krémes fürdőszobai kelléket vizslattam.
- Ha veszek fagyit megesszük együtt ? - sétált a hűtő ládákhoz Minho.
- Felőlem - pillantottam rá.
- Nem vagy te egy kicsit közvetlen ? - húzta szemöldökét fel, s alá.
- Nem tudom, talán ? - húztam félmosolyra ajkaimat.
- Ez tetszik, na gyere, nem akarom sokáig húzni az időt - ragadta meg karomat, amelyik nem a kosarat szorongatta.
- Várj már! Én nem tudok ennyire nagyokat lépni - nevettem fel ismét.
 Néhány perc ácsorgás után a kassza végére értünk és boldogan, fagyival a kezünkben távozhattunk.
- Gyere át, nem akarod ,hogy felismerjenek igaz? - ajánlottam fel, a nem túl biztató ötletet.
- Rendben - próbálta bontogatni a jégkrém zacskóját.
- Te is túl közvetlen vagy, nem gondolod? - húztam fel ugyan úgy szemöldökömet, mint ő a boltban.
- Nem igazán foglalkoztat. Elmondásuk szerint kedves vagy - tépte le végül a fóliát az édességről.
- Ha ők mondják - forgattam meg játékosan szemeimet, majd kinyitottam a lakás ajtaját.
- Szép lakás - nézett körbe.
- Köszönöm - vettem le cipőmet a bejáratnál.
 - Itt a te részed is - nyújtotta felém a jégrém társát.
- Milyen ízű? - téptem le egyszerűen a csomagolást.
- Kókusz és ananász - gondolkozott el kérdésemen.
- Suho szólt Luhanról igaz? - vett fel komoly hangnemet.
- Igen... - ijedtem meg kicsit a hirtelen váltás miatt.
-  Nem tudom, mennyire vagy képben, de ha Sehunról van szó, akkor bármi megtörténhet. Jó lenne ha nem esne vissza, a régi, idegbeteg énjébe.  Luhan egy olyan holt pont az életében, amit nem szívesen idéz vissza. Remélem ezt megérted.
Miután Minho elmondta ezeket, haza ment.

Luhan mit csináltál szegény csávóval? És miért van mindenki ellened? Egyáltalán ők honnan tudják, hogy jössz?  Melyikőtöket védjem meg ? Mit tegyek ha találkoztok? 



 

~ Episode 7 ~

- Biztosan nem maradsz? - vetettem be kutya szemeimet.
- Majd legközelebb Sun - mosolyodott el a marasztalásra kívánt fiú.
- Sok volt a mai nap igaz? - néztem az órák alatt kihűlt két kávét, amit még Sehunnak és Chanyeolnak készítettem.
- Igen... Remélem, legközelebb folytathatjuk egy nyugodt környezetben - vakargatta tarkóját Channie.
 - Persze! - bólogattam.
- Sajnálom,hogy így alakultak a dolgok, és ha anyám nem lenne olyan kotnyeles, most nem kelett volna sírnod... - szontyolodott el mondata végére.
- Ugyan! Én sajnálom, hogy így kellett látnod. Alig ismerjük egymást, és máris ...
- Ennyi minden történt - fejezte be helyettem a mondatot.
- Bár jobb lett volna szép dolgokkal tele rakni a fejünket - nevettem fel kínosan.
- Lesz még esély rá - simogatta meg fejem búbját - viszont most már tényleg megyek, Suho Hyung leszedi a fejemet Sehun miatt... -sóhajtott egy nagyot.
- Vigyázz magadra! - intettem neki, már az ajtóban állva. Beszállt ezüst személy autójába, majd egy utolsó intés után, elhajtott azzal.

Sóhajtozva battyogtam a konyhába, hogy elmossam a kávés bögréket. Langyos vizet engedtem a csapból, kezeimet először szoktattam a melegebb cseppekhez, hisz' végtagjaim általánosan elvannak fagyva. Magyarán szólva jég hercegnőket megszégyenítő hőmérséklettel járkáltam fel, s alá.
Gondolataim tengerén hajókáztam, olyan rég volt, szép és rossz, emberek és emlékek.
Volt mit rejtegetnem előlük, titkok, amik a jövőmet határozták meg. Emberek, akiket új utakra sodort az ár. 
A telefon, ami mindent egybe ránt. Az a telefonszám, amit csak akkor látok, ha velem akar találkozni. Ha mindenről lerántanám a leplet, akkor...
A folyamatos rágódásomat egy ismerős pittyegés szakította meg.
Biztosan Jun az... Legalább megilletett egy sms-el - forgattam szemeimet.
Ám amikor a feladóra és a rövid üzenetére pillantottam, elfogott a kíváncsiság, a boldogság, és a mély izgatottság mögött rejlő, döbbenet.

"Egy hónap múlva Koreába megyek. "

      " Lu Han "

- E.. Egy.. egy kibaszott hónap? - kiáltottam el magam anyanyelvemen. Igen a szeretett hazám nyelvén elég sokat káromkodtam. Sajnos ezzel sokáig gondban voltam. Szerencsére a maradék négy tanult nyelven, nem igazán jegyeztem meg a káromkodásokat...
- Gondolkozhatnál néha, te szerencsétlen! Mi az,hogy egy dögledezett hónap? Mi a faszomat kezdjek a többiekkel? Persze, majd a bucsaröcsögei kuglóf ember mindent megold. Hát hogyne! Ez így van! - dobtam mérgesen a telefonomat a fotelra.
- Mi ez a nagy szitkozódás? - csapata be maga után Eun Jun az ajtót. Jól tudta, ha magyarul beszélek , akkor az többnyire csak káromkodás lesz.
-  Semmi, csak valamit nekem kell majd elintéznem ...- fordultam kicsit nyugodtabban barátnőm felé- SungKivel mi lett?
- Újabb szerződés - húzta száját, barátja tettére.
- Az a sok munka, igaz ? - simogattam meg együtt érzően vállát.
- Chanyeol mikor ment el ? - terelte a témát.
- Talán húsz perce... -néztem fel a plafonra,mintha lenne ott egy óra.
- Nincsen kedved egy picit beszélgetni? -kérdezte ártatlanul EunJun, úgy nézett ki mint egy sajnálkozó kiskutya. Ezt a nézését csak akkor használta,amikor egy feszített témáról akart kérdezni.
-  Muszáj? - fintorodtam el.
- Egyszer igen, de nem most. Ha ennyire zavar,hogy jobban meg szeretnélek ismerni ,akkor nem, nem muszáj - fogta volna meg kabátját,hogy távozzon, de az utolsó pillanatban megragadtam karját.
- Várj! Jól van, igazad van, lassan fél éve ismerlek...
- Egy tea mellett megbeszélhetjük - mosolygott végül rám.
Pár sarokra ültünk be egy kávézóba. Kerestem egy nyugodt,csendes sarkot, ahol nem leszünk feltűnőek. Bár Szöul nagy város, a külső részeken nem olyan elfogadott, vagy épp normális, külföldinek lenni.
Két erősebb, tömény teát rendeltünk, annak ellenére, hogy a nap több része is lustálkodással telt, nem szerettem volna este tíz előtt el aludni. Az ilyenekre tökéletes volt az a jó erős ital.
- Szóval? - könyököltem bögrém fölé és kavargatni kezdem a levelekkel úszó löttyöt.
- Olyan mintha csak ide pottyantál volna. Mi van a múltaddal? A családoddal?
- Az apám börtönben van, az anyám meghalt.
- Istenem - tágultak ki íriszei.
- A húgom mindössze tizenhárom éves, Németországban él a nővéremmel együtt. Én anyánk halála után Kínába költöztem. Egyetemet is ott jártam, legalább is két évet húztam le. Kétezer tizennyolcban
végeztem, utána közel egy évig dolgoztam, október ötödikén jöttem Koreába. Öt nyelven beszélek, magyar, kínai, koreai, japán és az angol.
- Hű - ennyit tudott csak mondani meglepettségében szegény lány - Ez durva - nézett még mindig óriási szemekkel. Az eldarált szövegemet is bólogatva, érdekfeszítően hallgatta.

És még így sem mondtam el mindent...

Bár fél éve vagyok itt, és majdnem az elejétől fogva ismerem EunJunt, nem akartam ezekkel terhelni. A teljes igazságot csak Luhan tudja, és nem szándékoztam bárki másnak is kitálalni. 
Jó persze, egyszer úgy is kiderült volna, hogy több nyelven is értek..., de a többit könnyű volt elrejteni, mivel nagykorú vagyok semmihez nem kell egy felnőtt engedélye.

- Sajnálom,hogy ennyire zaklattalak ezzel, csak olyan távolinak tűntél, és nagyon megkedveltelek , és, és .... - kezdett el pityeregni barátnőm.
- Semmi baj, tényleg antiszockodtam, én is sajnálom - mosolyodtam el, majd megsimogattam fejét.
Még,hogy ő az idősebb - kuncogtam egy aprót.

                                                                      ***

- Jól van! Akkor most mindenki szépen, nyugodtan idejön és beszélgetünk - csapta össze tenyereit Suho a nappali kellős közepén.
- Már megint mit csináltak a gyerekek? - nyújtózkodott utolsó szabadnapjukon Xiu, vizes fürtjeit kicsit össze rázta, majd becsukta a fürdő ajtaját.
- Nekem van egy sejtésem... - sóhajtott egy óriásit Kai, hisz' tudta jól, Chanyeol-Suhun lesz a vita tárgya.
- Jongin lomha lendületét kompenzálva, Baek izgatottan huppant le a fiú mellé. Ő is tudta miről lesz szó, még is izgatottan várta mi lesz a vég kimenetel.
- Remélem hamar vége lesz, nem szeretem amikor veszekedtek - nézett álmosan Yixing a leaderre.
- Nem baj ha közben olvasok? - emelte fel a kezében lévő tárgyat D.O.
- Nem ,csak jöjjön már mindenki ide...- toporzékolt egy aprót Suho.
- Beültem melléd - jelentette ki Tao egyszerűen, Candyvel a kezében. Yixing szó nélkül hagyta, a kiskutyust dédelgető fiút elhelyezkedni, szorosan mellette. 
- Chen ülj már le! - húzta ölébe Xiumin egy gyors mozdulattal, az össze-vissza járkáló srácot.
- Már csak az a két tökkel ütött hiányzik...- vakarta tarkóját Kai, miközben szét nézett a tágas nappaliban.
- Szerintem értük megyek - állt volna fel, az aggódó Kyungsoo , de a fiúk megelőzték. Önállóan, egymás mellett baktatva jöttek le az emeletről.
- Chanyeol, Sehun üljetek le - nyugodt hangnemben irányította a két langalétát az alacsony szőke - Szóval két dologról szeretnék beszélni veletek. Az elsőt gondolom már mindenki tudja. Nem megoldás ha magára hagyunk valakit, és nem várhatjuk el egy ismeretlentől ,hogy oldja meg a dolgokat. Bár Sun még alig ismer innen bárkit is, Sehun után ment. Ezért nagyon hálás vagyok neki, és szerintem nem csak én - pillantott a maknae-re - Mivel kezdünk szét csúszni, kérlek titeket ne csináljatok nagy perpatvart. A koreográfiáknál, az éneklésénél , bárminél... meglátszik a lélek, nem lenne jó ha a túlhajszolás mellett egy lelki katasztrófa is sújtana titeket. Chanyeol , remélem bocsánatot kértél Sehuntól, mert most  akár tetszik, akár nem, te voltál a gyújtó - erre az óriás csak vállon ütötte a mellette ülő fiatalabbikat és lesütött szemmel, suttogva kinyögött egy bocsánatot.
- És mi volt a másik dolog? - kíváncsiskodott Xiu, bár amint meglátta társa komor arcát, jobbnak látta, ha vissza szívja.
- Nem szeretném ha ebből, nagy vita lenne... - nézett szomorúan a tagokra.
- Mondjad Hyung! - simogatta kutyusát Tao, miközben szemét Suhora szegezte.
- Beszéltem Yifannal, és egy érdekes hír ütötte meg a fülét. Luhan egy hónap múlva Koreába jön - miután elhangzott az utolsó mondat, kínos csönd telepedett a csapatra.
Sehun felpattant és elviharzott. Yixing  magában motyogva, vissza tántorgott a szobájába. A többiek csak sajnálkozva szét oszlottak, egyedül D.O és Suho maradtak a helyiségben.
- Mit tervezel? - bújta tovább könyvét a szívecske szájú.
- Nem tudom, először bocsánatot kérek Suntól a Chanyeolos ügy miatt, utána pedig megpróbálom a többieket össze kaparni ... - vakarta fejét, majd elindult az ajtó felé.
- Két év telt el azóta igaz? - csukta be hirtelen,hangosan könyvét Soo.
- Igen - hajtotta le fejét az indulni készülő - Sietek vissza - vette fel dzsekijét, majd intett a fotelben gubbasztó, olvasómanónak.

                                                                        ***

- SungKi volt az ? - kíváncsiskodtam a telefonját szorongató lány felé.
- Nem, az iskola volt. Ma még be kell mennem - süllyesztette mélyre készülékét a táskájában.
- Minek? Ma nem szabad napos vagy? Vagy netán már kedd van ? - húztam fel szemöldökömet.
- Nem, hétfő van, csak az újoncok tanára lesérült ,így engem írtak ki a helyettesítésre - állt is fel helyéről, miközben magyarázott.
- Hát akkor ennyi volt a báj csevej? - vigyorodtam el.
- Igen, majd a kávézóba holnap beugrom, rendben ? - ölelt meg fél karral, majd távozott is.
- Szia! - integettem neki.
 Nem sokkal ezután haza felé vettem az irányt, de nem jutottam messzire, mert a telefonom idegesítő pittyogása megállított.

" Találkozhatunk? "
" Suho" 

" Persze.. De... Miért? "

" Majd megbeszéljük, gyere az SM épületéhez. Ott majd felveszlek kocsival. "

Ó, te jó ég... Maga a Leader, remélem nem csináltam semmit.

Ahogy kérte, metróra szálltam ,és bő egy óra alatt, ott is voltam . Csodálkozva néztem a nagy épületet, ami előtt rakat rajongó ácsorgott, várva a jutalmat, vagy épp az idolokat. Nem tudtam Suho, hogy tervezett engem felszedni kocsival, hiszen ennyi ember előtt nem lenne feltűnő...
 Hirtelen egy erős kéz rántott magával, az egyik biztonsági volt az ,aki elcibált a hátsó kijárathoz. Ott egy kisebb személy autó fogadott, a vezető ülésben pedig Suho.

-Szia? - köszöntem, kérdezve,amint a kocsiba ültem . Nem igazán tudtam hogyan köszönni, hiszen idősebb volt nálam, ráadásul híres is .
- Tegeződjünk nyugodtan, az oppát sem várom el - fordult felém.
- Rendben - bólintottam egy aprót.
- Sajnos, csak az egyik magán próbateremig tudunk menni, nem lenne jó ha meglátnának minket együtt...
- Értem - szorongattam szoknyám alját idegesen.
- Nyugodj meg!Miért vagy ilyen ideges? - lepődött meg rajtam.
- Csak igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt...- vallottam be.
- Nem csináltál semmi rosszat.
- Akkor jó - fújtam ki a bent tartott levegőmet.
Ezek után néma csöndben utaztunk egy darabig. Ő az utat nézte és koncentrált, míg én az ablakon keresztül szemléltem a várost.
Hirtelen éles fordulattal bevágtunk egy kisebb utcába, ahol le is parkoltunk.Bizalmatlanul kibotorkáltam az autóból, majd Suho mellé sétáltam. Zsebéből előhúzta a feltehetőleg előttünk lévő ajtó, kulcsát. Nyikorogva,de biztosan kitárta a vasajtót. Előre tessékelt, végül ránk zárta a kijáratot.
- Gyere! - vágott elém hirtelen és a lépcső felé vezetett.
Egy-két emelet gyaloglás után, benyitott az első üres táncterembe. Pár pad, lejátszó, hangfalak, tükör és egy kisméretű hűtő. Talán csak ennyi telítette be a termet.
Suho elővett két lehűtött vizet, és az egyiket a kezembe nyomta.
- Üljünk le - mutatott a kihúzott testnevelés padra emlékeztető ülőalkalmatosságra.
Kényelmesen elhelyezkedtem, végül kíváncsian fordultam a csapat vezetője felé.
Suho komoly arccal rám nézett és egy percig némán bámult.
- Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a fiúk viselkedéséért! - pattant fel a padról és mélyen meghajolt.
- Jaj! Ugyan, semmiség! Ne aggódj miatta! - hadonásztam kezemmel, mutatva ezzel ,hogy nyugodtan leülhet.
- Sajnálom , nem figyeltem rájuk és ez lett belőle...- vakargatta tarkóját kínosan.
- Mondtam, nincsen semmi baj - mosolyodtam el.
- A másik dolog pedig... - vett egy mély levegőt, majd folytatta - egy szívességet szeretnék kérni tőled.
- Igen ? - húztam fel egyszerre mindkét szemöldököm , és meglepetten fürkésztem arcát.
- Bár épp most kértem elnézést, szeretném ha segítenél egy picit Sehunnak. Tudom, hogy kedvel téged és szívesen töltené veled az idejét...
- Szóval ? - sürgettem.
- Luhan egy hónap múlva vissza jön, és egy  incidens miatt nem beszélnek ezek ketten,  tudod... jó lenne ,ha Sehun, addig nem lenne depressziós, amíg Luhan meg nem érkezik... Mármint tuti felzaklatta, hogy hamarosan újra itt lesz , és nem akarom, hogy bajba keverje magát amíg  nem beszélték meg a dolgokat - darálta le a szöveget hihetetlen gyorsasággal.
- Hú de egybe szűrted az egészet - csodálkoztam el hadarásán.
- Bocsi, lehet túl értelmetlen voltam - fújta ki levegőjét.
- Nem, értettem a lényeget, de azt a részét nem igazán értem ,hogy mit is kell csinálnom.
- Csak tereld el a figyelmét.Nekem mindegy ,hogy ez idő alatt belé szeretsz, vagy jobban fog hozzád ragaszkodni, csak az ,hogy amíg Luhan nincs itt, addig foglald le a gondolatait.
- Szóval vigyázzak rá ? - tömörítettem le a kisregényét.
- Fogjuk rá, igen - mosolyodott el kedvesen.
- Van egy feltételem! - emeltem meg mutató ujjamat. Szegény annyira meglepődött és megijedt, hogy nem tudta mit mondjon.
- Én ... - kezdett el makogni.
- Nyugi, nincsen semmi kívánságom - nevettem fel.
- Jézusom, ne hozd rám a frászt! - kócolta össze enyhén hajamat.
- Ya! - vigyorogtam - Legyen, lefoglalom Sehunt! - mosolyogtam.

~ Episode 6 ~

Az emberek bámultak, de nem érdekelt, csak is az foglalkoztatott,hogy Sehun jól van.
A szakadó esőben, esernyő nélkül, bármiféle védelem híján , egyedül a sötétben. Nyakában csimpaszkodtam, és szorosan magamhoz húztam, bőgtem mint egy óvodás, pedig ha jobban belegondolok nem kellett volna. Felnőtt ember,tud magára vigyázni.
 Az esernyőm még mindig az utcapadkán hevert, gyorsan gyűltek benne az égből érkező cseppecskék. A lámpák tompa,pislákoló fényét a pocsolyákban láttuk viszont. Pár perc sokk után éreztem, arcát a nyakamba fúrja és derekamat körbefonja hosszú, vékony karjaival.
- Jól vagy? - suttogtam fülébe,miközben fejét simogattam.
Válasz helyett csak mormogott egyet és szorított ölelésén.
- Az emberek hamar ráfognak jönni,hogy ki vagy. Indulnunk kéne... - mondtam, majd elengedtem őt.
- Nem akarok menni - nézett meggyötörten.
- Gyere, kérlek - simítottam végig arcán , végül vékony sálamat a fejére terítettem.
- Hülyén nézek ki -mormogta orra alatt.
- Nincs sapid, és kapucnid sem...
- Nem akarok menni - ismételte.
-Kapsz sütit - mondatomra enyhén megcsillantak szemei, és ellágyultak eddig feszült arc izmai.
- Mennyünk egy pékségbe -  vetette be kiskutyákat megszégyenítő szemeit.
- Menthetetlen vagy - mosolyogtam rá és kezét megragadva indultam előre.

Egy kisebb cukrászdába mentünk, semelyikünk sem ismerte különösebben. Tipikus lányos, aranyos kisugárzást adott a hely. Szeretem a cukor dolgokat, de a nyugodt helyeket jobban kedvelem... A kávézó egy eldugottabb részében foglaltunk helyet. Szerencsénkre az ünnepek hamar lemennek. Az én kávézóm csak holnap nyit, Chanyeol hirtelen lebetegedése végett. Az emberek ilyenkor már rég munkában vannak, vagy iskolában. Sehun egy árnyalat félelemmel, de levette magáról a kölcsön adott sálat.
- Mondanám, hogy köszönöm és vissza adom, de csurom víz... - vágott elszontyolodott képet.
- Semmi baj, nagyobb szükséged volt rá - nyugtattam meg.

Rendelésünket gyorsan leadtuk, az ott dolgozók nem fordítottak valami nagy figyelmet Sehunra. Bár csurom vizesen lehet felismerhetetlen állapotba került...
Pár perc után a két süteményt és az éltető, meleget árasztó teákat is kihozták.

- Sajnálom,hogy ilyenre fordult a dolog - törtem meg a végeláthatatlan csöndet.
- Nem a te hibád - sütötte le gyönyörű, barna szemeit.
- De, én annyira sajnálom... - kezdtem el pityeregni.
- Na, semmi nem történt, most nekem kéne sírni vagy nem ? - húzta félmosolyra száját.
- De nem sírsz - vágtam még mindig könny eresztve ,durcás fejet.
- Mert férfi vagyok - tette csípőre kezeit, mutatva dominanciáját, ami inkább ribisre sikeredett , látva nem segített a helyzeten, komoly arccal belevájt szemembe, övéivel - Miért zaklatott fel ennyire? - támaszkodott meg egyik kezén, az asztalon.
- Csak felbolygatott olyan dolgokat ,amiket nem kellett volna - hunytam le szemeimet, és utolsó könnycseppjeimet is elengedve, mosolyra kényszerítettem magam - De már minden rendben van, nagyon aggódtam ám érted! - csíptem meg arcát.
- Ya! Itt én vagyok az idősebb - vigyorodott el.
- Az mellékes - kacsintottam.
E mondatom után, Sehun csak a desszert villájával játszadozott. Csöndben figyeltem reakcióit, mozdulatait, míg nem egy hirtelen mozdulattal felemelte fejét. Szemeit rám szegezte.
- Egy esélyt akarok - jelentette ki.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Adj egy esélyt, hogy jobban megismerjük egymást. Chanyeolt kedveled igaz? De CSAK kedveled, ez lehet rajongói szintű is nem?
- De... -nem tudtam semmi kifogást találni, így hamar folytatta mondókáját.
- Ha nem működik a dolog, vagy bebizonyítod, nem csak rajongó módjára szereted, akkor barátok leszünk , rendben ? - nyújtotta karját egy kéz fogásra.
- Miből is állna az esély? - húztam fel szemöldököm.
- Velem is minimum annyi időt töltesz mint azzal a gyopár seggel, és ha rájössz engem jobban kedvelsz ,akkor engedsz pár dolgot - kacsintott.
- Legyen, mindenkinek jár egy esély igaz? - mosolyodtam el és kezet ráztam vele - akkor barátok?
- Egyenlőre - rántott magához és megpuszilta arcomat.
- Hé! Ez nem ér! - ripakodtam rá.
- Az esélyeimhez tartozik. Ha egy fokkal jobban fogsz kedvelni, akkor jutalom jár érte... nekem - vigyorodott el.
-Miből gondolod ,hogy pár nap alatt jobban megkedveltelek? - ráncoltam homlokom.
- Egy: Nem jöttél volna utánam, kettő: nem öleltél volna meg , három: ide felé megfogtad a kezemet, négy: sírtál előttem, szóval jobban bízol bennem, öt: ezek mind azt mutatják, hogy aggódtál értem.
 Miközben sorolta, egyre jobban vörösleni kezdett az arcom.
- Jól van, jól van - tettem fel kezeimet védekezés kép - tegyük fel kezdelek megkedvelni.
Válaszomra szemei nyugtalan, izgatott, gyerekded csillogásba kezdtek. Mosolyra húzta száját, és boldogan értelmezte, igaza volt. Le sem tudnám tagadni.


   2 órával ezelőtt


- Legalább valami érdekes megy ? - sétáltam az ágyamban kényelmesen elhelyezkedő Chanyeol felé, egy tál popcorn keretében.
- Még nem tudom - válaszolt egyszerűen, majd megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve ezzel,hogy foglaljak helyet.
- Itt a popcorn - nyújtottam felé a tálat, amely púposra volt rakva, sózott kukorica szemekkel. Mikor átvette tőlem a műanyag edényt, a takaróm alá bújtam és ülőhelyzetbe tornáztam magam. Párnáim egyikét a hátam mögé csúsztattam, segítve a kényelem fokozását.
Egy ideig csak kattintgattunk a távirányítóval, végül egy ismerős dallam hallatán, megállítottuk a csatornák futtatását.

 Hey~
Ja anaebon seutailo
Jeogeun boreumdari jigi jeone haechiwora
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo
Geurae Wolf, naega Wolf
Awoo~
Ah saranghaeyo
Nan neukdego, neon minyeo

Szólt az ismerős zeneszöveg a tv-ből. Mindketten felkaptuk fejünket a régen elért sikerszám hallatán. 
Chanyeol mellettem dúdolgatta a számot, miközben én figyelmesen néztem a képernyőt. Olyan régen volt már, mennyit változtak...
- Mennyit változtunk azóta... - tömte magába a kukorica szemeket Channie, miközben ki mondta gondolatomat.
- Hmm -bólogattam egyetértően - régen nem voltam oda ezért a számért - mondtam ,még mindig a képernyőt bambulva.
- Mert? - lepődött meg az óriás manó.
- Nem tudom, egy ideig az EXO-t is utáltam, de csak mert nem ismertem a csapatot. Akkor túlságosan is felkapottak voltatok.
- Ez igaz...- helyeselt.
- Szerintem minden EXO MV -ben van aki, jobban néz ki a többieknél. Mármint feltűnően jó pasi volt a klipben.
- Ó - hallatta a csodálkozó hangocskát- például miben?
- Hát  inkább korszakokra bontanám... A History-nál Sehun és Baek néztek ki a legjobban. Magában a videoklipben Kris aki feltűnően jól nézett ki. Az Overdose-ban Xiu, Wolf - talán Chen ? - ecseteltem neki véleményemet - persze mindannyian jól néztetek ki, és most is jól festetek - bólogattam magamnak.
-  És van tőlünk kedvenc számod? - érdeklődött tovább.
- Sok - vigyorodtam el - az első olyan szám ami nagyon tetszett az a Growl volt, de akkor még mit sem tudtam rólatok. Aztán jött a Miracles in December, ott Chen fogott meg leginkább. Utána kerestem rátok, mondjuk ez elég hosszú sztori. Amúgy ha nem a kezdetektől nézem ,ismeret alapján, akkor Overdose, Thunder, Baby Don't Cry, Growl, History , Black Pearl, mondtam sok van - mosolyogtam rá.
-  Hogy fellelkesültél - mondta jó kedvűen.
- Még szép! Áh ,nagyon régen láttam rólatok videókat, pedig milyen sokat röhögtem rajtatok.
- Majd egyszer megnézhetnénk párat - gondolkozott el.
- Én benne vagyok.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Mindketten összerezzentünk a nem várt hangra. Felpattantam és az ajtóhoz siettem. Kitárva bejárati nyílászárót, kedvesen elmosolyodtam vendégeim láttán.
Sehun és Kai türelmetlenkedtek a lakásom előtt.
- Sziasztok! Gyertek be - invitáltam őket.
-Jobban van már? - biccentett szobám felé Kai.
- Fogjuk rá, ha még pihen ,akkor a torok fájást is leküzdi.
- Volt láza igaz? jött a maknae kérdése.
- Öhm igen? - bizonytalanodtam el Suhun aggódó hangjára.
-És nem csinált semmit? - hajolt felém Kai, hogy a manó véletlenül se hallja.
- Kellett volna? - kezdte felvenni arcom, azt a bizonyos színt.
- Tao miatt nem tudtunk meg semmit - sóhajtotta mondatát Jongin felé Sehun.
- Mi van ? - egyre frusztráltabb lettem , értetlenségem végett.
- Semmi-semmi - koppintottak le egyszerre.
- Hát jó... Rá nem vagytok kíváncsiak? - mutogattam hálóm ajtaja felé, de tettem fölöslegesnek bizonyult. Hisz' Chanyeol abban a pillanatban tántorgott ki a szobából.
- Ni csak, látogatóim vannak - vigyorodott el betegünk, két társát látva.
-  Chanyeol beszélhetnénk egy kicsit? - hívta félre az óriást Sehun.
- Hogyne - követte nappalimba a szőke fiút.
Kai és én a konyhában legyeskedtünk, amíg ők ketten beszélgettek. Főztem  kávét a váratlan vendégeknek,majd azokat a pultra helyeztem.
Ekkor kiabálásra lettünk figyelmesek.
- Fasz ki van már veletek is! - ordította Sehun képébe Chanyeol.
- Most meg mit rinyálsz?
- Tele van a tököm, hogy mindenbe beleszóltok! Csak egyszer lennétek megértőek, csak egyszer fognátok be. Nem hiszem el ,hogy nincsen jobb dolgotok ,mint megszabni az életemet!
- Már szólni sem lehet? Vagy segíteni? - hitetlenkedett Sehun.
- Ha ennyire bele akarsz szólni, akkor szedd magad össze és állj fel! Mutasd meg nem lehetetlen! Bár ez rajtam nem fog segíteni...

" Eldönthetnéd, hogy most minket baszogatsz feleslegesen, mert nem lesz jobb, vagy megmutatod, hogy kell felállni, és így segítesz nekünk...Rajtam mondjuk az sem segítene... " - ugrott be egy régi kép.


Sehun, Chanyeol kijelentésére nem válaszolt, csak felkapta lábbeliét és kirohant. 
Kai és én döbbenten álltunk a történtek előtt. Az ideges manó a hálóba vonult, erősen becsapva maga mögött az ajtót. 
Tétlenségünkben, az előkészített kávé mellett, kezdtük el keresni az okokat.
10 perc csöndes iszogatás után, halk, apró kopogtatásokra lettünk figyelmesek, melyek egyre erőteljesebben hangoztak. Rápillantva az ablakra lepleződött le, az időjárás kiszámíthatatlansága. Óriási eső cseppek verték az ablak vékony üvegét.
- Ilyenkor senki nem megy utána? - kérdeztem megszakítva gondolat meneteinket.
- Régen mindig Luhan Hyung volt az aki utána ment, de már...
- És ti mindig egyedül hagytátok ? - kerekedtek ki szemeim.
- I-igen - mondta bizonytalanul.
- Nem gondoltatok bele,hogy mennyire szarul érezheti magát? - ripakodtam az idősebbre.
- Ya! Ha nem tudunk vele mit csinálni, akkor fölöslegesen mennénk oda! - magyarázta többszörös tétlenségüket.
 - Szerencsétlen semmit nem vitt magával! Ez a hülye is beteg lesz. Mi van ha baja esik? -pattantam fel és a fogasok felé igyekeztem. Az említett tárgyról leemeltem könnyű dzsekimet, a cipős szekrény tetejéről pedig a táskámat kaptam fel, majd egy esernyőt is magamhoz vettem. Hangos ajtó csapódás keretében futottam ki a házból.
Egyedül, félve már nem kellesz senkinek. Nincsen talaj a lábad alatt, mindenkinek a terhét magadra veszed és addig húzod ,amíg el nem süllyedsz. Reménykedsz,hogy valaki még ismer téged és segít, de most már senki nem megy. Nincsen aki melléd állva felhúz. Már csak te maradtál és az üresség.Végül mintha mi sem történt volna, félmosollyal az arcodon újra és újra eljátszod ezeket.
Nem akartam, hogy újra ezt gondolja. Belegondolva hányszor futhatott el így? Meddig maradt kint?
A városban könny áztatott arccal futottam, amíg meg nem pillantottam őt egy park bejáratánál, amint csurom vizesen, egy kis beton padkán üldögélt lehajtott fejjel.
Az eső hordozó, sötét felhők beborították az egész eget, ezzel elég sötétséget adva, a lámpák használatához. Az emberek sürögtek-forogtak, páran a teljesen elázott fiúra pillantottak,majd azzal a lendülettel el is tűntek a nagyváros felé.
Egy pillanatra felnézett,majd megpillantott az eső függöny cseppecskéi közül. Meglepettségében felállt, de nem mozdult.


3 órával később

Immáron otthon a nappaliban ültünk és tanácskoztunk. A fekete bőr fotelon én ,míg a hosszú kanapén Kai és Sehun ült. A szőke fiú még mindig teljesen átázva volt.
- Először menny és vegyél egy forró fürdőt. Nem szeretném ha megfáznál, majd Chanyeoltól csórunk ruhát - mondtam egy levegővel. Ezzel is irányítva a bőrig ázottat.
- Rendben - azzal fel is állt a helyéről, és bevándorolt a szemben lévő fürdőbe.
- Mára haza kéne mennetek, szívesen látnálak titeket, de nem hinném, hogy ennek a kettőnek jót tenne - néztem szánakozóan,az útközben otthon hagyott Jongin-re.
- Semmi baj, majd legközelebb - mosolygott lágyan a sötét bőrű.
- Köszönöm - viszonoztam megkönnyebbülten - Még csak dél lesz, ebédre már otthon lesztek...- gondolkoztam el.
Ezek után, Kai ment be Chanyeolhoz valami göncöt kérve Sehunnak. Körülbelül fél tizenkettőre már szárazon, új ruhákban, indulásra készen álltak előttem a srácok.
Utoljára még megöleltem őket, majd Kai hangos köszönéssel tudatta a bezárkózott Chanyeolal,hogy elmentek.
 Bár az én szobámban volt elrejtőzve a fel idegelt  fiú, még sem mertem be menni. Azt ajtó elé ültem, és beszélni kezdtem.
- Hallasz igaz? - kopogtattam egy aprót az ajtaján - Kérlek ne nyisd ki... - mondtam,mikor megéreztem a kilincs apró mozgását.
- Tudod, néha azt kívánom bárcsak tudnátok milyen súllyal bírnak szavaitok. Annyira bele tud vágni az emberbe. Amikor azt mondtad szedd össze magad és állj fel, akkor egy nagyon régi dolgot téptél fel bennem. Igaz nem nekem céloztad a mondatot, de szíven ütött - nevettem fel kínosan-
Még a középiskolában volt egy barátnőm ,aki hasonló dolgokat vágott a fejemhez. Alapból nem is nagyon érdekelt volna a dolog, talán csak a maximalista énemet rázta volna meg, de akkor egy olyan állapotban voltam,amiről ő tudott. Úgy éreztem magam,mint akitől elszakítottak mindent és mindenkit, nem voltam képes lábra állni, persze ezt sem szó szoros értelmében kell érteni. Mint egy lábak nélküli ember. Nem volt mivel, és nem volt miért felállnom. Annyiszor próbáltam szólni és segíteni,vigyázni rájuk, de ez sosem volt elég. Olyan terhet raktak a nyakamba, amiről még csak nem is tudtak. Egyszer egy olyan ember előtt törtem meg, akinél soha nem szabadott volna. Nem azért, mert nem bíztam benne, hanem csak nem akartam előtte több érzelmet mutatni. Szerelmes voltam belé, és ahány érzelem kötött hozzá, annyival többször láncoltam magamhoz. Nem akartam többet szenvedni, hisz' teljesen egyoldalú volt a dolog. Soha ne hagyd ,hogy sírni lásson, mert akkor sokkal több érzelmet fogsz hozzá kötni... Sajnos ezt nem tudtam elkerülni. Az a lány is velem volt, tudta miért sírok, tudta,hogy nem bírom el a súlyokat, mégis amikor darabokra szakadsz képes ilyet mondani. Persze ezt is több oldalról lehet nézni , de nekem nagyon fájt... Olyan nehéz volt egyedül felállni, segítség nélkül... -csuklott el hangom, de nem engedtem egy könnycseppet sem legördülni - Sajnálom, ha megbántott téged és még én is mondom a magamét, de a szavaid akkor hatnak a leginkább, ha megbízik benned az illető. Ha ismered, még ha teljesen fent van a pumpa, akkor is tudd hol a határ.
Mondatom végére már nem bírtam tovább és elhúzódva az ajtótól, a falnak döntve hátamat, térdeimre hajolva kezdtem el csöndben pityeregni.
Olyan sok kép, olyan sok érzés, és mind már csak egy olyan emlék, ami szomorúságot okoz.
Lassan hálóm ajtaja is kinyílt, Chanyeol elszontyolodott képpel nézett le rám, majd mellém csusszanva leült és egyik kezével magához húzott. Fejemre döntötte sajátját, majd kezével oldalamat simogatta.
- Sajnálom... -suttogta alig hallhatóan. 
Reflex szerűen bújtam mellkasához és kezdtem el zokogni. Évek múltán végre, újra biztonságban érezhettem magam.

~ Episode 5 ~

Reggel korán keltem, hogy minden teendőmet Chanyeol ébredése előtt, eltudjam végezni. Félmosollyal az arcomon babráltam hajamat, a nagy fürdőszobai tükör előtt. Kiürült fejemben ,csak is egyetlen képkocka uralkodott : a tegnapi csók. Lassan kezdtem felfogni, mit tettem és ,hogy ő utána folytatta... Túl egyszerűnek tűnt ez az egész, mi vette rá a csókra? Miért csókolt meg? Figyelmem, már csak egyetlen egy szóra bírt koncentrálni: csók.
Lassan a reggeli készítésig is eljutottam, teát és kalácsot tettem az asztalra. Nem voltam tisztában, hogy Channie egyáltalán szereti-e, de valahogy nem tudott lekötni az ehhez tartozó aggodalom.
Te jó ég! - csapta meg arcomat a képzeletem. Hiszen láza volt, biztosan nem emlékszik semmire. Viszont ha ő nem emlékszik, akkor én sem dörgölöm az orra alá... , de amikor közel hajolt és, és ,és... Irene, nyugi. Ő nem emlékszik, így neked sem kell.
Nyugtattam magam, miközben  össze kaparva összetört, kis képkockáimat vissza botorkáltam a hálószobába.

                                                                     ***

Miután hallottam Sun kimegy a szobából, kipattantak szemeim és azonnal a telefonomért nyúltam.
Kikerestem Baek számát, majd pötyögtetni kezdtem.

 Te hallod... Csináltam egy kis hülyeséget Q_Q

Ugye nem hánytad tele a fürdőjét?

Baromarc, nem te fogyatékos!  -.-"  Az éjjel egy picit , izé.... megcsókoltam. 

Ohh anyám borogass. Eszednél vagy? A szerződés még nem járt le, és Se Hun mit fog ehhez az egészhez szólni? 

Tudom te barom, nem vagyok sötét. Lázam volt és nem bírtam magammal. Mi köze van az egészhez Sehunnak ?!!!! 

Te vagy a barom Yoda, és igen is sötét vagy!  Mi az ,hogy mi köze van az egészhez?  Tudod, hogy mennyire oda volt érte miután haza jöttetek. 

Hát aztán? Kölyök még a maknae. Csak fellángolás ... 

A lány is kölyök, te mumus!

Nem jutott eszedbe jobb beszólás a mumusnál? :D

Hagyjál már, Kai itt koptatja az ágyamat, mert rosszat álmodott. Váltig állítja,hogy egy mumus van az ágya alatt... 

Nem a mű madárpókról beszél,amit még Chen csapott az ágya alá? 

... Mindegy, már úgy is reggel van. Te meg csinálj valamit azzal a lánnyal, imádkozz,hogy ő ne emlékezzen rá! 

Frusztráltan csaptam le a telefonomat az éjjeli szekrényre, mintha annak ott lenne a helye.
Mi ütött belém? Csak egy napja vagyok itt, körülbelül három napja ismerem, miért viselkedek úgy , mintha már évek óta itt laknék? Miért kezdem egyre jobban megkedvelni?
Kezeimbe temettem arcomat és beleordítottam, nem különösebben értelmes szavakat, csak pár hangot. Forgolódtam össze vissza az ágyban addig, amíg egy éles nevetés el nem szakított a mozdulatsoromtól.
Sun állt, vagyis inkább guggolt az ajtófélfánál sírva nevetve.
-  Ya! Most min nevetsz? - kiabáltam rá.
- Te most ezt komolyan kérdezed? - törölte le könnyeit, még mindig nevetve - Látnod kellett volna magadat - nyögte, szakadatlan röhögés közepette .
- Chh... Hahaha - kezdtem el én is nevetni, saját baromságomon.
-Kész a reggeli, kérsz? - tápászkodott fel.
- Ha kapok mellé egy jó forró teát ,akkor igen. A nevetéstől újra elkezdett fájni a torkom - szorongattam meg nyakamat, majd kikászálódtam a takaró alól.
- Channie... Öhm.. Nem akarsz...szóval... - méregetett egyre pirosló fejjel.
Először nem értettem min akadt meg ennyire, de amint bele pillantottam az álló tükörbe, rájöttem. Éjjelente nagyon izgága szoktam lenni, ezért gyakran a felsőm, vagy a nadrágom bánja, pontosabban lekerül rólam egy-egy ruhadarab. Most is ez történt, ráadásul a gatyával....
- Hupsz - vakargattam tarkómat kínomban, majd bugyután elvigyorodtam - Egy perc és felveszek valamit.
- Nem ajánlatos egy lány házában alsógatyában mászkálni - mondta és egy éles fordulattal kisétált a szobából.
- Na mi van ? Megerőszakolsz ? - kiáltottam utána vigyorogva.
- Hát hogyne, egy ilyen Adoniszt ki nem hagynék! - hallottam konyha felől válaszát.
Az utazótáskámból kikaptam egy melegítő nadrágot,egy felsőt és a gyorsabbikból magamra aggattam.
- Igen is Adonisz testem van - vágtam durcás fejet a konyhába érve.
- Tudom , de egy ilyen Isten csávónak is kell ennie - vágott hozzám egy konyha ruhát .
- Jól van na, értettem - ezzel le is ültem a bárszékre.
Így körbenézve egész modern ez a lakás.  A konyha és a nappali egy pulttal van elválasztva, vissza gondolva a hálószoba is inkább modernebb...
-Érdekes? - vonta fel szemöldökét a velem szemben álló lány.
- Mi ? - fordultam felé , észre sem vettem ,hogy időközben össze vissza forogtam a székkel - Ja, bocsánat... - vettem fel a szokásos mosolyomat.
- Semmi baj, az emberek kíváncsiak.
- Ez igaz, ha már kíváncsiság, hogy-hogy mellettem kötöttél ki ?
- Tessék? - emelte fel hangját - Izé.. Tudod, nagyon rossz alvó vagyok , így jobb szerettem volna a saját ágyamban aludni, de ha bármi furcsaságot csináltam, akkor sajnálom. Amikor fáradt vagyok nem sok mindenre emlékszem...
- Jaaaaa - húztam el az utolsó hangot - Semmi baj, nem zavart - mosolyogtam rá. 
Basszus, nem emlékszik. Mondjuk ez jó, mert így nem kell kivágnom magam, Sehun meg amiről nem tud,az nem fáj neki, de akkor miért érzem magam ennyire szarul ?

                                                                ***

Nem hozta fel, szóval nem emlékszik. Micsoda megkönnyebbülés. Milyen idióta perverznek nézne ha emlékezne, te jó ég...
-Nincsen terved mára igaz? - kérdezte halkan Chanyeol, miközben majszolta a kalácsot.
- Nem igazán mehetek sehova úgy ,hogy te közben itt vagy. Mármint ne érts félre, csak nem akarlak egyedül hagyni...
- Nem gáz, ha már ide vagyunk  láncolva, nem csinálunk valamit?
- Felőlem, de nem sok mindent tudunk, ha van ötleted... Várjunk csak! Neked az ágyban lenne a helyed.
- Jössz te is ? - vette fel perverz vigyorát.
- Mi van?! - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Perverz - jelentette ki hirtelen komoly fejjel.
-Ezt mindenki félre értette volna! - okoskodtam.
- Csak a perverzek - tette fel kezeit védekezés gyanánt.
- Ez.. ez nem igaz! - pipacs fejjel kiáltottam rá.
- Csak baromkodom, úgy értettem ,hogy van a szobádban tv....
- Gyökér - hitetlenkedtem.
- Nem terveztem most lefeküdni veled.
- Mert később igen mi ? - forgattam meg a szemeimet.
Erre a manó nem mondott semmit, csak felállt és egyre csak közeledett felém, hirtelenjében csak hátra felé tudtam menni, minek következtében a falnak nyomódtam. Egyik kezével a falnak támaszkodott a másikkal pedig az én kezemet összekulcsolta sajátjával, majd azt is a falnak nyomta.
Pár centire volt az arcunk, mikor suttogni kezdett.
- Tudod szívesen látnálak ruha nélkül az ágyamban, vagy esetleg most szaggassam szét a ruháidat ? - húzta fel egyik szemöldökét.
Nem tudtam reagálni , egy szó sem esett ki a számból. Lefagytam, olyan zavarban éreztem magam ,amilyenben még soha.
- Nyugi, csak ugratlak - mosolyodott el kedvesen, majd elengedte a kezemet és ellökte magát a faltól - látszik mennyire felizgattalak - vigyorodott el kéjesen.
Erre csak mérgesen vállon csaptam, és a hálóba csoszogtam.
- Ya! Most haragszol? - jött utánam kiskutya szemekkel.
- Csak bekapcsolom a tv-t , hogy ne unatkozz itt egyedül - mosolyogtam rá.
- Egyedül ? - szomorodott el hirtelen.
- Jaj, bocs nem, itthon tartok ilyen esetekre guminőt - ironizáltam.
- Én .. sajná...- nem hagytam,hogy végig mondja.
- Nyugi, csak pattogatott kukoricát csinálok. Egy perc és jövök - kacsintottam rá, mire csak egy széles vigyort kaptam - De addig nyomás az ágyba! - parancsoltam neki.
-Rendben...

                                                                    ***

- Miért vannak össze zárva ? - durcázott Sehun a táncterem sarkában.
- Hagyd már, Chanyeol nem fog semmit sem csinálni - paskolta meg barátja vállát Kai.
- Már csinált - szólt közbe Baekhyun, aki  napi adagját ette.
- Mi?! - pattant fel a sötét zugból Sehun.
- Ne etesd már szegényt, tudod mennyire érzékeny - pöckölte meg homlokát Xiumin.
- Áu! Ez fájt! Nem etettem, ez tény. Chanyeol sms-ben írta - bólogatott helyeslően a fiú.
- Add oda a telód - közeledett a maknae a hasát tömőhöz.
- Adja a halál - rimánkodott.
- Add ide azt a szart - türelmetlenkedett Tao is, majd kitépte a kezéből a telefont.
-  Már megint min megy a vita? - nyitott be a terembe Suho.
- Chanyeol megfogja dugni a csajt, ha nem vigyáztok - folytatta Baekhyun.
-  Hogy mit fog csinálni?! - kiáltott egyszerre Kai és Sehun.
- Ya! Kicsik is vannak a teremben - Szólt Baekra Lay.
- Nem vagyunk kicsik! - szóltak azonnal vissza a srácok.
- Már miért csinálna Yoda illetlen dolgokat? - kapcsolódott be Chen.
- Mert hülye és kanos - vágta rá Tao.
- Plusz lázas - javította Baek.
- Te jó ég - néztek egymásra az idősebbek.
- Lázasan egy kislányt is képes lenne.. - hüledezett Xiu.
- Fogd be! Ki ne merd mondani! - fogta be fülét Lay, akit nagyon érzékenyen érintettek a dolgok.
-  Nyugi van, csak 38 fokos volt, utoljára. Ameddig nem lesz 39 vagy 40, addig csak provokálja az embert.
- Még egy napig ott lesz! Vágod? 24 óra alatt simán felmegy a láza - kétségbe esetten számolgatott Sehun.
- Akkor miért nem mentek át és vigyáztok mind kettejükre? - ajánlotta fel D.O.
- Végre egy értelmes ötlet - mosolyodott el Suho.
- Miért mondtad többes számban ? - kérdezett vissza Kai.
- Mert te is mész - mondta egyszerűen D.O.
- Már miért mennék? - ripakodott rá.
- Elegem van a sok kérdésből, csak mennyetek már - fogta fejét Tao.
-Én is mehetek ? - kérdezte ártatlanul Chen.
- NEM! - mondta a többség egyszerre.
-Miért? - vágott cuki fejet az aranyhangú.
-  Szerinted hány műpók lenne az ágyukban , ha te is mennél? - nézett lenézően, tésztával a szájában Baek.
- Kai is úgy végezte,hogy hisz a mumusban egy kibaszott pók miatt - forgatta szemét Xiumin.
- Miattad volt? - nézett gyilkos szemekkel az említett Chenre.
- Oh anyám, most futnom kell mi? - pattant fel és rohant ki a teremből.
- Ha elkaplak, lenyeletem veled!-ordította utána a sötét bőrű.
-  Nah mit nyeletsz le vele ? - vigyorgott Baek, mire Kai csak pipacs fejjel rákiabált.
-Ya! Nem tehetek róla, hogy gyökér álmaim vannak!
- Nézd a kis tökös be melegszik - mondta Lay.
- Jahj hagyjátok már szegényt - nézett ki a könyve mögül D.O.
Tíz perc, evés, olvasás,futás,veszekedés után Sehun és Kai útnak indult Sun háza felé.

~ Episode 4 ~

-Hálátlan kölyök! -mérgelődve nyomkodta telefonját Park-néni.
-Egy ideje nem veszi fel a telefont semelyik majom - magyarázta Jun.
- Miért olyan fontos őket elérni? - kérdeztem gyanakvóan barátnőmtől.
- Reggel Baekhyun írt sms-t ahjummának ,hogy Yeol padlót fogott és megfázott.
-Hogyan? - tágultak ki pupilláim - de , mégis mikor?
- Elvileg tegnap későn értek haza, és Chanyeol vizes hajjal, nyitott ablakkal aludt el... Gyökér... -csóválta fejét EunJun.
- Jaj anyám - fogtam meg fejemet - ez a hülye, nem mondta, hogy fáradt... Hogy nem vettem észre? - sóhajtottam, majd egy hirtelen jött kiabálástól azonnal összerezzentem.

- Azonnal hozd ide ! Nem érdekel, hogy szabad napotok van! Ma itt alszik! Nincs vita! - ezzel kinyomta a telefont.
-A.. Ahj.. Ahjumma! Ugye nem, nekem kell megint ápolnom őt? - kérően nézegette Park- nénit Jun.
- Aish! Te kölyök! Nem ám örülnél,hogy az én Chanyeolomra kellett vigyáznod.
- De olyan fárasztó! Mindig ugráltatott és, és... -folytatta volna,de egy rég nem látott fiú félbeszakította.
- Eun Jun, csak 10 évesek voltatok - forgatta meg szemeit ,az idő közben beállított SungKi.
-Sung Ki! - futott hozzá az említett , és  szorosan kezdte ölelgetni.
-Azért meg ne öld ,már az első napon - nevettem fel.
- Most egy hétig éjjel-nappal velem kell lenned - húzta meg a bőrt arcán Jun.
-Rendben, de tudod,hogy nem tehetek semmit a hosszú tárgyalások ellen - puszilta meg a lány arcát.
-Na gerle pár, inkább menjetek a dolgotokra! - hessegette ki a kávézóból őket Park-néni.
- Remélem drágám, nem baj ha Chanyeol itt marad pár napig - mosolyogva közölte velem azt a tényt,hogy össze leszek zárva a fiával.
-De... ez... nem lesz belőle baj? A csapattársai már tudják?  És Chanyeol? - borultam ki.
-Nyugodj meg, csak 2-3 napról lenne szó , ameddig az ünnepek le nem zajlanak.Addig a kávézónak úgy is zárva kell maradnia - ecsetelte, miközben zárás előtt 3 órával , kezdte felpakolni a székeket.
- Azok a hülye ünnepek - susmogtam az orrom alatt.

Egy órán belül ,már fent ültem a szobámban és azon gondolkoztam,hogy hol aludjon egy ilyen kicsiny lakásban az a manó. A kanapé egy elég jó lehetőség volt számomra, Chanyeolt nyugodtan bepaterolhattam a hálóba, bár franciaágyat helyeztem el a szobában, attól még nem kívántam mellette aludni...
Park-néni a lehető összes kedvenc ételét, dolgát eldarálta nekem, csodáltam ,hogy listát nem írt... Nem akartam betartani a dolgokat, hiszen az én lakásom, az én törvényeim. Persze, a jó tanács nem árt,csak hát aki nem jártas a koreai konyhában, annak ciki a dolog.
Előkotortam a lehetségesen szükséges dolgokat, friss ágynemű, lázcsillapító, százas zsepi, fejfájás csillapító .
Az ágyat "előkészítettem" és csak vártam. Hátradőltem a franciaágyon és mélyet szippantottam a levegőből. Éreztem a mosópor és az öblítő kellemes illatát.

Az ölelésére gondoltam, azt ahogyan beszélt velem, mikor végig simított a vállamon... majd egyszer csak beugrott Sehun arca. "Megkaparintalak", mekkora hülyeség.... Szórakozik a hülye gyerek - megforgattam szemeimet és felpattantam. Abban a pillanatban a csengő megszólalt. Kinyitottam az ajtót és egy nyúzott, ideges Chanyeolal találtam szemben magam.
-Egyedül jöttél? - csodálkoztam.
- Aish, anyám már tépte az idegeimet - válaszolt rekedtes hangon .
- Gyere be - mutattam a hátam mögé, ezzel beinvitálva az ideges fiút - csinálok teát, ha gondolod ,addig elmehetsz fürdeni... - mondandóm közben az utazó táskáját berakta a hálóba.
- Akkor én elfoglaltam a zuhanyzófülkét - rántott ki egy törcsit  a táskájából és már indult is a helyiség felé.

Húsz perc telt el. Már 3 teát megittam, és Chanyeolé már régen kihűlt.  Én is sokáig tudok fürdeni, na de pasi létére ennyit? Mikor már az utolsó cseppeket ittam ki a bögrémből, kinyílt az ajtó, rengeteg pára mögül előbukkant egy alsógatyás kis törölközővel körbe csavart idol.

- Még  is mi a fenét csinálsz azzal, a semmit nem takaró törülközővel ? - emeltem fel szemöldökömet és az alsó gatyáját kezdtem méregetni.
- Elfelejtettem bevinni a ruháimat, jó? - morcosan rakta karba kezeit.
- Pfff - nevettem ki - hát te foggyos vagy.
- Mi van? - fordult felém ,felhúzott orral.
-Menny már öltözni te hülye! - takartam el kezeimmel a szememet és mosolyogva utasítgattam - Be viszem neked a teát, csak feküdj le, jó ? - kiabáltam utána.
- Köszönöm!- hallottam mély hangját a szobámból.
 Fel melegítettem a sokadszorra lehűlt teáját, majd egy tálca kíséretében bevittem azt.
A manó már bebugyolálva feküdt az ágyon, várva a csodát. Letelepedtem az ágy szélére, és megvártam amíg ülőhelyzetbe tornázza magát. Mikor átnyújtottam neki a gőzölgő italt, jobban szemügyre vettem őt.
Kipirult arca, rekedt hangja, piros orra, és persze a néha-néha feltörő köhögések. Ez a nyomorult tényleg megfázott... -gondolkoztam el.
-Kell még valami?- vettem ki kezéből az üres porcelánt. 
- Nem köszönöm, az alvás jót fog tenni - mosolyodott el.
-Rendben ,akkor én elmosogatok. Jó éjt! - biccentettem felé, végül kisétáltam a konyhába.
Zajongás nélkül, óvatosan raktam vissza helyükre az eltörölt poharakat. Törölgetés közben egyre jobban megbizonyosodtam róla,hogy nem akarok a kanapén aludni. Ha már egyszer "szabadság" van, akkor legalább had pihenjem ki rendesen.
Lassan becammogtam a fürdőbe, majd ki onnan, és be a hálóba.
- Legalább most nyugodtan tudsz aludni...- sóhajtottam egyet, Chanyeolt elnézve.
  Szerencsémre az óriás nem foglalta el pont a közepén az ágyat, így szépen be tudtam slisszolni mellé. Felé fordultam és elkezdtem bámulni.
Mint valami perverz, Irene hová fejlődsz már te is...  Ha az ember mellette fekszik, nagyon nagy rá a késztetés ,hogy hozzá érjen.
-Tudod , kezdek rájönni már nem úgy tekintek rád, mint egy idol - simítottam végi arcán - Milyen forró - suttogtam.
Biztosan lázad van.
- Sokkal inkább  egy ember , aki teljesen magába bolondított - mosolyodtam el, és közel hajolva hozzá megcsókoltam.
 Igaz pár pillanat volt, mégis az örökké valóságot jelentette számomra. Egy beégetett pillanat a szívemben.
Hirtelen egy erős kar húzott magához, szorosan ölelve testemet.
-Mmm - nyüsszögte mögöttem a fiú - Még nem alszom - lehelte fülembe, amitől végig futott rajtam a hideg.
- Te átvertél ... - néztem fel rá.  Lassan kinyitotta mély barna szemeit, amik csillogtak a beszűrődő utca lámpák fényétől.
- Én nem tettem semmit - suttogta, rekedtes , gyönyörű hangján.
- De...
-Csak maradj itt kérlek - döntötte fejét az enyémre - Csak aludj ma velem... - szabad kezével állam alá nyúlt és felé fordította tekintetemet, lágy csókot hintett ajkaimra, majd lehunyva szemeit, mély álomba ringatta magát ,s engem.